Délmagyar logó

2018. 09. 23. vasárnap - Tekla 11°C | 22°C Még több cikk.

Mutogatta magát az utcán, bíróság elé áll a szeméremsértő tolvaj

A Kiskunhalasi Járási Ügyészség 2018. március 21-én lopás és szeméremsértés vétsége miatt gyorsított eljárásban bíróság elé állított egy 35 éves kiskunhalasi férfit, aki 2018. március 6-án egy kiskunhalasi sörözőből italokat és édességet lopott, majd öt nappal később szeméremsértő módon mutogatta magát az utcán.
A vádlott 2018. március 6-án 22 óra körüli időben bement a kiskunhalasi piac területére, hogy egy sörözőből szeszesitalt és élelmiszert lopjon. A söröző zárt ajtaját elkezdte egy késsel feszegetni, azonban nem tudta kinyitni, ezért betörte az ablakot - az esetről három napja adott hírt a police.hu.
 
Fotók: police.hu

A férfi bemászott a sörözőbe és onnan szeszesitalokat, energiaitalt, kávét és csokoládékat lopott összesen 14.600.-Ft értékben. A vádlott ittas volt, ezért a felsőruházatát és az elkövetéshez használt kést a sörözőben hagyta, valamint távozása során a csokoládékat az utcán elszórta. A lopással és az ablak betörésével okozott kár nem térült meg, ezért a söröző üzemeltetője kérte a kár megtérítését.
 

A vádlott öt nappal később, 2018. március 11-én hajnalban Kiskunhalas központjában csavargott, mikor észrevette, hogy az egyik utcában egy ismeretlen nő egyedül gyalogol. Követni kezdte és megszólította, majd a sértett mellett haladva, nemi vágyának kielégítése érdekében a nemi szervét lemeztelenítette és a sértett felé mutogatta. A sértett a helyszínről elmenekült, személyazonosságát az eljárás során nem sikerült megállapítani.

 A Kiskunhalasi Járási Ügyészség a 2018. március 19-én őrizetbe vett vádlottat lopás és szeméremsértés vétsége miatt gyorsított eljárásban 2018. március 21-én bíróság elé állította.
 
A Kiskunhalasi Járásbíróság a tárgyaláson a többszörös és különös visszaeső vádlottat az ügyészség indítványával egyetértve bűnösnek mondta ki és 1 év 6 hónap végrehajtandó börtönbüntetésre és 2 év közügyektől eltiltásra ítélte. A bíró a kést is elkobozta és kötelezte a vádlottat a betöréses lopással okozott kár megtérítésére. Az ítélet jogerős, ellene senki sem fellebbezett - tudtuk meg a Bács-Kiskun Megyei Főöügyészségtől.
 

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Utazna a hétvégén? Két napos forgalomkorlátozás lesz az M5-ösön!

Utazna a hétvégén? Két napos forgalomkorlátozás lesz az M5-ösön!
Építési munkálatok miatt útlezárásokra kell számítani az M5-ös autópályán Kecskemét térségében.
Tovább olvasom