Délmagyar logó

2016. 12. 10. szombat - Judit 0°C | 9°C

Kistelektől a Vatikánig

JEGYZET - "Képes lesz Jézus tanításához méltóbb, emberségesebb és életszerűbb hitelvekhez és egyházi gyakorlathoz segíteni a világ katolikus közösségét."
Dramaturgiailag nem is kezdődhetett volna jobban egy nagyböjti bűnbánati időszak, mint ez a mostani: a Vatikánban lemondott a pápa, Kisteleken meg összehajtott a helyi plébános a polgármesterrel. Ja, és égi jeleket is kaptunk, láthattuk a tévében, amint villámok cikáznak a Szent Péter-bazilika kupolája felett.

Kisteleken mindössze annyi történt, hogy a plébános nem volt hajlandó összeesketni a polgármestert és menyasszonyát, mert nem jártak rendesen jegyesoktatásra. Sebaj, összeadta más, de a méreg maradt. Mint annyi más hasonló esetben, amikor esketést, keresztelést, temetést, harangozást tagad meg egyik vagy másik tisztelendő úr a vallását nem kellő mértékben gyakorló, felkészületlen, netán hitetlen emberektől. Jogszerűen? Persze. Jó szándékkal? Minden bizonnyal. Legalábbis ha csak dogmákból, szabályokból, előírásokból, szokásokból álló egyházról lenne szó. De ott van Jézus is a feltétel nélküli, mindenkinek esélyt adó és mindent megbocsátó szeretetpéldájával.

Paradox módon éppen a konzervatív XVI. Benedek mutatott példát arra, hogy a hagyomány, a dogma nem minden, ha már nem életszerű, igen is meg lehet, sőt meg is kell haladni. Konfucius 2500 évvel ezelőtt arra intette tanítványait, hogy „Tarts magad a hagyomány bölcsességéhez, de vizsgáld meg, hogy tartható-e még, és nem hamisították-e meg önző érdekek!" Mindenesetre Benedek pápa összes enciklikája, intézkedései és korábban Joseph Ratzingerként publikált könyvespolcnyi teológiai-dogmatikai tanulmánya ellenére élete főművét most alkotta meg azzal, hogy kijelentette: erőm megfogyatkozott, lemondok. Ezzel a tettével közel 600 éves tabut sikerült ledöntenie, amivel egy csapásra be is írta magát az egyháztörténelembe. És lám, nem omlottak le Róma falai. Egyébként a maga idejében már II. János Pál is felvetette visszavonulási szándékát, ám környezete ezt teljes mértékben elutasította – inkább hagyták, hogy ország-világ végignézze, miként teríti le a gyilkos kór minden idők legnagyobb szívű pápáját. Nem tudom, akkor Ratzinger bíboros mit tanácsolt a pápának, mindenesetre XVI. Benedekként nem kérdezett, döntött.

Húsvétra olyan utódot képzelek Szent Péter székébe, aki benedeki határozottsággal és János Pál-i szívvel képes lesz Jézus tanításához méltóbb, emberségesebb és életszerűbb hitelvekhez és egyházi gyakorlathoz segíteni a világ katolikus közösségét. Az új pápa talán hozzá mer nyúlni a papi nőtlenség XII. századi dogmájához is. Megérhetjük, hogy a papok – 900 év után – ismét szabad akaratukból dönthetik el, hogy családban, egyedülállóként, vagy éppen szerzetesi közösségben szeretnének tenni valami szépet Istenért és az emberekért. A katolikus egyház legnagyobb képmutatása, hogy a vezető klérus inkább szemet huny papjai botlásai, olykor botrányos tévelygései – és ugyanebből fakadó szenvedései – felett, mint hogy hozzányúljon a cölibátus kérdéséhez. És a női papi hivatásról is kellene valami újat gondolni. Mert „az aratnivaló sok, a munkás kevés..."

Az új pápa jelmondatának csak ennyit javasolnék: Vissza az Emberhez! Minden tekintetben. S ha így vesszük, nincs is olyan messze Kistelek a Vatikántól. Nem úgy, mint Makó Jeruzsálemtől.

Olvasóink írták

  • 11. czindi 2013. február 21. 20:17
    „csak vicc volt!!!! És ismerem az összes ilyen jellegű elköszönést. Szép álmokat.”
  • 10. tucat 2013. február 19. 18:45
    „9. czindi
    Nem, uram. Ez a keresztények és a muzulmánok, Ószövetségből eredő és ismert, azóta is használt, búcsúzási frázisa. Így talán jobban felismeri:
    "Béke legyen veletek!" - így köszön el a r. k. pap, a lelkipásztor a híveitől a mise, liturgia végén, akik ezt válaszolják: "És a te lelkeddel!" Vagy:
    Shalom! (héber szó, jelentése u. a.). Vagy:
    Szálem (alejkum)! (arab eredetű, muzulmán búcsúzás, jel. u.a.), hasonló hangalakú megfelelőik a legtöbb sémi-hámi nyelvben ma is használatosak.
    Ne gyanítson hát rosszat, szó szerint értettem, keresztény, vagy, ha úgy tetszik, akár muszlim módra, emberül.”
  • 9. czindi 2013. február 19. 17:54
    „8. tucat, ugy-e nem a poraimra gondoltál? ( mármint a békével...)”
  • 8. tucat 2013. február 19. 16:21
    „7. czindi
    Milyen lenne? Bonyolult, tény- és összefüggés-feltáró, nagyobb figyelmet és elmélyültebb gondolkodást igénylő, és az Ön számára bizonyára még inkább érdektelen. Azt is megmutatná, mik a bűnök, hol laknak, milyen eredetűek és természetűek, hogyan intézményesülnek, hogyan szerveződnek megszentelt, vagy dicsőített harci zászlók alá..., s mindebből kétségbeesetten tapasztalná, hogy nem mindig a gyilkos (parancsot félelmi alapú lojalitásból végrehajtó) a főbűnös, bár Ön, a jelek szerint csak a kötelet hurkoló hóhért vádolná gyilkossággal.
    A kérdés nem ilyen egyszerű, de ne féljen, nem fogok hozzá kifejteni. Ha mégis meggondolnám magam, és a portál elviselné, Önnek nem kellene: átugorhatná, nem köteles már/még a szent inkvizíció előtt felelni a mulasztásáért.

    Béke legyen Önnel!”
  • 7. czindi 2013. február 19. 10:42
    „Csak üdvözölni tudom az írást. Akinek nem inge, nem gatyája, ne vegye magára. Akinek füle van a hallásra, szeme a látásra, az tudja, miről szól a cikk. Akinek meg nincs, annak meg úgy is mindegy.
    Kedves tucat! " röviden megmagyarázzam! + Te jó Isten! (nálam nagybetűvel) milyen lenne a hosszú magyarázat?
    És még valami: az emberek hibáiért, bűneiért nem a vallást, a rendszert, a a fajokat, stb kell hibáztatni, hanem a bűnöket elkövető embereket. (l. kínvallatás, inkvizíció, kommunizmus, stb.)”
  • 6. tucat 2013. február 18. 20:51
    „Tisztelt Antipolgár (aki, a választott nevével szemben, nagyon is birtokosa lehet a civil kurázsinak és tisztességnek)!

    Köszönettel tartozom Önnek!
    Talán sejti is, miért, mégis, kérem, engedje meg, hogy röviden megmagyarázzam!

    Nem ismerem személyesen Őrfi Ferencet, és a jegyzete alapján csak halványan sejtettem, hogy az egyház sorsa feletti aggodalma őszinte, és mély lelki meggyőződésből fakad. Ön ezt világossá tette a számomra, és ezzel lehetőséget teremtett, mi több arra inspirált, hogy legalább az egyik, bevallom, nem indulatmentesen megfogalmazott óhajomat világossá tegyem, és egyben, ha sértettem a szerző érzelmeit, meg is kövessem őt.
    Erről a mondatomról van szó, íme, töredékesen: "Nos, hogy miként éli meg az egyház önmagát, képes-e megújulni (...), nagyon szeretném, ha végre a belső ügye lenne, amelyről a magamfajta csak akkor értesül, ha kifejezetten érdeklődik iránta".
    Nem okoz semmilyen problémát a számomra, ha ilyen témájú cikk, tanulmány, jegyzet jelenik meg a napilapokban, vagy az internetes újságokban, mert rajtam múlik, hogy elolvasom-e őket. Mint láthatja is, igen, és bevallom, őszinte érdeklődéssel teszem, tudván, hogy a társadalmi folyamataink jelenleg is fontos eszmei-ideológiai vezérléséről van szó, amelyek nem lehetnek érdektelenek a számomra. Még akkor sem, ha - s nyilván ez is kisütött a korábbi hozzászólásomból - magam enyhén szólva sem vagyok az egyház barátja, de a jézusi értékek tisztelőjének annál inkább gondolom magam. Olyasféle, liberális elveket valló figura lennék, aki vallja, hogy a szabadsága, a cselekvése mozgástere addig tart, amíg mások szabadságának a határát nemhogy nem sérti, de meg sem érinti, és aki bátran vállalja a felelősséget a tetteiért, és igyekszik a tőle telhető legnagyobb felelősséggel gondolkodni és cselekedni másokért is. Szó sem lehet tehát arról, hogy a (bármiféle) vallását diszkréten gyakorló embert sértegessem, megzavarjam az áhítatában bárhol és bármikor, ugyanakkor a mégoly szelídnek álcázott, akár a "keresztényi szeretet és aggodalom" bársonypalástja mögül kikandikáló, hatalmi agresszió minden ábrázata, megjelenése feldühít, és azt hiszem, ezt Őri Ferenc is pontosan meg tudja érteni, mert e problémát is érintve beszél az egyházi hagyományok (dogmák és "fegyelmi előírások" - a la Saispas) felülvizsgálatának a szükségességéről. Hiszem és érzem, hogy nemcsak az egyház, hanem a társadalom és a benne élő emberek sorsa felől is aggódva figyeli e folyamatot. Én is, noha érzékelhetően és nem tagadottan másféle lelkiismereti megközelítésben. De ez is lelkiismeret, és talán nem is kevésbé keresztényi, bár az istenfélelmet kétségkívül nélkülözi.

    Hálás vagyok a bejegyzéséért, mert, bár nem nekem címezte, nekem és hozzám is szólt. Sokunkhoz.

    Felebaráti tisztelettel
    Tucat”
  • 5. antipolgar 2013. február 18. 18:51
    „Kedves Orfi Feri, Angliabol irom e sorokat. Valamikor baratok voltunk, kesobb eltavolodtunk egymastol. Sok oka volt ennek, de szerintem az egyik legfontosabb az eletfelfogasbeli, eletvezetesbeli kulonbseg kozottunk. Szandekosan nem irok vilagnezeti kulonbseget, mert az azert nem volt (szerintem ma sincs) kozottunk. En nemileg maskent velekedtem a romai katolikus kereszteny vallasrol, mint Te - nem is neveznem magam abban az ertelemben vallasosnak, ahogy Te eled-hasznalod vallasodat - ugyanakkor hiszek Istenben.
    Vallasfelfogasodban velemenyem szerint (erthetoen) nyilvanvaloan szerepet jatszott Edesanyad es csaladja vallasos vilagkepe. E kulonbozosegektol fuggetlenul azonban alkalmankent meg egyutt enekeltunk a ladameri templomban az azota elhunyt S. Sanyi kantorral.
    Mondom, nem egy velemenyem voltunk egy sor vallasi kerdesben - espedig eppen azokban, amelyekkel kapcsolatban a kovetkezo papatol remeled a megujulast, a nyitast. Orulok ennek, mert velemenyem szerint a vallas lenyege a kozos keresese, megtalni emberben az Istent. Minden valtozik, az egyhaznak is valtozni kell.
    Az elmondottak miatt nem gondoltam volna, hogy valaha is melletted fogok szolni vallasi kerdesekben, sot azt sem mondanam, hogy minden cikkeddel egyetertettem. Most azonban ugy erzem, hogy "kiszaladt" valami Beloled es e cikkhez gratulalnom kell.
    Nyilvan mindenkinek lehet velemenye Rolad, a cikkeidrol. Nem is kell egyeterteni Veled, hiszen - ez a DEMOKRACIA.
    Meg kell hallgatni, le kell kozolni masok (saipas, bognar.gabben) velemenyet, azonban tul nagy jelentoseget tulajdonitani nekik nem kell. Ok ugyanis csak a lenyeget nem ertik abbol, amit irtal. Nem todom, egyebkent, hogy peldaul bognar.gabben elt-e abban az idoben, amikor Te "megrekedtel a rendszervaltas elott". Azt azonban tudom, hogy milyen katolikus lehet. Valoszinuleg attol tanulta a vallast, aki eloszor liberalis es ateista volt, majd kesobb nep-nemzeti vonalban es a keresztenysegben" talalta meg".
    Tovabbi hasonlo cikkeket kivanok, udvozollek.”
  • 4. sadap12 2013. február 18. 17:26
    „saispas, gabben...No comment...ti keresztények vagytok? Szégyen”
  • 3. tucat 2013. február 18. 16:24
    „Tisztelt Saispas és Bodnar.gabben Uramék!

    A minap, legyen most mindegy, min, felfortyantam, és fontolgattam, hogy nyikkanjak-e még errefelé. Az Önök hatalma isteni: szóra bírtak.
    Gyakran kifogásolják a hosszú ömlengéseimet, ezúttal nem adnék rá okot, legfeljebb nem értenek. Lassan megszokom, nem zavar már, sebaj; szólhatnak bármit, egyszer mondom el.
    Őrfi "uram" egyáltalán nem a r. k. egyház dogmatikáját elemzi vitaindítóként a jegyzetében, és amúgy is kötve hiszem, hogy eltévelyednék e sűrű, a szellemet leárnyékolóan sötét dzsungelben, nem ismervén a "szent", istentől (bocs, nálam ez kis betűs) származtatott (!), érinthetetlen és büntetlenül (kínvallatás, máglyán való "megtisztulás"...) nem vitatható kinyilatkoztatásokat, hanem az egyház évszázados hatalmi pöcegödrében be..., beszennyeződött, eredetileg nagyon is emberközeli, embernek és közösségnek való, jézusi tanításokhoz való visszatérés szükségességéről beszél, ha úgy tetszik, akár az egyház túlélése érdekében. Tájékoztatásul megjegyzem, ebben én nem vagyok érdekelt, mert a magamfajta, rettenetesen fertelmes eretnek, méga reggeli, déli és a vecsernyére hívó harangzúgást is csendháborító rendzavarásként éli meg, még akkor is, ha tudós Saispa uram kiigazít: délben nagy, magyar győzelem hírét adja tudtul a világnak az érces csengés.
    De azt is megjegyzem, hogy biztos vagyok benne, Őrfi semmiképp sem akarná az egyházra erőltetni a nézeteit, miként a seggembe (fontos így hagyni, modi, a felelősség legyen az enyém) se dugna szondát, hogy a magánéletemet, sőt az anyagcserémet és az emésztésemet is az ellenőrzése alatt tartsa, szemben az egyházzal, amely mindig is jeleskedett a lelkem üdvösségéért vívott, az életenergiáimat felszippantó küzdelemben, és az ebbéli, tisztán hatalmi és alantas igyekezete nyilvánvaló a magamfajta számára jelenleg is, és mindörökkön örökké.
    Nos, hogy miként éli meg az egyház önmagát, képes-e megújulni, vagy tovább görcsöl a dogmatikájához szabott, Jézus- és életellenes, az emberekre évszázadokon át szörnyű szenvedést zúdító értékrendjében - melynek egyes elemei azért így is autentikusan jézusiak maradtak, s ezek köré épül az egész európai civilizáció gondolkodásmódja, érték- és jogrendje, kultúrája -, az, nagyon szeretném, ha végre a belső ügye lenne, amelyről a magamfajta csak akkor értesül, ha kifejezetten érdeklődik iránta. Ezzel szemben ismét kezdünk ott tartani, hogy erőnek erejével sem tudom kirángatnia piros pöttyösömből azt a belzebubi szondát, amelyet Jézus nevében dugnak fel az akaratom és minden tiltakozásom ellenére, a srácokon keresztül a jövőjüket is bebiztosítva, hovatovább egészen a torkomig, az elmémbe nyúló receptorokkal felszerelve, és fulladok is tőle. Nem lesz ez így jó, mert előbb-utóbb sugárban fogom kiokádni (kérlek, modi...!), minden transzmitterével egyetemben!
    Remélem, ennyi is elég, ennyiből is értenek mindketten, jó uramék. A stílusomat pedig tekintsék terjedelemcsökkentő eszköznek: tőlem szokatlanul útszéli, de legkevesebb a kétharmadával kisebb helyet foglal el így a mondóka, és ekként van némi esély arra is, hogy elolvassák. Érteni nem fogják, nem is akarják, arról a bejegyzésük világosan árulkodik ezerféleképpen.

    Dicsértessék végre az Ember is! Ezt üzeni Jézus. Honnan tudom? Remek barátom, onnan. Ezt is mondta, valahogy így: jaj azoknak (is), akik az én ruhámat viselve (a díszes, papi miseruha alatt az ő, egyszerű, fehér ingéhez hasonló alsóruhát viselnek az ő nevében eljárók) álnokságokat prédikálnak a sokaságnak. De hogy miért mondta...? Mindent én se érthetek. :$

    "Pusztán egyházfegyelmi előírás"..., "tárgyi tévedés"! Jézusom! Atyaég! Ha megfeszítek egy embert (és hányat ma is, kit ezért, kit azért megszorongatva, kiszorítva, a világi jogalkotás eszközeivel újfent és újult hatalommal, mint a régi szép időkben, a jézusi, nem személyválogató szeretetben, felebarátaim, ugye, jó uramék, odalent), s azon meditálgatok a keresztről, ma már hál´ istennek nem fizikailag alácsüngő áldozatom lelki holtteste fölött, vajh mi jogon tettem, hát, akkor..., á, hagyjuk! Jobb lett volna - tudom, ebben boldogan egyetértenek -, ha tartom magam a "tucatfegyelmi" előíráshoz: nem kell, nincs is miért, nincs is kihez szólnom. Jézus megtette már amúgy is, és ő is hiába, mert a szentháromság isteni hatalmának a jelképévé tették - az Ember (valóban csodálatra méltóan és páratlanul intelligens) Fiát, így botrányosan kiforgatva, megcsúfolva, s azóta is naponta ezerszer feszítve meg őt.

    Jóccakát! In eternum, akár.”
  • 2. saispas 2013. február 18. 14:24
    „Tisztelt Őrfi Uram!
    Sajnálattal kell felhívnom figyelmét tárgyi tévedésére: a cölibátus a katolikus egyházban nem dogma, hanem pusztán egy egyházfegyelmi előírás.
    Tudom, hogy ez tárcája lényegi ívének és mondandójának szempontjából mellékes, de az újságírói etika korrekt tájékoztatásra vonatkozó fő elvét szem előtt tartva nem az.”
  • 1. bodnar.gabben 2013. február 18. 08:16
    „Bírom, mikor egy a rendszerváltás előtt rekedt újságíró ad tanácsokat a katolikusoknak. Ezt is megértük...”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Köszönik szépen

"A szocialista Buzás Péter és a fideszes Kakas Béla ugyanazzal indokolta az emelést az önkormányzat költségvetésének elkészítésekor." Tovább olvasom