Délmagyar logó

2017. 11. 20. hétfő - Jolán 1°C | 8°C Még több cikk.

Hexum-Pexum Bété

"Mindenki hordár akar lenni? Biztosan emlékeznek még jó sokan a célszerűen kiegyensúlyozatlan taligával mindenféle fogdmegmunkát vállaló nemes férfiakra, akik leginkább a Klauzál téri falnak vetették hátukat, amikor megrendelőre vártak."
Mindenki hordár akar lenni? Biztosan emlékeznek még jó sokan a célszerűen kiegyensúlyozatlan taligával mindenféle fogdmegmunkát vállaló nemes férfiakra, akik leginkább a Klauzál téri falnak vetették hátukat, amikor megrendelőre vártak. Az öreg Jójárt bácsi is visszarémlik, meg a Sándor Csikar édesapja is. Mindkettő vallotta, inkább a keze fejéről nyúzódjon le a bőr, de a zongorát károsodás ne érje. Megkérdeztem egyiküket, ki fizeti azt az időt, amikor éppen nem csinálnak semmit? Ön, Uram! – hangzott a felelet –, amikor elhív bennünket.

Régen volt, azóta a taligás hordár is kiment a divatból, de ez a tanulság ma is eleven bennem. Ha egy akármilyen Hexum-Pexum Bété készenléti díjat számláz nekünk akkor is, amikor éppen semmit nem tesz, nem ugyanezt követi? Még a térre se áll ki, hogy a hátát és a lábát a falnak vesse, csak éppen a számlát küldi bőrüléses hivatalából, és ha nem fizetek, kizár a szolgáltatásaiból.

Akkor is az öreg hordárok jutnak eszembe, amikor sorozatban csörög a telefon. Leginkább délután szokott történni, főidényben tehát, karácsony közeledtével még gyakrabban. Elcsöppenő jóság hangján szólít meg a kedves hölgy, vagy a mézes-mázas férfiú, és vagy díszvacsorára invitál párommal, vagy világutazásra csábít. Vagy egyszerűen közvélemény-kutatásra hívna föl, ha... Ha például tizennyolc és hatvanöt év között lennék. A választási kampányban utazók korhatárt se szabnak, csak mondanák a magukét. Amikor kibököm, hogy kinőttem már abból a korból, úgy otthagynak, mint eb a Szaharát.

Őket ugyan ki fizeti ilyenkor? Mit is mondott a hordár? Ön, Uram!
Névrokonom lehetne az a Gábor, aki tegnap hívott Budapestről. Gyerekkori jó komám is Gábor volt, ráadásul a Horváth nemzetségből való, de nem rokonágazatbeli. Akár az ő unokája is lehetne, csupa fül vagyok, úgy hallgatom. A Gáborokból bennem Gábriel arkangyal szokott lenni, természetesnek is veszem kenetes hangját. Azt mondja a szintén ilyen-olyan Hexum-Pexum Bété megbízásából, hogy háromnapos üdülésünket szeretnék támogatni, fejenként tizenötezer forinttal, ha elfogadjuk. Bármikor mehetünk Ausztriába is, Balatonfüredre is, ötcsillagos szállodába. Azonnal elküldik az utalványt, és rögtön beszállnak a tizenötezerrel, amikor mi beszállunk az ötcsillagba.

Tapintatosan megkérdezi, szeretnék-e élni evvel a kegyes adománnyal? Az összes hasonszőrű ajánlat összefut bennem, ahogy a tej is össze szokott futni a lábosban, ha netán félsavanya állapotban akartuk forralni, és azt mondom, most éppen köszönöm, de nem. Azon nyomban a lángpallosú arkangyallá változik, aki a szerencsétlen sorsú Ádámunkat és Évánkat kikergette a Paradicsomból, bele a „munkásvilág bele", pedig csak az eb meg a Szahara képe lenne jogos. Azonnal kilóg a lólába, bele a tulajdon fülembe, és úgy megrúg, hogy följajdulok tőle. Minek pocsékolná rám a méregdrága másodperceket?

Pedig áldott naivságomban egyet még meg akartam kérdezni, ha ilyen szépen összefutottunk. Tessék mondani, nem lehetne ugyanezt a pénzt valamelyik közüzemi számlánkra fordítani? Az egyhavi fűtést éppen kifutná, készenléti díjjal együtt.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Bekerít az ünnep

Ünnepek után azonban el kell ismerni, valamit azért jól érzett a forgatókönyvíró, tényleg munkál… Tovább olvasom