Délmagyar logó

2017. 07. 22. szombat - Magdolna 20°C | 34°C Még több cikk.

Díszvendégek, hatalmas érdeklődés a Magyar Kultúra Napjának gálaestjén

Kecskemét - Kedden este rangjához illő módon ünnepelte meg Kecskemét Megyei Jogú Város a Magyar Kultúra Napját a Kodály Iskola Nemesszeghy Márta termében megrendezett gálaesten.
Az ünnepi hangversenyen - melynek díszvendége Kányádi Sándor költő és Kocsár Miklós zeneszerző volt, a zsúfolásig megtelt teremben megjelentek a helyi kulturális élet vezető szereplői is.

Az ünnepi alkalmából – a Himnusz eléneklése után, annak 190 évvel ezelőtti megszületésére emlékezve Alföldyné Dobozi Eszter költő, író, a
Kodály Iskola igazgatója mondta el gondolatait, majd elismerések átadására került sor.

Az idei ünnepi gálaest ugyanis egyben lezárta a kedden megtartotta Tehetségnapot záró, s ebből az alkalomból Mák Kornél alpolgármester adta át a 2012. évi kecskeméti Tehetségdíjakat. Ezt a pedagógus kategóriában a tehetséggondozás feltételeinek példaértékű megteremtéséért Dr. Főzőné Timár Éva, a Bolyai János Gimnázium igazgatója kapta meg.

A diák kategóriában a díjat pedig innovációs munkájukért – igazgatójuk: Leviczky Cirill jelenlétében - a Kandó Electric csoport tagjai vehették át, akik nemzetközi versenyeken érnek el évek óta kiemelkedő eredményt az elektromos meghajtású járműveik készítésével.

Majd ősbemutató keretében csendült fel Kányádi Sándor Madáretető című verse, melyet Kocsár Miklós zenésített meg – ennek előadásában az Aurin és a Miraculum Kórus mellett a Kodály Iskola művésztanárai: Berényi Bea, Dratsay Ákos, Palotás Gábor, és Révész László is közreműködtek.

Olvasóink írták

  • 1. deszkás 2013. január 23. 22:57
    „Helyes dolog de egy azért érdekes: miért nem lehetett a doboz előlapját egy nermzeti színű zászlóval dísziteni? Mert így együtt lett volna midként szimbólum. Ja hogy melyikkel?”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hamilton kipróbálta a Kecskeméten készülő Mercedes CLA-t - videó

Lewis Hamilton, a napokban Stuttgartba látogatott, így kézenfekvő volt, hogy elköti az autót egy rövid menetpróbára. Tovább olvasom