Délmagyar logó

2017. 04. 28. péntek - Valéria 14°C | 23°C Még több cikk.

Füles a halálból visszatérve kampányol társaiért

Mit jelent a felelős állattartás? Hogyan kell gondoskodni kedvencünkről? Többek között ezekre a kérdésekre kaptak választ a Kecskeméti Főiskola Petőfi Sándor Gyakorló Általános Iskolájának diákjai a napokban.
Négylábú vendég érkezett a napokban a Petőfi iskola egyik osztályához. Füles, a kutya azonnal birtokba vette az osztálytermet, belenézett a padokba, megszimatolta a táskákat, és lelkesen fogadta a gyerekek simogatását. Ilyen izgalmasan kezdődött az a rendhagyó óra, amit Bozsó Ágnes rendőr őrnagy, a Bács-kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának főelőadója és Szabó Attila, a Menhely az Állatokért Alapítvány képviselője tartott.

A Szemléletváltás című előadás célja az volt, hogy megismerjék a gyerekek a felelős állattartással és az állatokkal való bánásmóddal kapcsolatos tudnivalókat. A diákok a rendhagyó órán egy rövid ismeretterjesztő filmet nézhettek meg, majd kitöltöttek egy tesztet, melyben többek között olyan kérdésekre kellett válaszolniuk, hogy milyen időközönként kell orvoshoz vinni kedvencünket, szabad-e póráz nélkül sétáltatni kutyánkat, vagy be szabad-e vinni őket a játszótérre.

Füles a halálból visszatérve kampányol társaiért - GALÉRIA (Fotók: Gál Orsolya)
Nem ez volt az első ilyen különleges óra, amit Bozsó Ágnes és Szabó Attila tartott. – Már tavaly elkezdődött ez az előadássorozat, melynek minden helyszínére nagy szeretettel megyünk. Fontos számunkra, hogy már gyermekkorban elkezdjük az állatvédelemre nevelést, és hogy bemutassuk a gyerekeknek a Menhely az Állatokért Alapítványt - mondta a delmagyar.hu-nak Szabó Attila.

- Úgy gondolom, hogy a felelős állattartás tanítását már óvodás korban el kellene kezdeni – emelte ki Bozsó Ágnes. - Fontos, hogy tudatosítsuk a gyerekekben, hogy felelősséggel jár, ha egy állatot magunkhoz veszünk. Nem játékszer, amit ha megunok, akkor nem adok neki enni, vagy nem viszem el sétálni, mert nehezemre esik a dolog. A rendhagyó órákon mindig a korosztálynak megfelelő szinten kell átadni a tudnivalókat. Míg az alsósok esetében inkább a felelős állattartásra helyezzük a hangsúlyt, a felsősöknél és a középiskolásoknál már beszélhetünk az állatkínzásról is – tette hozzá a rendőr őrnagy.

Bozsó Ágnestől megtudtuk, hogy a kitöltött tesztek többségében azt tükrözik, hogy értik a diákok, mi az a felelős állattartás, azonban mindig van egy-két gyerek, akiknek válaszaiból kitűnik, hogy egészen más fogalmuk van erről. Többször fordult már elő például az, hogy a gyerekek teljesen természetesnek gondolták, hogy egy kutyát veréssel kell nevelni.
- Az előadások kapcsán minden iskolából pozitív visszajelzést kapunk, és van olyan intézmény is, ahová folyamatosan visszahívnak bennünket – jegyezte meg az óra végén Szabó Attila. - Mindig visszük magunkkal Fülest, aki szintén nagyon élvezi, hogy gyerekek között lehet. Azok a diákok pedig, akiknél nincs otthon kutya, így egy kicsit közelebb érezhetik magukhoz az állattartással járó feladatokat – tette hozzá Attila, aki az órán elmesélte a gyerekeknek Füles történetét is, akire néhány éve szörnyű állapotban, megkínozva találtak rá. Füles azóta a gondoskodásnak köszönhetően meggyógyult, újra tud bízni az emberekben, és tökéletes társává vált Ágnesnek és Attilának a rendhagyó órákon.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A Paks a legjobb magyar csapat, a Kecskemét a negyedik

A labdarúgás történetével és statisztikájával foglalkozó szervezet, az IFFHS szerint a legelőkelőbb helyen végzett magyar együttes, a Paks 251. a rangsorban. A KTE már 388.! Tovább olvasom