Délmagyar logó

2017. 10. 22. vasárnap - Előd 10°C | 20°C Még több cikk.

CIS Kecskemét, avagy egy bravúros nyomozás története

Egy eldobott cigarettacsikkből nyert DNS-minta buktatta le egy Mélykúton meggyilkolt idős férfi két gyilkosát – mondta a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályának a vezetője csütörtökön az MTI-nek.
Mélykúton 2011. november 21-én holtan találtak egy 86 éves férfit, akit legalább egy órán keresztül brutális kegyetlenséggel bántalmaztak halála előtt, feltehetően megpróbálták megtudni tőle, hogy hol rejtegeti a pénzét. A sértett halála a kíméletlen kínzás és vallatás – kőműveskalapáccsal is ütötték, valamint égési nyomokat is találtak a testén – következtében beállt traumás sokk miatt következett be.

Kovács Gábor alezredes hangsúlyozta: a bűncselekmény helyszínén elvégzett aprólékos felderítőmunka vezetett eredményre. Egy eldobott cigarettacsikkről megállapították, hogy feltételezhetően az egyik elkövetőtől származott, a sértett ugyanis nem dohányzott.

Az Országos Orvosszakértői Intézet 2012. március 26-án azt a tájékoztatást adta a nyomozóknak, hogy a filteren talált DNS-minta egyezést mutat egy másik bűncselekmény helyszínén, szintén egy cigarettacsikkből nyert DNS-mintával.

Ez a bűncselekmény 2009 február végén Budapesten történt, egy éjszaka egy vendéglátóhelyen megtámadták az eladót, a pénztárból pénzt vittek el, és két mobiltelefon is eltűnt. Akkor a nyomozás nem vezetett eredményre – tette hozzá az alezredes.

A Bács-Kiskun megyei nyomozók kiderítették, hogy a 2009-ben történt rablásnál eltűnt egyik telefon kihez került. Az is kinyomozták, hogy a telefont értékesítő személy a bűncselekmény elkövetésekor a közelben lakott, majd Mélykútra költözött.

Kovács Gábor alezredes szerint ez volt az a pont, amely a két helyszín közötti kapcsolatot megalapozta, mert ettől kezdve már név szerint keresték az emberölés elkövetésével gyanúsítható férfit.

A férfit március 30-án Mélykúton fogták el, rövid tagadás után beismerte a bűncselekmény elkövetését, feltáró jellegű vallomást tett. Megnevezte tettestársát is; őt szintén elfogtak a nyomozók. A bizonyítékok alapján az elkövető a budapesti rablást is beismerte.

Az ügyészség indítványára a Kecskeméti Városi Bíróság április 1-jén 30 napra előzetes letartóztatásba helyezte mindkét gyanúsítottat.

Olvasóink írták

  • 1. Apátfalvi** 2012. április 05. 23:23
    „Egy kínzóosztag vegye kezelésbe az elkövetőket, majd irány az akasztás. A tárgyalásnak nem kell 5 percnél hosszabbnak lennie, és az ítélet sem lehet kérdéses...

    ZÉRÓ TOLERANCIA!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Húsvéti tojáson Leonardo utolsó vacsorája

Korábban a világ öt legjobb tojásdíszítője közé választották a kecskeméti népi iparművészt, Zsigóné… Tovább olvasom