Délmagyar logó

2017. 04. 27. csütörtök - Zita 10°C | 24°C Még több cikk.

Hol a boldogság?

"Egyetértek egykori tanárommal, Popper Péterrel, aki számos szociológussal ellentétben úgy véli, nincs válságban se a házasság, se a család intézménye."
Őszintén elbűvölnek az olyan történetek, mint a 126 tagú Fazakas családé. Az erdélyi gyökerekkel rendelkező família tagjai egyszer gondoltak egy merészet, és elhatározták: négyévenként összekürtölik a családot. A vacsora – amely elmegy egy kisebbfajta lakodalomnak is – jó apropó arra, hogy a termetes családi asztalt körülülve együtt köszöntsék a „szaporulatot", és gyászolják az elköltözötteket. Együtt, Fazakasék.

Egyetértek egykori tanárommal, Popper Péterrel, aki számos szociológussal ellentétben úgy véli, nincs válságban se a házasság, se a család intézménye. Köszöni szépen, csaknem hatezer éve jól van, és ez így lesz még hatezer évig – ha nem tovább. Mert ez belénk van kódolva.

Nemrég felmérést végeztek a magyar lakosok körében. A közvélemény-kutatók arra keresték a választ, hogy az emberek ugyan mit gondolnak, hol a boldogság? Bármennyire is anyagias világban élünk, a megkérdezettek nagy többsége a kiegyensúlyozott családi életet és az egészséget említette mint a boldogság forrását. Csak ezután választották a pénzt, illetve a karriert.

Magyarországon ennyire idilli lenne a családok helyzete? Sajnos nem. Több mint 660 ezer gyerek él csonka családban, nem beszélve a tahófalvi Al Bundy-féle rém „rendes" famíliákról. De erről majd máskor...

Egy perzsa ismerősöm azt kérdezte a minap, hogy ezek a kedves magyar emberek miért ilyen szomorúak és borúlátók? A rossz anyagi helyzettel, a politikával és a kilátástalansággal próbáltam magyarázni, mire ő mosolyogva leintett. Iránban szegényebb emberek élnek, mégsem depressziósak. Több generáció él egy háztartásban, és a fiataloknak eszük ágában sincs kiszakadni a családi körből. A magyarok ugyanakkor már tinédzserkorukban igyekeznek különválni a szülőktől. „Pedig aki messze van a szemtől, messze van a szívtől is" – magyarázta a maga keleties gesztikulálásával, mi is a mi nagy problémánk. Talán igaz, talán nem, mindenesetre osztom Fazakas Sándor véleményét, aki szerint „a családi összetartás olyan, mint a testnek az egészség".

Olvasóink írták

  • 12. Molnár György 2008. július 13. 16:54
    „Sokkal nagyobb kedvezményt kellene adni a családosoknak. Az édesanya a hvi fizetése 70 %-áért otthon maradhatna a gyerek 10
    éves koráig, a munkaadó köteles lenne visszavenni.A diák gyerekek pedig MINDEN tömegközlekedési eszközön INGYEN - a távolsági busz - vonaton is utazhatna, és nem kellene a diák igazolvány nevű elmebeteg szülemény. Mert tessék mondani: egy 8 éves gyerek mit csinál tanulás helyett? Nem hiszem hogy vagont rak ki, vagy kőműves segédmunkát végez.
    Egyáltalán a Kádár rendszerben, shol MINDENKI dolgozhatott, kötelező volt - nem a kocsmában kezdték a napot, a félkarú rablóba húzva a segélyt - ott volt belátható életút , mindenki ingyen tanulhatott, ott nagyobb becsülete volt a családnak.”
  • 11. naca 2008. július 13. 15:31
    „Nagyon nehéz objektíven szólni ehhez a témához, mert mindenki a saját szemszögéből ítéli meg. Én magam is boldogan indultam neki az életnek, majd rá kellett jönnöm, hogy bizony nem bírjuk együtt. Ettől függetlenül két évtizedig együtt voltunk, a gyerekeink felnőttek és akkor léptem. A volt párom azóta újabb házasságot kötött, én nem is gondolok ilyesmire. Egyszerűen félek, hiszen minden csoda három napig tart és egy idő után mindenki kimutatja a foga fehérét. A gyermekeim se nagyon örülnének neki, most csend van és nyugalom. A mi családunkban én voltam az első, aki válásra adta a fejét, meg is szóltak érte, de szerintem ez még mindig jobb, mint "az asszony köténye mindent el kell hogy takarjon" szemléletmód. Kifelé mutatni a nagy harmóniát, meg boldog családi életet, bent meg egy pokolban élni. Ettől függetlenül belül, titkon nagyon vágyom arra, hogy valaki legyen mellettem, aki szeret, akivel lehet beszélgetni és megoldani a hétköznapi problémákat. De félek is és ez mndennél erősebb bennem. Ezért marad a magány.”
  • 10. joy 2008. július 12. 21:57
    „Statisztikáxámok.
    Nem emberek, azok mögöttük vannak.

    Aki bedől a vicctiriánus depresszív prolitikának az fanyalog, neki még a csurozott méz is savanyú.

    Szüleim halálukig kitartottak egymás mellett, anyai, apai ágon sem volt divat a válás, mi is 31 éve nyüjjük egymást Cicusommal. Lányunk is úgy tűnik szép családot alakított magának, és neveli két unokánkat.
    Nem jár össze a nagyfamília csak lakodalmakkor, keresztelőkkor, és -hála égnek nagyon ritkán- temetésekkor.
    Így is jól megvagyunk, és máig nics senki elvált közöttünk.
    Szép, irígylésre méltó, jó szervező készségre vall, ez a családi ebédelés!”
  • 9. Majoros János 2008. július 12. 21:04
    „Kedves Kunstár Csaba!
    Egyetértek a cikkben foglalt Fazakas példával! Ilyen háttérrel iga-
    zán lehet domborítani. Viszont a példa erdélyi, ahol roppant erős valóban az összetartás. A mi kis ötven éve III/III-as orientációjú társadalmunkban halálra lettek volna ítélve. Még ma sem beszélhe-
    tünk az önmegvalósítás korlátlan lehetőségeiről (hacsak nem vagy
    valamelyik kormánytényező holdudvarában). Talán ezt vette észre
    perzsa ismerősöd a szegediek szemében.Sok fantasztikus magyar
    sikeremberrel találkoztam - csak általában külföldön.A család ak-
    kor sikeres, ha sikeres fenntartója, az pedig ugye az utóbbi 18 évben...
    Sok - sok ilyen példát kell bemutatni és FAVORIZÁLNI A MÉDIÁNAK IS! A know-how (tudni-hogyan) talán ismét magabiztossá tudna tenni sok polgártásunkat!

    Majoros János”
  • 8. No.6-Sy 2008. július 12. 17:13
    „"Egy perzsa ismerősöm azt kérdezte a minap..."

    Érdekes látásmód.

    Olyan ember szájából való, akinek hazájában még napjainkban is halállal büntethetik azt az embert, aki elhagyja a hitét. Ugye nem kell magyaráznom azt senkinek, hogy csupán ez mit jelent már önmagában?

    És valami szörnyű nagy boldogság lehet ott is, ahol a (nagy)családból nem lehet tizenévesen kilépni - merthogy egyébként pszichológiai törvényszerűség (és ez a normális fejlődési út) a tinédzserkori lázadás és érzelmi, majd valós leszakadás a szülőkről, a jövőbeni saját önálló élet megteremtése érdekében. Igaz, aki előtt nincs más út, az boldognak véli azt is, amire kényszerítik. Vaalmint a perzsa az nem magyar. Msá ember, más látásmód.

    Az Élet törvénye a Változás, amibe az is belefoglaltatik, hogy a szülő értékrendjére alapozva , de azt megváltoztatva, a saját törvényeit megalkotva, esetenként a szülőkét teljesen átírva önálló, "hogyúgyismondjam", autonóm emberke szüleik, majd - ha akar - köt házasságot és nemz/szül gyermekeket. Valamint dologzik és éli az életét. A sajátját, nem pedig a szüleiét. Vajon hány ember boldogtalan ma Magyarországon azért, mert olyan életet kényszerüól élni, amiről nagyonjól tudja, hogy nem a sajátja, nem a saját akarata szerint való?

    7.: Nem minden ember való anyának. Ha már annyira teszteket akar, javallom, hogy keressen egy úgynevezett motiváviós bázist mérő tesztet, és különösen fókuszáljon az úgynevezett "anyaösztönre", a gondozási ösztönre. Ha a tesztet valóban őszintén tölti ki, és nem hazudik önmagának még véltelenül sem, akkor kiderül az, hogy van-e Önben gondozási ösztön és mekkora. Az gondozási ösztön hiánya vagy alacsony foka azt jelenti, hogy azt adott embert nem vagy nem megfelelően gondozTÁK. Értsd: mások, amikor ő maga kicsi volt.

    Fölösleges olyan embert anyaságra kényszeríteni, aki nem való anyának - ezt a régiek is nagyon jól tudták, tesztek nélkül is. Ahogyan voltak iskolaigazgatónők, úgy voltak apátnők is, meg apácák is.
    A másik dolog: ha egy embernek jó az önismerete, akkor tudja magáról, hogy mire való és mire nem. Ehhez azonban hiteles önismeret szükséges.
    Valóban nehéz eldönteni és meglehetősen madáchi gondolat volna, hogy alkalmassági tesztekkel szűrjük ki az anyaságra való képességet vagy képtelenséget. Többek között éppen a szabad akarat ellen való az, hogy mi, kívülről megmondjuk másnak előre, hogy anyának való-e vagy sem. Ha önmaga nem tudja és nem érzi, az a baj.

    Véleményem szerint a nagy család is meg a kis család is adhat boldogságot, nem attól lesz egy ember boldog vagy boldogtalan, hogy mekkora családban nő fel, hanem azért,hogy milyenben.”
  • 7. Firedog 2008. július 12. 16:33
    „Kedves Kunstár Csaba!
    Magam részéről meglehetősen radikális - és megváltoztathatatlan a véleményem ebben a kérdésben. Elsősorban pszichológiai elkalmasságot kellene vizsgálni - a katonai stb. szerveknél vannak működő, kidolgozott teszetek. Erre a területre is lehetne - más kérdés, hogy hibaszázalék mindenütt van. Alkalmatlanság esetén x év múlva ismételt szűrés kérhető lenne - egyéb esetben ingyenes fogamzásgátlók, sterilizáció stb. lehetőségét biztosítani. Az alkalmatlanság ellenére gyereket vállalókat pedig fokozottan kellene ellenőrizni (hahhh... szép utópia...) a gyáműgynek, stb. - veszélyeztetésre hamarabb fény derüljön.
    A magam részéről tudom, hogy teljesen alkalmatlan vagyok erre a szerepre (őszintén szólva tudom, hogy agresszív vagyok), és bármilyen próbálkozás várhatóan katasztrófával kecsegtet.
    Egyébként 34 éves, (eredetileg) biológia-környezetvédelem szakos tanár(nő) vagyok - természetesen gyerektelen. Sajnos már a főiskolánál sem volt semmiféle alkalmassági vizsgálat. Mára tudom, hogy a legjobbat akkor tehetem, ha MESSZIRE elkerülöm a gyerekeket.”
  • 6. KukoricaJancsi 2008. július 12. 14:32
    „Igen, nem a házasság és a család van válságban, hanem az emberek vannak megzavarodva ebben a fenenagy materialista világban. Mert itt még a hívő emberről is hamar kiderül, hogy például inkább a tudományban hisz mint a saját istenében. Akkor most válságban a vallás? Nem. Az ember van válságban.
    Hamar kiderülhet az is, hogy a családi életet sem úgy gondolja, ahogy azt korábban hitte.”
  • 5. kunstarcsaba 2008. július 12. 13:51
    „Kedves Firedog!

    Mégis hogyan képzelné el a családalapítási alkalmassági vizsgát? Ki dönti el, hogy az illető alkalmas vagy sem? Mivel büntetné azokat, akik alkalmatlanságuk ellenére mégis vállaltak gyereket?...
    Ráadásul, szerintem valaki szülővé válik. Nekem 3 gyerekem van, de 10 évvel ezelőtt, amikor született a legnagyobb, ha megkérdezte volna, hogy felkészült szülőnek érzem-e magam, azt feleltem volna: NEM. Most más a helyzet.

    Tisztelettel: Kunstár Csaba”
  • 4. családpárti 2008. július 12. 13:20
    „A család intézménye szerintem sincs válságban, csupán az értékrend. Amíg emelt összegű családi pótlékért, segélyért, lakásért, támogatásokért vállalt "egyedülálló" szülők vannak, addig nem a család, hanem az igazság van válságban. Amíg a "nem létezik, mert hivatalosan nem tudunk róla" jelenség működik, amíg "ügyes"-nek mondjuk a csalót, addig nincs értelme bűnbakot keresni.”
  • 3. Firedog 2008. július 12. 13:15
    „Lehet itt polírozgatni a család becsületét, amikor 2 lappal odébb a családon belüli erőszak virít! Köszönöm, én az ilyenből nem kérek.
    Hát senki sem lát itt a szemétől?!
    Éppen hogy szigorítani kéne, valamiféle alkalmassági vizsgához kötni a családalapítást!
    Kocsivezetéshez tanfolyam kell, a másik (+ 1-2-3 fő) életének tönkretételéhez meg mindenki jogosult automatice?!
    Álszentek!”
  • 2. siriusilant 2008. július 12. 12:22
    „A család ellen igen tervszerű és összehangolt támadás indult, már Kádár elvtárs idejében, most csak még gátlástalanabbá vált.
    Akkor még csak igényeket kezdtek ébreszteni az emberekben különféle menő anyagi javak iránt (kicsi vagy kocsi), műszaki cikkek stb. A mostani sokkal szomorúbb, mert végzetesen és visszavonhatatlanul torzítja AZ EMBERT. A szingliséget népszerűsíti és a devianciákat.
    Az utcán megkeseredett, morál nélküli gyerekeket lehet látni, akik ostobák, agresszívek, jövőkép nélküliek, de ők is csak ennek az ördögi tervnek a szenvedő alanyai.
    Az ember elgondolkozik azon, hogyan válik a kedves szomszédlányból feketére mázolt zombi? És lesz-e majd belőle anya és milyen?
    Miért idegenednek el egymástól az emberek?
    Tényleg minden rendben van?!”
  • 1. lokálpatrióta 2008. július 12. 08:34
    „Tisztelt Szerző!
    Jó lenne azt vallani, amit ön is hirdet, nevezetesen azt, hogy a család nincs válságban. Csak a válási statisztikákat tekintse át, láthatja, hogy a családok fele válik. Erre a jelenségre külön szakszó is kialakult. "Életközép krízis".
    Most e jelenség kapcsán csak a BÍRÓSÁGOK felelősségét szeretném megemlíteni. Tapasztalható bírói gyakorlat az, hogy az anyát jelölik meg alkalmas szülőnek a már meglévő gyerekek elhelyezésére. Mivel ezt eldöntötték, akoor a gyerek érdekére hivetkozva a lakást is nekik ítélik és a gyerekkel a másik fél fizetésének egy részét. És ezt nagyon jól tudják a nők. 99 % eséllyel indulnak neki a válópereknek. Ameddig ez így lesz, addig ez a magas válási arány is így marad.
    És most már csak azt a családmodelt kell említenem, amit a gyerek a szülők példájából magával visz. Köztudott, hogy az elvált szülők gyerekei gyakrabban válnak. És már kész is az a spirál, amin a család elvérezhet.
    Napjainkban széles körben elterjedt az együttélés párkapcsolati formája. Már összesem házasodnak, ami persze azt jelenti, hogy majd el sem válnak. Csakhogy ez csak részben hasonlít a családra, de nem az. Én nem osztom az optimizmusát a család több ezer éves jövőjét illetően. Pedig vissza kellene térni a bevált jóhoz. Ehhez első lépés lenne a bírósági gyakorlat megváltoztatása.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Régi ízek

"...ha decemberben esszük, biztosak lehetünk benne, hogy import. Ha szezonban vesszük, akkor meg nem… Tovább olvasom