Délmagyar logó

2017. 01. 20. péntek - Fábián, Sebestyén -9°C | 0°C Még több cikk.

Töltőtömeg

JEGYZET - "Hiába érkezik a szünidős unoka, lekvárnál szilárdabb halmazállapotot nem lehet kihozni a lerottyant meggyből."
Szomorúak a szatymazi gazdák, elfagyott az őszibarack – nem kicsit, nagyon. Jobb szezont zárnak a meggy- és a cseresznyetermelők, ilyen magas árat régen kaptak már a gyümölcsért. A fagy persze itt is ritkított, a Nyírségben sok helyen a fele is odaveszett a termésnek, az ár azonban kompenzálta a gazdákat.

A múlt héten az egyik székesfehérvári multinál 800 forintért kínálták a csomagolt cseresznyét – félkilós kiszerelésben! –, így az idősebb, Ikaruson, Videotonon felnőtt generáció már árhivatalért kiáltott. Szerte az országban volt ezer forintos és még ennél is drágább cseresznye a szezonban, ami csaknem annyit ártott a közérzetnek, mint az egykulcsos adó az alsó negyven százaléknak. Ezzel együtt még mindig nincs olyan drága a gyümölcs, hogy azt mindenütt leszedjék – felénk legalábbis. Tápén, Petőfitelepen nagyon sok ház előtt a kánikulában gyorsan túlérett megy, majd lepotyog, lerázzák – és megy a cefrébe. Ezen a héten már hiába érkezik a szünidős unoka, lekvárnál szilárdabb halmazállapotot nem lehet kihozni a lerottyant meggyből.

Csak az öregek, maximum a középkorúak szedik a meggyet, gyereket idén még egyet sem sikerült felfedeznem a fák ágai között vagy a létrán, de így volt ez már tavaly is. Részt vettem egy nagy családi cseresznyeszedésen, ahol 40 és 65 év között volt a dolgozó csapat, miközben a két 10 és két 14 éves békésen számítógépezett, dévédézett a hűvös házban. Mondtam is mindenkinek, megérdemeljük, így neveltük őket. Kapálni persze mi is rettenetesen utáltunk annak idején, hasonlóképpen, mint az őszibarackos ládát a fejünk fölött tartani apánknak, bátyánknak. Miközben hullott a nyakunkba a gyümölcs ugyancsak viszketős szőre – ezért is találták fel a kopaszbarackot –, de a cseresznyeszedés akkor is ünnep volt.

Ez a családi fa idén is szépen termett, ajándékozott belőle a háziasszony, de tegnap délután lerázták a maradékot – a termés több mint a felét –, és ment a cefrébe a sok tíz kiló megkukacosodott gyümölcs. Szép dolog az, hogy borkultúránk után a pálinkaszektor is húzóágazattá lép elő, de ezerforintos cseresznyéből azért luxus pálinkát főzni. Még akkor is, ha a végeredmény nagyon finom, s oly jellemzően mondja a magyar, hogy amiből lekvárt lehet főzni, abból pálinkát is.

Bár befőttnek kiváló, nem az őszibarackból lesz a legjobb lekvár, s pálinkában sincs pontszerző helyen, de idén ezzel nem is kell vesződni. Marad az akciós, uniós görög konzerv, 40 dekás gyümölcstöltőtömeggel, akciósan, 200 forint körül.

Olvasóink írták

  • 2. mazsolaszolo 2012. június 25. 13:25
    „A két gyermeket be lehetett volna fogni dolgozni - mint ahogyan minket is befogtak annak idején. Hiába volt a nyakamon az érettségi, később aztán a durvábbnál durvább szigorlatok és nyári gyakorlatok: dolgozni kellett és kész. Egyébként mindig én szedtem le az összes cseresznyét-meggyet egyebet a fáról, mert engem nem csípnek a szúnyogok.

    Szombaton vettem a piacon cseresznyét - errefelé is volt fagy tavasszal - és 10 dkg-ért fizettem 1.30 eurót. Csókolom, tessék átszámolni, aztán sírni.”
  • 1. klj-54 2012. június 25. 09:38
    „"Amiből lekvár főzhető abból pálinka is!"
    Orbán Viktor a választások előtt :)”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ingyenebéd

"Gondoljuk végig, mennyire másként bánnak velünk, ha a kórházban bélelt borítékot adunk." Tovább olvasom