Délmagyar logó

2016. 12. 05. hétfő - Vilma -6°C | 4°C

Pulykasonka és távbetonchip

"Elmaradott időkben, mikor a cégeknek még csak üzleti filozófiájuk sem volt, minden egyes városrészben akadt egy-egy kisboltocska, ahol az emberek lakóhelyükhöz közel beszerezhették a mindennapi dolgokat. Aztán jött a rendszerváltás, és úgy gondoltuk: a továbbiakban ez csak fokozódhat."
Elmaradott időkben, mikor a cégeknek még csak üzleti filozófiájuk sem volt, minden egyes városrészben akadt egy-egy kisboltocska, ahol az emberek lakóhelyükhöz közel beszerezhették a mindennapi dolgokat. Aztán jött a rendszerváltás, és úgy gondoltuk: a továbbiakban ez csak fokozódhat. Nagy lett hát az elképedés, mikor az évtizedek óta meglévő, az illető városrészbe teljességgel beleszervült, jól körülhatárolható feladatot betöltő, széleskörű forgalmat lebonyolító – következésképp: nyilván jól jövedelmező – kisboltok legtöbbje bezárt, s valamily más, a lakossági ellátással kapcsolatot csak nyomokban fenntartó üzlet nyílt helyén. Az új tulajdonost – a jelek szerint – nem érdekelte, hogy a kisbolt hány ezer ember útjába esik hazafelé, hány ezer ember életét könnyíti meg pusztán azzal, hogy ott van, ahol, s a környékbelieknek nem kell közvetlenül Belső-Somogy irányába elkanyarodniuk, ha be akarnak vásárolni munka után – az új tulajdonos mindenekelőtt megvalósítani kívánta önmagát.

Nekilátott hát a jól bevezetett vegyesbolt kivezetéséhez, és – amennyiben érdeklődési köre pl. a galvanizált távbetonchip-területet fogta be – legott galvanizált távbetonchip-stúdiót nyitott a privatizált kisüzlet helyén. Nagy felbontású űrfelvételek segítségével, az üzletátalakulást követve, még sokáig jól nyomon kísérhető lett volna a folyamat: szombat délelőttönként messze környékből megindulnak bevásárlók a galvanizált távbetonchip-stúdió felé, majd mindenki – ki előbb, ki később; legkésőbb a boltajtóban – homlokára csap, „Ó, hogy az a!...", és irány a buszmegálló, vár a taxidroszt, mert el kell jutni az innen öt kilométernyire lévő, legközelebbi hipermarketbe a tizenkilenc deka pulykasonkáért.

Azóta is szolid, de tárgyszerű néptelenség lengi be az egykor népes, valahai kisüzletek – ma: galvanizált távbetonchip-stúdió s társai – tájékát. Galvanizált távbetonchip tudniillik nagyságrendekkel kevesebb fogy időegységen belül, mint szezámmagos zsömle, Medve sajt vagy akciós ásványvíz. De tönkre sem megy a stúdió: néhány darab galvanizált távbetonchip eladása hoz annyi pénzt a konyhára, mint amennyi ötszáztízszer húaz dekányi kenőmájas értékesítéséből adódott; fönnmarad akkor is, ha a betérő személyek száma a közel nyolcat is eléri, koponyánként s havonta.

Azaz várjunk csak! A napokban – rég jártam már arrafelé – meglepődötten észleltem: a környékbeli galvanizált távbetonchip-stúdió ismét az, ami volt, forgalmas kis vegyesbolt. Megnőtt választékkal, új kiszerelésben, kamerákkal dúsítottan – persze –, de lényegileg ugyanaz. Nem hittem a szememnek, mik vannak! A vásárlók vásárolnak, eladók eladnak, kassza csöng, az üzlet zsong, a környék népes, itt tárgyalják meg a megtárgyalandókat az összefutó ismerősök – ismét az élet nagybetűs fóruma az üzlet. Újra Üzlet.

Kezdenek helyükre kerülni a dolgok?
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hajléktalant vegyenek!

"A kutya se hitte volna, hogy keresett cikk lesz egyszer az üzleti piacon a hajléktalan ember.… Tovább olvasom