Délmagyar logó

2017. 08. 22. kedd - Menyhért, Mirjam 14°C | 24°C Még több cikk.

Szól(t) a rádió

"Csíptek jobbra, csíptek balra, de leginkább kerülték a politikát."
Az elmúlt hetekben gyanús volt nekem, amikor szinte minden reggel celebek mondták el, mennyire szeretik a Sláger rádiót meg a Bumerángot, milyen jó fejek a műsorvezetők, és mi mindent köszönhetnek neki, nekik. Aztán leesett a tantusz, na persze, most kellett pályázni a rádiófrekvenciákra, azért a nagy önreklám. Az eredményt már ismerjük, a politikai delegáltakból álló kuratórium tagjai gyanús egyetértésben a Danubiusnak és a Slágernek fityiszt mutattak – a szadeszes tag nem szavazott, Majtényi László, az ORTT független elnöke kétkedve fogadta a pályázatok betarthatóságát, ezért még döntés előtt távozott a teremből, és azóta lemondott a posztjáról. A két befutó közül az egyiket Fidesz-, a másikat MSZP-közelinek mondják.

Jön majd az új műsorpolitika. Több szöveggel, több politikával. Hiszen bő fél év múlva nyakunkon a választás, lehet adagolni az embereknek, a szavazóknak a fogódzókat, kire is kell majd ikszelni a fülkében. De! Vajon erre kíváncsiak-e a nyájas hallgatók? Mert miért is volt, illetve a következő három hétig miért is lesz sikeres a Danubius és a Sláger? Szerintem azért, mert szeretnek az emberek vidáman ébredni, jó hangulattal indulni a munkahelyre. Sebestyénék, illetve Bochkorék mintaszerűen elmarháskodtak, aktuális ügyeket boncolgatva, ha úgy adódott, csíptek jobbra, csíptek balra, de leginkább kerülték a politikát. Ez pedig bejött mindkét adónak. Ja, meg a zene, amivel puhára bélelték a műsort.

Azt nem lehetne mondani, hogy a két stáb gyakorta összeölelkezett volna, mivel kemény konkurenciát jelentettek egymásnak. Tegnap a baj összesodorta őket, hiszen Bochkor élő adásban telefonált be „Pirítóséknak", és egymás vállára borulva siratták a maguk módján azt, hogy elnémítják a Sláger és a Danubius mikrofonját. Legalábbis országosan, Battonyától Nemesmedvesig.

Olvasóink írták

  • 9. tuskóhopkins 2009. október 31. 19:18
    „5., mi az a Mignon? Amit a macska s...ge kinyom?
    (gratula a rohadtul témához tartozó megjegyzéséhez)”
  • 8. flexsnake 2009. október 31. 14:44
    „elvis

    fél év múlva ti mentek a levesbe, illetve már lazán bemeneteltetek a fastizoid pártoddal együtt.
    szarkoronorádió sem lesz :D”
  • 7. flexsnake 2009. október 31. 14:43
    „a zene feledhető, a reggeli műsorokat meg nem fogják eltüntetni, bár gyanítom hog elég más lesz.
    Az összeölelkezést sem erősíteném meg, az inkább csak a sláger kétségbeesett kapaszkodása amit a danubius fel sem vett.”
  • 6. té 2009. október 30. 16:29
    „értem, tehát csak azért adták másnak a frekvenciát, hogy ezen keresztül reklámozzák a pártokat, csak ez lehet a dolog hátterében semmimás, mostmár tudom az igazságot, mert Maga elmondta nekünk, köszönjük szépen!”
  • 5. Mignon 2009. október 30. 14:23
    „Mi az a "V."?
    Vitez...?

    :)”
  • 4. theseus 2009. október 30. 13:50
    „"Jön majd az új műsorpolitika. Több szöveggel, több politikával."

    T. V.F.S.!

    Ezt meg honnan tudja? Olvasta a nyertes pályázatokat, vagy csak hangulatot akar kelteni? Én az utóbbira tippelek.
    Nekem Boros, Bochkor vagy éppen Jáksó szövege is túl sok volt, ezeknél csak jobb jöhet.”
  • 3. jq 2009. október 30. 13:28
    „Én se bíznék annak a pénzügyi ígéretében, aki egy éves frekvenciadíjjal tartozik. Persze, majd később biztos rendesen fog fizetni... Egyáltalán hogy indulhat olyasvalaki pályázaton, akinek ilyen tartozása van? Nem kizáró ok?”
  • 2. k.elvis 2009. október 30. 13:12
    „Kedves dm újságírók, bő félév, és ti is mentek a levesbe....”
  • 1. klj_54 2009. október 30. 12:37
    „Nekem egy komoly gondom volt a slágerrel, amíg hallgattam:
    amerikából döntötték el, hogy én mit akarok hallgatni!
    Utálom az amerikai kultúrmocskot és a hihetetlenül pöffeszkedő stílusukat. Joe Dolen (amerikai:): hagy legyek sziget.
    No ezt a nótát sem ismerik, pedig hónapokig ez szólt óránként a "rádió Luxemburg"-on 1970-ben.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Oltatni megyek

"Az emberek inkább elolvassák a rémhírt, mint a szakszerű beszámolót." Tovább olvasom