Délmagyar logó

2017. 07. 28. péntek - Szabolcs 15°C | 27°C Még több cikk.

Kodály Művészeti Fesztivál Kecskeméten

Kecskemét - Július 15. és augusztus 2. között rendezik Kecskeméten a Kodály Művészeti Fesztivált, amely méltó emléket állít a város nagy szülöttének - mondta kedden Mák Kornél, Kecskemét alpolgármestere a fesztivál rendezvényeit bemutató sajtótájékoztatón.
Mák Kornél alpolgármester a város és az ország egyik legrangosabb fesztiváljaként értékelte a rendezvényt, ahol megemlékeznek a 150 éve Kecskeméten született zeneszerzőről, Moór Emánuelről is.

Az alpolgármester kiemelte: a város 1991 óta rendezi meg a komolyzenei koncertsorozatot, amely ebben az évben egybeesik a 27. Nemzetközi Kodály Szemináriummal, valamint a 21. Nemzetközi Kodály Szimpóziummal.

Nemes László Norbert, a Kecskeméti Kulturális és Konferencia Központtal társrendező Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézetének igazgatója hangsúlyozta: a fesztivál keretbe foglalja Kodályt, mert a nyitó koncerten a Kecskeméti Szimfonikus Zenekar és a Debreceni Kodály Kórus lép fel, míg a záró esemény a Háry János című daljátékának keresztmetszetét adó nagyszabású főtéri rendezvény lesz.

A művészeti igazgató szerint a kodályi életmű bemutatása mellett sokféle szempontot figyelembe vettek, hogy mindenki találjon kedvére valót. Lesz régizene, kortárs zene, népzene, oratórium valamint daljáték is. A vendégkórus, a Childrenís Chorus of Maryland az Egyesület Államokból érkezik.

A fesztivál egyik egyedülálló eseménye lesz a kecskeméti születésű, nemzetközi hírű operaénekes, Vizin Viktória monodrámájának az ősbemutatója. A Boszorkány című darab tele van kecskeméti történetekkel, mindenki a í80-as éveket idézheti fel magában - mondta a sajtótájékoztatón a darabból egy részletet előadó művész. A zenét és a dalszövegeket Andrási Gertrúd írta, a narrátor szerepét Koltai Róbert színművész vállalta.

A fesztivál fővédnöke Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter, védnökei Kodály Zoltánné Péczely Sarolta és Zombor Gábor, Kecskemét polgármestere.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Négy gyermekét akarta megölni anyagi gondjai miatt

A kecskeméti nő úgy akart végezni 5 és 3 éves gyermekeivel, illetve 7 hónapos ikreivel, hogy… Tovább olvasom