Délmagyar logó

2016. 12. 07. szerda - Ambrus -5°C | 3°C

Valami az emberről

"Egy középkorú férfi a járókelők szeme láttára vízbe ugrik a hídról, és néhány perc alatt elmerül. Egy fiatal nő terhesen nyakába veszi a világot, eljön dolgozni Magyarországra, aztán megszüli és elássa a gyermekét. Az újságíró számára egy ideje nemcsak az ilyen eset a döbbenetes, hanem az, ahogyan a közelben lévő emberek reagálnak a hírre."
Egy középkorú férfi a járókelők szeme láttára vízbe ugrik a hídról, és néhány perc alatt elmerül. Egy fiatal nő terhesen nyakába veszi a világot, eljön dolgozni Magyarországra, aztán megszüli és elássa a gyermekét. Az újságíró számára egy ideje nemcsak az ilyen eset a döbbenetes, hanem az, ahogyan a közelben lévő emberek reagálnak a hírre. Ahogy beszélnek róla, zavartan, értetlenkedve. Az újságíró jegyzetel, megrendülten visszajön, és ír valamit. Aztán azt gondolja, erről a valamiről kellene beszélni egyszer, nyugodt körülmények között.

Az ezredforduló óta a magyar média folyamatosan változik, a bulvárlapok példányszáma nő, a tévéhíradók legalább három, de inkább öt, a föntihez hasonló esetről sugároznak riportot. A magyar média szemérmesebb hányada azzal magyarázza saját magának ezt a folyamatot, hogy a bajba jutott emberen többnyire segít, ha kibeszélheti az érzéseit, az olvasót meg egyre jobban érdeklik a rettentő részletek. Ha viszont bemutatjuk a történetek hőseit – azokat, akiknek ilyen helyzetben is van lélekjelenlétük –, mégis csak segítünk, megmutatjuk a jó példát. Csakhogy ezt a hatást nem nagyon lehet mérni. Inkább az a helyzet, hogy a tévé képernyőjén át megtapasztalt világ úgy hat az emberre, hogy a híradó után legföljebb annyi tanulságot von le: ennyi az élet, nincs mit tenni, térjünk napirendre fölötte.

Másfél hete majdnem minden esti hírben fölbukkant, hogy egy amerikai színész felesége szülni fog, és az ágyánál ott lesznek a férj szektájának a papjai. Minden részletről tudni lehetett, arról is, mi fog történni a méhlepénnyel. A néző benn volt a szülőszobában. Ehhez képest sokkal kevesebbet engedett megtudni magáról az a lány, aki átjött Magyarországra dolgozni, és el akarta titkolni, hogy áldott állapotban van. Olyan távolinak érezte az ittenieket, hogy a jelek szerint eleve nem is várt segítséget tőlük. Belenyugodott, hogy borzasztó nagy baja csak az övé. Pedig az, hogy ez megtörténhetett a mi nyelvünket értő emberrel közöttünk, a mi bajunk is.

Az ezredforduló utáni Magyarországról szóló elképzelt albumba azt a képet is bele kell tenni, amelyen valaki átmegy a szépen felújított hídon, talán csak azért, hogy megnézze a még mindig magasan álló vizet. Aztán meglát valakit leugrani a korlátról, valakit, aki az előbb itt ment el mellette, akit talán ismert is látásból.

És csodálkozik. Valamivel élénkebben, mintha az egészet a tévében látná.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ügyes?

"Hazatérő amerikás magyar dobja be a telefonba az érmét valamikor a hetvenes években Ferihegyen.… Tovább olvasom