Délmagyar logó

2017. 07. 26. szerda - Anna, Anikó 16°C | 26°C Még több cikk.

Potyakártya

"Most pedig állunk, és nézünk ki nagy szomorúan a fejünkből, mert úgy érezzük, minden megszorítással a mi pénztárcánk lesz laposabb. És nagy dühünkben legfeljebb az jut eszünkbe, vajon miért kellett majd húsz évet várni a rendszerváltás után arra, hogy egyszer végre rendbe rakjuk közös dolgainknak legalább egyetlen szeletét?"
Ki ne találkozott volna már olyan, magát vigyorogva vállalkozónak nevező életművésszel, akinek még a bokája is elsápadt, ha meghallotta a számla szót. Na, azt már nem, én az államnak egy fillért se dugok a zsebébe – jajong az efféle szakember, s miközben kacsalábat tol a háza alá, személyes sértésnek veszi, ha valaki olyan szót mer kiejteni a száján, mint adómorál, netán egészségbiztosítási járulék. Az persze számára is a világ legtermészetesebb dolga, ha megbetegedvén az orvosi rendelőben szidja a lepusztult egészségügyet, talán még személyes sértésnek is veszi, hogy az állami pénzekből fizetett orvos nem a legdrágább, s megint csak állami pénzekből támogatott gyógyszert írja fel éppen aktuális nyavalyájára.

Hogy az ilyen csaló csupán egy azok közül, akiket nagy illemtudóan mostanság az egészségügy potyautasának nevezünk? Való igaz, hiszen egyre elképesztőbb számokat hallunk arról, hány ember tb-kártyája mögött nincs fedezet. Hozzáteszem: dehogy bántom én azokat a szerencsétlen kiszolgáltatottakat, akiket munkáltatójuk vert át, s miközben minimálbérért nyúzta le róluk a bőrt, még a tb-t sem fizette utánuk. Mint ahogy azokat sem, akik önhibájukon kívül képtelenek mindenféle járulék befizetésére. De az tény: össznépi összefogás szükségeltetett ahhoz, hogy ebben az országban ilyen sikerrel zajlott az egészségügy mellett a közmorál lepusztítása is.

Most pedig állunk, és nézünk ki nagy szomorúan a fejünkből, mert úgy érezzük, minden megszorítással a mi pénztárcánk lesz laposabb. És nagy dühünkben legfeljebb az jut eszünkbe, vajon miért kellett majd húsz évet várni a rendszerváltás után arra, hogy egyszer végre rendbe rakjuk közös dolgainknak legalább egyetlen szeletét? Hiszen információs világunk már évek óta olyan fejlett, hogy a kakaóbiztos számítógépnél vajas kenyeret majszoló óvodás is össze tudja már kötni a tanganyikai esőcsináló adatbázisát a lappföldi rénszarvastenyésztők számítógépével.

Vagyis nem kell ahhoz Poirot felügyelő szürkeállományára hagyatkozni, hogy felderítsük: ki az, aki nem fizet, s ki az, akitől szinte már kifizethetetlen mennyiségű pénzt vonnak el, hivatkozván üres államkasszára. Ha pedig dühünk már gyomrunkat marja, talán még a kérdés is megfordul bennük egy párszor: nem éppen eme tb-kártyát kellett volna elsőként előhúzni a pakliból, megelőzvén mindenféle idegborzoló vizitdíjat, s kórházi ágyszámleltárt?

No, de most már kár bánkódnunk – a nagy kártyacsata közepette talán rendet rakunk a tb-pakliban. És eme nagy megtisztulásban még azt is megérjük, hogy a hamiskártyásoktól megkérdik egyszer: aztán ennyi idő alatt mégis mennyit sikerült, az ország nagyobbik felét (s közel sem csupán az államot!) átverve, eldugni a talonba?

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Élet és tábor

"Az első három évben még táborhely maradt a hatalmas park, aztán bontakozott ki kacifántos… Tovább olvasom