Szeged - delmagyar.hu

Ki hitte volna, hogy Horváth Ágnes transzparensfigurájává válhat a kormánykoalíciónak. Lobog, vagy nem lobog? – ettől függhet az MSZP–SZDSZ-tandem sorsa. A szabad demokraták legalábbis ezt a darabot játsszák most el a nagypolitika színpadán (hogy a kulisszák mögött mit, azt csak később tudjuk meg, ha megtudjuk egyáltalán).

A szadeszosoknak már jó ideje büdösek a szocik (és viszont), az előbbieknek azért, mert sorra „butítják" le kőkemény liberális programjaikat, a szocik szerint meg a liberális reformdömperek úgy törnek-zúznak az egészségügyben, mint elefánt a porcelánboltban. S ha már elefánt, a szakállas vicc kisegere is eszembe jut, amelyik ugye együtt bandukol a hídon óriás barátjával, mígnem egyszer csak megszólal: Hallod, hogy dübörgünk? Akár a magyar gazdaság (copyright Kóka János).

Az SZDSZ most talált egy trójai falovat (Horváth Ágnest), amibe kapaszkodva kilopódzhatnak az omladozó kártyavár alól – mintha a síkosabb lapok jó részét nem is ők építették volna be a pakliba! Bűnbaknak meg nekik is kéznél van a miniszterelnök, aki az egészségügyi miniszter menesztésének egyoldalú bejelentésével alighanem visszavágott a koalíciós egyeztetésért felelős szabaddemokrata államtitkár, Horn Gábor médiaeseménnyé híresült, övön aluli kiszólására a népszavazás éjszakáján (csak emlékeztetőül: „...azt üzenték, menj a p...ba, Feri"). Méghogy egyeztessen vele Horváth Ágnesről!

Amennyiben az SZDSZ tényleg visszahívja embereit a kabinetből, valóban kellemetlen helyzetbe hozhatja a kormányt, hiszen így sem könnyű kormányozni, hát még kisebbségben. Előrehozott választásokat viszont az SZDSZ sem akarhat, hiszen mostani, amúgy is romlandó állapotában szavazatok helyett legfeljebb koszorúkra számíthatna saját pártkoporsójára.

Egyébként a szabaddemokratáknak van már rutinjuk a kormányfőbuktatásban, erről talán Medgyessy Péter tudna bővebben mesélni. Csakhogy elő tud-e húzni most bárki is egy nyerő nevet a koalíciós bugyiszárból? 2004-ben, a puccs idején a szocialista elit Kiss Pétert akarta, aztán jött Gyurcsány, és megnyerte a választásokat. A háborús békeidőben viszont egyfolytában vesztésre áll. Könnyen úgy járhat, mint a nyuszi a viccben a sapkával: ha van rajta, az a baj, ha nincs, az a baj. Ha sok a reform, azért kell mennie, ha meg kevés, azért.

Halkan jegyzem meg, a politikában sem eszik ám olyan forrón a kását, mint ahogy főzik. Szadeszos kakaskodás ide, szoci durcásság oda, a koalíciós válságnak nevezett gumicsonton ugyan el lehet rágódni még egy darabig, addig sem foglalkozik a nép a szabaddemokraták elnökválasztási csínyeivel, a kormánynak meg könnyebb lesz cezúrát húzni az elrontott múlt, meg a „másképpen lesz holnap" között.

És egy szót sem szóltam a Fideszről, nem véletlenül. Ha én Orbán Viktor lennék, most kényelmesen hátradőlnék a karosszékben, keresztbe raknám a lábam, rágyújtanék egy szivarra, és finom konyakot kortyolnék hozzá. És összemosolyognék Semjén Zsolttal: nézd csak, milyen szépen marják egymást a liberálisok meg a szocialisták!