Délmagyar logó

2016. 12. 10. szombat - Judit 0°C | 9°C

Fiúk, akik percenként hazudtolják meg a fizika alaptörvényeit

Kecskemét – A parkour lényegébe engedett bepillantást a Kecskemét Freerun Family. A fiatal srácokból álló csapat a tornászokat is megszégyenítő trükkökre képes: mindent megmásznak, közben pedig akrobatikus elemekkel tarkítják a mutatványaikat.
Iskolatáskák a fal tövében, az árnyékban energiaitalok sorakoznak. Telefonról szól a zene. A magasból egy fiatal fiú hátraszaltóval ugrik le a betonra. Szürke melegítőnadrágot visel, ami a feneke feléig lecsúszott, kilátszik a boxere, a pólója már felitta az izzadságcseppeket. Most éppen a futócipője talpát tisztítja meg a portól, hogy rendesen tapadjon. Közben egy másik messziről fut neki a falnak, majd ugrik, megkapaszkodik a tetején, azután elrugaszkodva onnan, a levegőben 180 fokos fordulatot tesz, és a másik falra érkezik meg.

A széchenyivárosi Lánchíd utcai iskola mögötti játszótér firkafalát délutánonként a helyi freerunos banda tagjai veszik birtokukba. Így aki arra jár, nem mindennapi akrobatikának lehet szemtanúja: előre- és hátraszaltók, valamint szuplé a fal tetejéről, kézenállás a virágtartó szélén, egyik falról, a másikra ugrálás, mind-mind látványos és olykor veszélyes mutatvány is.

Freerun - utcai akrobatika Kecskeméten - KÉPGALÉRIA

A Kecskemét Freerun Family körülbelül 30 tagot számlál, de a fiúktól megtudjuk, hogy 15-20 ember számít aktívnak, ők azok, akik minden nap edzenek. A bandában 3 lány is tevékenykedik: Napsyt a szerelme, Grétit és Bogit (Sky) a testvére csalta le először a térre. A legfiatalabb csapattag a mindössze 11 éves Dénes, akit a freerun világában csak B-boyként ismernek. – Láttam, hogy mit csinálnak a nagyok, és megtetszett. 7 éves koromban kezdtem el, azóta segítenek nekem a srácok – tudtuk meg B-boytól.

Amikor az akrobatika kivonul az utcára

Együttmozogni a környezet akadályaival a minél gyorsabb haladás érdekében, így lehet a leginkább összefoglalni az 1980-as évek végén Franciaországból induló utcai extrém sportot. Az akrobatikus elemeket is felvonultató parkourt David Belle és Sebastien Foucan alkották meg, akik a sportág „nagy öregjeiként" ma is számos fiatal traceur példaképei. A sportág hamar népszerűvé vált az egész világon: filmekben, videoklipeben és reklámokban láthatjuk viszont, amint a traceurök háztetőkön ugrálnak, és falakon futkosnak.

Freerun - utcai akrobatika Kecskeméten - KÉPGALÉRIA

– A parkour nem más, mint egy módszer, hogy minél gyorsabban eljuss A pontból B-be. Ebben az esetben csak átugrálod a különböző vaultokat (falak, korlátok, lépcsők), amik az utadba kerülnek. Ezzel szemben a freerunban – ami a parkour egyik alfaja – az akrobatika is nagy hangsúlyt kap, itt a mozgás szépsége az, ami igazán számít – magyarázza a különbséget Forró Tamás, a Kecskemét Freerun Family egyik tagja. – Engem David Belle, a parkour atyja inspirál. Annak ellenére, hogy ma már megkérdőjelezik a tudását – hiszen rengeteget fejlődött a sportág – ő érdemli a legnagyobb tiszteletet. Mostanra nagyon sok követője akad a parkournek, és rendkívül ügyesek is a traceurök, viszont a popularitás miatt azt érzem, háttérbe szorul a mozgás mögötti igazi szabadságérzés – mondja a 20 éves fiú, aki 2005-ben szeretett bele végérvényesen ebbe az utcai extrém sportba, ami azóta is meghatározza az életét. – Akkor még nem fájt semmim – teszi hozzá kicsit ironikusan a nemrég térdműtéten átesett Tomi.

A Kecskemét Freerun Family mindenhol talál megmászható terepet.


A csapat többi tagjának edzését elnézve bizony megfordul a fejünkben, hogy igencsak veszélyes sportot űznek a srácok: folyton változó terep legtöbbször a beton felett. – Nincs olyan edzés, hogy valakinek ne lenne húzódása, kisebb zúzódása. A karcolások mindennaposak – mondja Szucsy, aki már szalad is tovább, és a védjegyének számító webster-trükköt ugorja meg. Sipy a sérülés szót meghallva lelkesen kiabálja nekünk a fal tetejéről, hogy elrepedt a múltkor egy csigolyája, de nem volt vészes. A többiek nevetnek.

Freerun - utcai akrobatika Kecskeméten - KÉPGALÉRIA

– Okosan kell csinálni. A parkournél nagyon tisztában kell lenni a saját képességeiddel. Fontos a test és a lélek egyensúlya. Legyen állóképességed, erőd, és nem árt, ha laza vagy – kapjuk a tanácsokat a srácoktól. Forró Tomi szerint sokkal veszélyesebbnek látszik, mint amennyi sérülés megtörténik. – Nem veszélyesebb, mint a többi sport, csak ésszel kell művelni, sokat gyakorolni, és az alapoknál kezdeni.

Az átlagember majmoknak nézi a parkourösöket

Annak ellenére, hogy az utóbbi években sokat javult a sportág és a traceurök megítélése, még sokan néznek ferde szemmel az utcai akrobatikát művelő fiatalokra. – Az átlagember nem érti, miért csináljuk azt, amit csinálunk. Sokszor azt a kérdést teszik fel, miért mászunk fel mindenre, mint a majmok – meséli Tomi.

Freerun - utcai akrobatika Kecskeméten - KÉPGALÉRIA

– A rendőrök sem szeretnek minket – rohan oda Sipy, és nevetve oszt meg velünk egy amolyan parkourök között gyakran emlegetett szólást. – Mindenütt jó, de a legjobb helyekről elküldenek – mondja, majd nekifut a következő trükknek.

Mivel Tominak még nem 100 százalékos a lába, a legtöbb sztorit tőle tudjuk meg, neki van ideje mesélni. – Amikor elkezdtem, rengeteget jártam fel Budapestre, mert Kecskeméten akkor még csak 3 parkourös volt velem együtt. A Lövésem Sincs Crewban kezdtem el a valós parkourözést, addig csak gyakorolgattam itt-ott. A srácokkal tetőkön ugráltunk, rengeteg épületet megmásztunk. Ez lett a vesztünk is, egy éjszaka betörőnek néztek minket, és a rendőrségen kötöttünk ki. Rabosították a banda tagjait. A szüleim akkor nagyon mérgesek voltak, de szerencsénkre a rendőrségen sikerült megmagyarázni, mit is műveltünk valójában, mutattunk videókat, elmagyaráztuk a parkour lényegét, így nem lett belőle komolyabb ügy – emlékszik vissza Tomi, akinek az utóbbi években munkája is volt a freerun. A fiatal srác dolgozott üdítőitalok, autók külföldi reklámjaiban. Magyarországon pedig egy jeges teát promótáló turnén kápráztatta el a közönséget tudásával.

Forró Tamás is szerepelt a kampányban.

A mozgás szeretete igaz barátokká kovácsolja a srácokat

A srácok iskola utáni szabadidejükben jönnek edzeni, és hetente átlagosan 20 órát töltenek gyakorlással. - Mindenki úgy kezdi, hogy vagány dolog nem a rendeltetésüknek megfelelően használni az utcai berendezéseket. Ugrálunk egyikről a másikra, aztán elkezdünk akrobatikázni, mindez a végén szabadságérezetté, stílussá növi ki magát - mondja Szucsy a parkour szubkultúra alapját ecsetelve.

Jókedvük és fesztelenségük hamar átragad ránk is: folyamatosan megy a poénkodás.– Lefúj a szél! Ki, mit csinál? Ki hal meg? Keményen vagy szerényen? Fejezd már be a hülyeségeidet! Spicc! – szólnak oda egymásnak, és közben nagyokat nevetnek. Ottlétünk alatt egyre több csapattag bukkan fel: megérkezik Fészy, Pooszter Tuki és Máté (Ti-Ti) is. Közben Szasza elugrik egy energiaitalért a közeli sarki boltba, persze amolyan parkourösen távozva, a falat átugorva hagy minket maga mögött. Bence (Pacscs) is befut, így egyre többen vagyunk, de káosznak nyoma sincs: az újonnan érkezők bemelegítenek, nyújtanak, a többiek pedig már javában edzenek. Nekünk pedig a szánk is tátva marad, mert ezek a fiúk percenként hazudtolják meg a fizika alaptörvényeit.

Olvasóink írták

  • 8. THE 2011. április 05. 20:45
    „Csak ügyesen, ne úgy, mint ezek itt: http://www.youtube.com/watch?v=lmra1a_nWJg”
  • 7. 1131 2011. április 05. 14:29
    „Éyyyóóó!
    Csak ez a idióta dm szöveg ne lenne itt... :S”
  • 6. SBetti 2011. április 05. 12:59
    „Nagyon tetszik a klipp, jó a zene, érthető a mondanivaló! Bámulatos, amit a fiúk csinálnak (bár én rettegnék, ha gyerekem a betontömbök felett méterekkel forogna fejjel lefelé)... A fiúknak (lányoknak) meg minél kevesebb sérülést és sok szép eredményt kívánok!”
  • 5. Wacky 2011. április 05. 12:46
    „ez a videó és a zene, fenomenális!! :O:O nagy gratula!! :))”
  • 4. JungHeinrich 2011. április 05. 12:25
    „..nagyon jok!”
  • 3. antaja 2011. április 05. 11:13
    „Szerintem ügyesek,legalább lekötik magukat valamivel!Nekem a fiam is próbálgatja ezeket,plusz még karatézik.Addig jó,míg mozognak,sportolnak!Csak össze ne törjék magukat,én sokszor azért nem merek odanézni.”
  • 2. butagyerek 2011. április 05. 10:24
    „Csatlakozom az előttem szólóhoz.”
  • 1. dublini 2011. április 05. 10:07
    „Na várom a fikázokat. A szegediek sokat kaptak itt az okosoktol, mert minden rosszy, ami szokatlen...Szerintem meg hajrá srácok! Csak ügyesen....”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kisgyermek is megsérült a halasi paneltűzben

Kigyulladt egy második emeleti lakás a kiskunhalasi Esze Tamás lakótelepen hétfő este.
Tovább olvasom