Délmagyar logó

2017. 03. 30. csütörtök - Zalán 8°C | 18°C Még több cikk.

Még ma is színesen álmodom - interjú egy vak asszonnyal

A család arca úgy él bennem, ahogyan utoljára láttam őket, szoktam is mondani nekik, hogy soha nem öregszenek számomra - mondta el a delmagyar.hu-nak a nyolc éve vak Bán Marika néni.
Sok idős, beteg, szegény sorsú, kilátástalan jövőképpel rendelkező ember él köztünk. Tanyákon, vagy városi lakótelepeken áram, víz, étel meleg holmi nélkül. Vannak, akiknek ugyan nincsenek anyagi gondjaik, de kapcsolati krízis miatt lelki válságban vannak. Mindenkinek megvan a maga baja. Olykor személyes problémáink eltörpülnek mások sorsát hallva. A kérdés csak az, hogyan viseljük az élet megpróbáltatásait. Vannak emberek, akik igazi túlélő példát statuálnak másoknak, mint az a Kecskemét közeli kisvárosban élő asszony is, akivel a vakon élésről beszélgettünk.

Bán Marika néni abban különbözik más vak emberektől, hogy úgy él, mint a látók. Mos, főz, takarít, diákokat tanít; és mindezt nem egy hiperszuper csodamasina, vagy bejárónő segítségével teszi, hanem saját lelki erejéből.

- Meséljen az életéről, hogyan élt korábban, mit csinált szívesen?
- Hálás vagyok az égnek, mert kiegyensúlyozott, békés, tartalmas gyermekkorom volt. A szüleimtől megtanultam másokat tisztelni és önmagamat helyesen értékelni. Egyfajta pozitív burokban éltünk, mert amikor kikerültem a családi körből láttam, hogy a világ teljesen más, mint ahogyan addig észleltem. Pici korunktól kezdve a szülői mintákat gyakoroltuk, - édesanyám pedagógus volt, így természetesen sokat játszottunk tanár - diákosat, és mert a pedagógiai véna bennem is ott csörgedezett, hamar tudtam: én is tanítani szeretnék.

- Mit tanított?
- A rajz és a művészetek mindig vonzottak, ezért a rajz volt a fő szakom - a hittudományi főiskola egy későbbi történet - ezt, /mármint a rajzot/ nagyon szerettem tanítani, mert jó volt olyan dolgokra rácsodálkozni, amiket mások nem vesznek észre. Ez a művészet egyik lényege; a rácsodálkozás. Az pedig, ha a gyerekeknek tudunk valami újat mutatni, és más szemmel láttatjuk velük a világot, különösen nagy érték volt akkor is, és érték ma is.

- Mi az, ami büszkeséggel tölti el a pályájára visszatekintve?
- Egy oktatási kísérletünket méltányosnak találták a továbbgondolásra. Az általános iskolai választható tantárgyak közé került környezetkultúra néven. Az Iparművészeti Főiskolán posztgraduális képzésként is ajánlották.

- Mikor veszítette el a látását?
- 8 éve. Ami viszont érdekes, hogy még ma is színesen álmodom.

Ami pedig számomra érdekes és megtisztelő, hogy végig az arcom felé fordulva beszél, mintha a szemembe nézne.

- Beszélgethetnénk úgy is, hogy én a fal felé fordítom a fejem, de annak mi értelme lenne? Kölcsönösen megadjuk a tiszteletet, és ebből is látszik, hogy vannak sokkal fontosabb dolgok, mint a láthatóak - ezt már Exupery is megmondta: „Jól csak a szívével lát az ember" – és itt jön a lényeg: „Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan." Az emberi viszonyrendszerek sokkal fontosabbak, magasabb rendűek, mint az érzékszerveink.

- Úgy hallottam, hogy vannak még tanítványai.
- Igen, vannak tanítványaim – de már nem rajzzal, hanem hittanosokkal foglalkozom. Egy-egy témához kapcsolódó műalkotásokról is szót ejtünk. Alapító tagja vagyok a mintegy tizenöt éve időszakosan megjelenő az Úr Lelke Üzen című közösségi lapnak is, melybe segítőim közreműködésével szívesen publikálok. Állapotomtól függetlenül igyekszem bekapcsolódni szülővárosom, Kerekegyháza kulturális és közéletébe családtagjaim és barátaim segítségével.

- Igaz – e az a tézis, hogy a vakok kifinomultabban érzik az illatokokat, differenciáltabban hallják a hangokat, és tapintásuk is fejlettebb?
- Teljesen igaz, mert nálunk - mivel a mimikát nem látjuk - a hang a legelső, alapesetben ez után tájékozódunk. Ebből is rengeteg dolog leszűrhető, mert ha beszélek valakivel hallom, hogy milyen kedve van. Érzem, ha szomorú, vagy ha vidám. Második eszközünk a tájékozódásra a tapintás. Amikor szeretnék valamiről meggyőződni, végigtapintom a kezeimmel, és az öltözködésben is nagy segítség a tapintás, természetesen ehhez az kell, hogy az ember ne váltogassa hetente a ruhatárját.

- Soha nem félt? Ez egy igen kiszolgáltatott helyzet...
- Kezdetben igen, de tudtam, hogy egyszer bekövetkezik a vakság. Készültem rá. A legnehezebb az volt, amikor már csak a fényeket láttam, mert akkor tudtam, hogy már közelebb vagyok a nem látáshoz, mint a látáshoz. Nálam ez egy irreverzibilis folyamat, ha csak az orvostudomány nem talál ki valami újszerűt, de a tudomány mai állása szerint nekem nincs esélyem. Visszatérve, ha féltem is, főként attól, miként fogom érzékelni az időt, az órák, napok múlását – mástól nem.

- Volt már olyan, hogy kihasználták azt, hogy nem lát?
- Igen volt már rá precedens, de azt a valakit sajnálom, hogy ilyen szinten van, és nem magamat.

- Hogyan élte, éli meg a megváltoztathatatlant?
- Korábban elég sokat töprengtem azon, hogyan fognak így eltelni a napjaim, hiszen az időben való elhelyezkedéshez szükség van a szemre, és ennek hiányát nehezen tudtam elképzelni. Később azonban fokozatosan mindent elfogadtam. Elengedtem a látásomat. Mindig vannak az életnek olyan helyzetei, amikhez alkalmazkodni kell. Ez nem olyan dolog, ami magától sikerül, hanem kell egy komoly benső erő, ami átsegít a nehézségeken. Számomra ezt a vallás adja meg.
Mindemellett nem voltam és nem is vagyok egyedül ebben a helyzetben, a családom fantasztikus erőt ad, mindent elfogadnak velem együtt úgy, ahogy van.

- Mi volt az, amit a látással együtt a legnehezebb volt elengedni?
- Az olvasást. Különösen azt, hogy amikor érdekelt valami, csak fogtam a könyvet és utánanéztem. Az esténkénti olvasgatásokat, amikor olyan jó könyv volt a kezemben, hogy még éjfélkor is alig bírtam letenni.

- Hogyan főz?
- Kezdettől fogva főztem és igen, az elején még voltak bizonytalanságok bőven. Mára már érzésből teszem a dolgom a konyhában, de ehhez egy dolog nélkülözhetetlen: a mindennek megvan a maga helye elv. Amikor ez nincs meg, akkor fordulhat elő, hogy zöldbab helyett meggyet kapok le a polcról, és akkor át kell programozni az aznapi ebédet. Rendszerességet, de kreativitást és spontaneitást is kíván az életem.

- Mi az, amit csak egy vak ember élhet meg?
Vannak olyan nélkülözhetetlennek vélt dolgok, amikről le lehet mondani.
Sok felesleges dolgot tesznek a látók, nekik is meg kellene tanulni az értékre koncentrálni.
Én megtanultam azt, hogy mi a fontos és mi a lényegtelen.

- Mi az, amit utoljára látott?
- Az unokám arcára emlékszem, délben én altattam el, nagyon sokáig néztem...
A családom arca, a tenger, a férjem arca... itt vannak a lelki szemeim előtt. A család arca úgy él bennem, ahogyan utoljára láttam őket, szoktam is mondani nekik, hogy soha nem öregszenek számomra.

- Mi lenne az, amit nagyon szeretne látni, ha csak egy pillanatra is?
- Mi az amit nem látok? Mindent látok, csak másként.

- Mit üzenne azoknak a nem látóknak, akik nem fogadják el a helyzetüket?
- Nem kell megijedni az első kétségbeeséstől, és nem igaz az, hogy az ember nem számíthat senkire, mert a léthez hozzátartozik, hogy egymásra vagyunk utalva. Az első lépések után - helyzet elfogadása - tudatosítanunk kell, hogy a vakság nem az élet végét jelenti. Fontos, hogy hogyan élem meg; sorscsapásként, vagy pedig tudom, hogy van kiút. Ezt a világot vakon felismerni, segítséget kérni a másik embertől, tapintás útján tájékozódni, és kommunikálni Az önsajnálatot el kell felejteni, és azon kell elgondolkodni, hogy rajtam kívül mennyien szenvednek valamiben, és hányan irigyelnek engem. Kinek tudok segíteni, a szavammal vagy tudok – e segíteni tettekkel… Az önsajnálat legyőzése után megnyílik az út a saját probléma megoldása felé is, mert: "Önmagunkkal küzdeni a legnemesebb küzdelem, önmagunkat legyőzni a legnemesebb győzelem."

Olvasóink írták

  • 2. lenmag 2012. március 14. 17:20
    „off:
    A fotóriporterek sztrájkolnak a délmagyar.hu-n ??? Ez a sokadik cikk amihez nincs mellékelve egyetlen fotó sem. ( a közlekedési baleseteket hanyagolhatják.) Köszi T. Moderátor!”
  • 1. lenmag 2012. március 14. 17:08
    „Az Élet szép ! csak ezt sokan nem veszik észre ...”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kalocsán gyűjtött aláírásokat a népszavazásért az LMP

Kalocsa - A tankötelezettségről, az álláskeresési járadékról, a próbaidőről és a szabadság… Tovább olvasom