Délmagyar logó

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -2°C | 5°C

Napelem a galamboknak

"Madarászok mindenféle ötlettel előálltak már, de leginkább hagynák békésen letojogatni az emberiséget. Személyiségi jogaikban korlátoznák őket, ha ebbe is beleavatkoznának. Voltak, akik lövésekkel riogatnák, mások fogamzásgátló tablettákkal etetnék."
Ötven éve is van, hogy tudom, a galamb kiköpött technikai zseni. Tanultam az egyetemen. Autót ugyan nem javítgat, sőt tojik rá, még egy gyatra szöget se verne be a falba, de megtanították arra is, hogy az elébe ömlő csapágygolyók özönéből kikapkodja a deformáltakat. Nem nálunk, valahol Távol-Keleten. Micsoda lelemény kellett ide, hogy ezt a képességét fölfedezzék, és bele is tudják verni a csőrét, ha netán mellé kapna!

Azóta, a számítógépek korában, gondolom, erre már nincsen szükség, de a képesség önmagában aranyat ér. A tájékozódni tudása is fenomenális. A postagalambé például. Elviszik ketrecestől, mondjuk, Rómába. Az egész útból nem lát semmit, térképet se adnak a kezébe, de ha kinyitják kalitkáját, huss! - és már vágtat is haza, szélsebesen hasítva a levegőeget. Amikor mi tanultunk róla, pszichológiából persze, még azt mondták, a rádióadók hullámai belekavarhatnak az útjába. Versenyben verhetetlen, legföljebb a költöző madarak közelítik meg, vagy a kutya például, de az nem röpülve közlekedik. Újságok is írták, hogy az egyiket elvitték valahová Szibéria mélységes fenekére vagy magasságos tetejére, és onnan vánszorgott haza Moszkvába. Mielőtt a nagy szovjet példa gyanúját ráteríthetnék az újságra, azt is megírta, hogy egy másikat a Genfi tó partjára kamionnal vitte el az egyik oda költöző, összes hóbelevancával. A családbeliek ugyanazok voltak, mégse bírt ki néhány napnál többet, egyszer csak nyoma veszett. Hetek múlva jelezték az itthoniak, lefogyva, agyonfáradtan megérkezett. Megindítóan szép példák ezek, de maradjunk a galamboknál.

Szégyen, nem szégyen, csak most jutott eszembe, pedig hetvenhétszer szóltam már a szegedi óhídon dévánkozó seregletről. Legtöbbször azt is hozzá tettem, szorgalmasan lepotyogtatják az alattuk átjárókat. Madarászok mindenféle ötlettel előálltak már, de leginkább hagynák békésen letojogatni az emberiséget. Személyiségi jogaikban korlátoznák őket, ha ebbe is beleavatkoznának. Voltak, akik lövésekkel riogatnák, mások fogamzásgátló tablettákkal etetnék.

A minap is ott kerekeztem el alattuk, akkor jutott eszembe a megváltó ötlet. Láttak már villanypásztort? Kihúznak egy drótot, belevezetnek valami gyönge kis áramot, és a baromállatot is megtanítja, ha hozzám érsz, megcsíplek. Ilyen drótot feszítenék ki a híd két ívére, és sok bordájára, akár több példányban is, és csípkedő árammal táplálnám.

Állj, ne dühöngj, emberiség! Még nem értem a végére. Nem konnektorból vezetném az áramot, mert az veszedelmeket hordozna magában, napelemet raknék föl. Azt nem tudom, mennyit, mert ide nagyobb ész kellene, mint ami nekem adatott, de szakembernek játékszer azt kikétszerkettőznie. A napelemet egyszer kell csak megvenni és fölszerelni, aztán olyan, mint a föld a teremtés tragédiájában: eljár a maga tengelyén.

És most jön bele a játékba szent madarunk műszaki zsenialitása. Ha a fénylő golyóözönből ki tudta kapkodni a sérülteket, ha haza tud találni pokolegyházáról is, akkor azt is megtanulja, amit a gyönge áram diktál: ha hozzám érsz, megcsíplek! És másik helyet keres magának.

Ha majd nekiveselkedik valaki, hogy ötletemet megvalósítsa, elvégre az a híd is az emberekért van, nem a galambokért, illő részesedéssel gondolhat rám. Ahogy a potyadékból is kijutott.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Mérlegelés

"Ezért döbbent meg, amikor tegnap végrehajtót és rakodókat küldtek rá. Feleségével együtt sírva… Tovább olvasom