Koncertet ad a Csík ZenekarKözeleg az emberfia címmel ad koncertet a Csík Zenekar december 16-án, pénteken 19 órakor a kecskeméti Nagytemplomban. Az est során közreműködik Őze Áron színművész és az Aurin Leánykar.
Mesedia délelőttIsmét tekerős mesedia délelőttel várnak kicsiket és nagyokat szombaton 10 órától a Kecskeméti Ifjúsági Otthonban. Ezúttal Marék Veronika meséi, Boribon és a játékmackó, valamin t Télapó és az ezüstmackó története elevenedik meg a pergő szalagon. A mesélő Danyi Judit, a Katona József Színház művésze lesz. Közreműködik Roszikné Laczi Ildikó zeneterapeuta és Mecséri Krisztina zenetanár.
Advent Kiskunfélegyházán
Advent negyedik hétvégéjén Bangó M. Klára nővér mond köszöntőt Kiskunfélegyházán, a városháza előtt december 16-án, szombaton 17 órakor. Utána a Táncszínház betlehemes előadását nézhetjük meg, majd a negyedik adventi gyertyát a város legfiatalabb polgára és szülei gyújtják meg.
Gyertyagyújtás Baján
Számos program várja ezen a hétvégén is azokat, akik a bajai Szentháromság téren, a karácsonyi vásárban sétálnak. Szombaton délután próbára tehetjük kézügyességünket, megnézhetjük a Szille Varázsszínház Társulat zenés-verses előadását, majd a Bajai Őszirózsa Asszonykórus és a Dunatáj Népdalkör műsora várja az érdeklődőket. Őket a King Arthur Kid csoport karácsonyi üzenete követi. Aranyvasárnap, december 18-án szintén lesz kézműves foglalkozás, karácsonyváró műsor, majd Schindler Mátyás plébános adventi gondolatait hallgathatjuk meg a negyedik gyertya meggyújtása előtt.
Vásár a Kerámia Stúdióban
A korábbi évekhez hasonlóan a Nemzetközi Kerámia Stúdió galériájában december 16–17-én ismét lesz karácsonyi művészeti vásár. Idén a Bács-Kiskun Megyei Művészeti Nonprofit Kft. műhelyei - a Forrás Kiadó, a Nemzetközi Kerámia Stúdió és a Nemzetközi Zománcművészeti Alkotóműhely - együtt várják a szokványostól eltérő ajándékok iránt érdeklődőket. Amellett, hogy a kerámia műfaj változatos területeiről kínálnak egyedi, kisebb és nagyobb méretű díszkerámiákat, használati edényeket, plasztikákat, ezúttal egyebek mellett a Forrás Kiadó Bács-Kiskunt bemutató képeskönyveit, Bereznai Zsuzsannának a Duna–Tisza közi népi humort feldolgozó kötetét is választhatják a látogatók. A tűzzománc munkák közül a legtöbb a karácsonyi ünnepkör témáit idézi, de a kiállított alkotások között szerepelnek a mindennapokban használható míves tárgyak, ékszerek is.
Régimódi és kreatív vásárAki még nem szerzett be minden ajándékot a karácsonyfa alá, és szeretné szeretteit valami különlegességgel meglepni, annak ott a helye ezen a hétvégén a Deák téren. Szombaton és vasárnap 10-18 óráig ugyanis ismét várja az érdeklődőket a Régimódi és a Kreatív vásár. Beszerezhetünk régiségeket, retro tárgyakat, festményeket, hanglemezeket vagy éppen egy antik órát. Találhatunk a karácsonyi ajándékok elkészítéséhez szükséges eszközöket, természetes alapanyagokból készült játékokat, foltvarráshoz szükséges anyagokat és még sok más, érdekes, hasznos apróságot.
Előadássorozat a PlanetáriumbanÚj előadássorozat kezdődik ezen a hétvégén a kecskeméti Planetáriumban. A téma ezúttal a speciális és az általános relativitás elmélete lesz. A hat előadásból álló sorozat december 17-én, szombaton 16 órakor kezdődik.
Karácsonyi játék a CirókábanJózsef mondá Máriának címmel karácsonyi játékra várja a családokat a Ciróka Bábszínház vasárnap 10.30-kor. Az előadással az ismert bibliai történet elevenítik fel, régi betlehemes hagyományok megújításával. A fényhozó Jézuska születését József, az asztalos-ácsmester meséli el, s úgy hírlik, a történet során megelevenedő összes bábú, és a mívesen faragott figurásszekrény is az ő keze munkája.
Programok az Evangélikus templomban
A gyülekezet apraját és nagyját, valamint minden kedves érdeklődőt szeretettel várnak vasárnap a kecskeméti Evangélikus templomban, ahol 15 órától a gyerekek karácsonyi műsorát nézhetjük meg. Az előadás után szeretetvendégség lesz, aki ehhez szívesen hozzájárulna, attól köszönettel fogadnak el süteményeket. Utána 17 órától az Acapella Kórus ad jótékonysági koncertet. A bevétel a Kezdj el élni alapítvány javát szolgálja.
A Kecskeméti Szimfonikus Zenekar és a Mirakulum Gyermekkórus Szokolay Sándor 80. születésnapja tiszteletére ad koncertet december 19-én, hétfőn 19 órakor. A műsorban Corelli, Ferdinando Carulli és Szokolay Sándor műveit hallhatjuk.
Advent KecskemétenMiklós Tibor Kiálts a Szeretetért című rockoperájából hallhatunk részleteket a december 17-én, 16 órakor kezdődő ünnepi műsorban a kecskeméti Nagytemplomban. Közreműködnek: Nagy Anikó, Miklós Eponin és Nagy Lóránt színművészek. A főtéren 17 órától a Feczák László görög katolikus parochus adventi üzenetét hallgathatjuk meg, majd a negyedik adventi gyertyát Zombor Gábor polgármester gyújtja meg. Vasárnap is érdemes lesz kilátogatni a főtérre, ugyanis 17 órától a Szironta együttes csengettyűs koncertjét hallgathatjuk meg.