Délmagyar logó

2017. 06. 27. kedd - László 17°C | 33°C Még több cikk.

Ellökte az idős férfit, majd elvitte zsebéből a nyugdíját

A kecskeméti rendőrök kezdeményezték 48 éves gyanúsított előzetes letartóztatását.
Bács-Kiskun megyében az elmúlt 24 órában 3 anyagi káros közúti közlekedési baleset történt. Ittas gépjárművezető vér-vizelet mintavételre 3 esetben állítottak elő a rendőrök - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság hétfőn.

A Kecskeméti Rendőrkapitányság március 29-én 10 órakor rablás gyanújával őrizetbe vették a 48 éves K. Z.-t. A lakcímmel nem rendelkező férfit azzal gyanúsítják, március 28-án 18 óra 32 perc körül Kecskeméten, a Kassai utcában sétáló 66 éves férfit hátulról ellökte. A földre eső sértett zsebeit átkutatta, melynek során a nadrágjának jobb első zsebéből kivette és eltulajdonította a borítékban elhelyezett több mint 50 ezer forint nyugdíját. A rendőrök kezdeményezték a gyanúsított előzetes letartóztatását.

A Kiskunhalasi Rendőrkapitányság március 29-én 11 óra 14 perckor súlyos testi sértés gyanújával őrizetbe vette K. A. 20 éves helyi lakost. A gyanú szerint a férfi március 29-én 2 óra körül Kiskunhalason, előzetes szóváltást követően bántalmazott egy 25 éves férfit, aki az elsődleges orvosi szakvélemény alapján nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülést szenvedett.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Azzal ütötték, ami a kezük ügyébe akadt

A lajomizsei rendőrök őrizetbe vették azt a három fiatal férfit, akik a megalapozott gyanú szerint… Tovább olvasom