Délmagyar logó

2017. 07. 21. péntek - Dániel, Daniella 22°C | 35°C Még több cikk.

100 millió forintra pályázhatnak a civil szervezetek

Az elmúlt évhez hasonlóan idén is lesz Kecskeméten Városi Támogatási Program (VTP), amelynek kerete 101.5 millió forint.
A csütörtöki közgyűlésen meghozott döntés szerint a támogatandó programoka következők lesznek Kecskeméten: oktatási, kulturális, szociális, egészségügyi, ifjúsági, sport, idősügyi, környezetvédelmi, nemzetiségi, mezőgazdasági és műemlékvédelmi.

Az első, induló évhez képest idén több változás is van. Egyrészt több rendezvény, szervezet támogatása nem a VTP keretén belül, hanem külön előirányzatként került a költségvetésbe. Másrészt a pályázat benyújtási határideje egységesen március 31. Változás az is, hogy a nevesített programok előirányzatai között biztosított az átjárhatóság, ami azt jelenti, hogy ha egy adott program keretösszegét nem osztják fel teljes egészében, akkor a fennmaradó összeggel egy másik program előirányzata növelhető.

Változatlan az a cél, hogy az elbírálásnál a civil szervezetek által ellátott feladatok elsőbbséget élveznek. A pályázatok támogatásáról az illetékes bizottságok javaslatának figyelembe vételével a polgármester dönt. Az elbírálást követően a támogatások folyósítása ütemezetten történik.
Az előterjesztést a közgyűlés egyhangúlag elfogadta.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kalocsán is toboroz a Mercedes

Már Kalocsán is munkásokat toboroz a kecskeméti Mercedes gyár. A tervezett 2500 fős létszámból még… Tovább olvasom