Délmagyar logó

2017. 04. 26. szerda - Ervin 8°C | 22°C Még több cikk.

Vicinális teóriák

"Bajban az egészségügy, a vasút, a költségvetés, az oktatás. No meg mi adófizetők, mindannyian, mert máig feneketlen zsákokba ömlik a pénzünk. De Tatcher asszonyt alighanem mégis darabokra szednénk, ha itt és most akarna rendet csinálni."
Nem tehetek róla, de egyre többször jut eszembe mostanában Margaret Thatcher, aki az 1970-es években gatyába rázta az akkor – gazdaságát tekintve – Európa beteg emberének számító Nagy-Britanniát. Ahol évekig sztrájkok, nekikeseredett tüntetések védték volna ellenében azt a múltat, amit ő végül kíméletlen határozottsággal eltakarított. Például a bányászatot, amely a hatalmas támogatások révén elszívta az adófizetők pénzét az ország fejlesztésétől. Aztán Britannia talpra állt, és az akkori tüntetők közül mára aligha akadna egy is, aki visszasírná a Vaslady előtti állapotokat.

Nálunk mintha hasonló harcok dúlnának. Bajban az egészségügy, a vasút, a költségvetés, az oktatás. No meg mi adófizetők, mindannyian, mert máig feneketlen zsákokba ömlik a pénzünk. De Tatcher asszonyt alighanem mégis darabokra szednénk, ha itt és most akarna rendet csinálni.

Pedig volna mit tenni, mondjuk az egészségügyben. Melyben a teljesítményfinanszírozás korlátozásával mára tragikomikussá vált a helyzet. Az egészségpénztár úgy akarja egyenesbe hozni a kiadásokat, hogy intézményenként finanszírozási maximumokat állapít meg, ami miatt nemcsak az ellátás akadozik, hanem minden intézmény kénytelen lesz létszámleépítésben és más megtakarításokban gondolkodni. Ezt lehet ugyan rossz viccnek tekinteni – melynek tragikus következményei is lehetnek –, de az eljárás ismerős. Csupán arról van szó, hogy a nagy állami elosztórendszerek mindig is a hozzáférés korlátozásával voltak csak képesek úgy-ahogy kézben tartani a kiadások növekedését. Itt is csak az történik, mint az 1980-as évek devizakeretes idejében, amikor sorban álltunk banánért (ha éppen volt karácsony táján), amikor háromévente kaphattunk száz dollárt és egyszeri kiutazásra szóló útlevelet Nyugatra (ha kaptunk), amikor pult alól nagy összeköttetésekkel vehettük meg a németországi ár háromszorosáért a videomagnót (ha hozzájutottunk).

Az egészségügy bajaiból szerintem is csak a magánbiztosítók bevonása jelenthetne kiutat, mely rendszerben az intézmény – klinika és kórház és szakrendelő – létszáma és finanszírozása a felmutatott szakmai-gyógyítási színvonaltól, magyarán piacképességétől függene, nem pedig adminisztratív döntésektől. Cakhogy ez a modell most éppen ördögtől valónak tetszik a politika makacs, ön- és dactörvényű világában. Pedig ha fiatalabb lennék, és ha választhatnék, csakis magán egészségügyi biztosítónak fizetnék. Főleg, mióta láttam, hogy Koppenhágában megbetegedett lányunk bajait utazási biztosítására milyen profi gondoskodással intézte az üzleti biztosító. Az állami egészségbiztosításhoz viszonyított különbség körülbelül akkora volt, mint egy ötvenes évekbeli szatócsbolt és egy mai hipermarket között.

De úgy látszik, mi nem tanulunk a britek kárán és örömén. És végképp nem értjük, hogy csak magunkat húzhatjuk ki a bajból.
Pedig döntenünk kéne már, hogy vicinálison akarjuk-e folytatni utunkat. Igaz, e döntéshez azért a bennünket összevissza győzködő politikának sem ártana kinőnie a dackorszakból!
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Katasztrófaturizmus

"A Tisza-parti hulladékvitában minden benne van, ami bennünket annyira jellemez: egymásra mutogatás,… Tovább olvasom