Délmagyar logó

2016. 12. 07. szerda - Ambrus -5°C | 3°C

Vádat emeltek a kényszervallató izsáki rendőrök ellen

Az ügyészség másik két rendőr ellen is vádat emelt, többek között azért, mert jelen volt a bántalmazásnál, de nem lépett fel ellene.

Vádat emeltek az izsáki rendőrsön agyonvert férfi ügyében két rendőr ellen halált okozó testi sértés és más bűncselekmények miatt - közölte a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség kedden.

Az ügyészség szerint az első- és a másodrendű vádlott április 8-án 17 óra körül Orgoványon intézkedett a sértettel szemben, mert olyan bejelentés érkezett az izsáki rendőrőrsre, hogy a férfi egy lopás elkövetője lehet. Az elsőrendű vádlott közölte a sértettel, hogy előállítják, hátrabilincselték a kezét, és nem sokkal 18 óra előtt az őrsre szállították. Ezután a másodrendű vádlott által is használt irodában egy székre ültették a férfit, és vallatni kezdték.

Az ügyészségi közlemény szerint az első- és másodrendű vádlott mintegy 2 órán át felváltva és együtt is nagy erővel bántalmazta a sértettet azért, hogy a bűncselekményről vallomást tegyen, annak elkövetését ismerje be. "Ennek során többször ököllel megütötték a sértett mellkasát, aki az ütések miatt a széken ülve hanyatt esett, hátrabilincselt kezei a szék és a teste alá szorultak. A vádlottak ezután is folytatták a bántalmazást, két oldalról több alkalommal ököllel és gumibottal ütötték a mellkasát, az elsőrendű vádlott pedig az időközben hason fekvő helyzetbe került sértettet gumibottal nagy erővel testszerte is ütlegelte."

Nem sokkal 20 óra előtt a sértett rosszul lett, elájult, és a vádlottak már hiába hívtak mentőt, hiába kísérelték meg az újraélesztést, a kiérkező orvos csak a halál beálltát tudta megállapítani.

"A sértett a kitartó bántalmazás miatt a fején és testszerte számos külsérelmi sérülést, súlyosabb, életveszélyes sérülésként tüdőzúzódást, szegycsonttörést és sorozatos bordatöréseket szenvedett. Halálát a terjedelmes zsírszövet-roncsolódás következtében kialakult zsírembólia miatt beállt fulladás okozta" - áll a közleményben.

Az ügyészség az első- és a másodrendű vádlott mellett két másik rendőr ellen is vádat emelt az év első hónapjaiban négy másik, a rendőrségre előállított ember sérelmére elkövetett bűncselekmény miatt.

Az első- és a másodrendű, illetve egy alkalommal az első és a harmadrendű vádlott a bűncselekmények elkövetésének gyanúja, vagy más miatt előállítottakat azért bántalmazott, hogy vallomást tegyenek. A vádlottak egyes sértetteket jogellenesen a személyi szabadságuktól is megfosztottak, illetve az elsőrendű vádlott az előállítások időtartamáról, valamint az egyik sértett kórházba szállításáról hamis közokiratokat állított ki. A sértettek a bántalmazások miatt nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedtek.

A negyedrendű vádlott ellen azért emelt vádat az ügyészség, mert az egyik kisebb súlyú bántalmazásnál jelen volt, de nem lépett fel az első- és a másodrendű vádlott jogellenes erőszakos magatartása ellen.

Az első- és a másodrendű vádlott fél éve előzetes letartóztatásban van. A Kecskeméti Nyomozó Ügyészség a halált okozó testi sértés mellett kényszervallatás, jogellenes fogva tartás, hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás, hivatalos személyként elkövetett közokirat-hamisítás és könnyű testi sértés miatt is vádat emelt, a büntetőpert várhatóan a Kecskeméti Törvényszék tárgyalja majd.

Sajtóhírek szerint Bara József 47 éves román állampolgárságú izsáki lakos ellen egy motoros fűrész ellopása miatt intézkedtek a rendőrök.

A haláleset nyomán a kiskőrösi rendőrkapitány azonnali hatállyal megszüntette a két rendőr szolgálati viszonyát, néhány nappal később azonban a két meggyanúsított rendőr felettesei feljelentést tettek hivatalos személy elleni erőszak miatt. A feljelentést az ügyben eljáró Bács-Kiskun Megyei Nyomozó Ügyészség az elkövető halála miatt utasította el.

Amikor letartóztatták a két rendőrt, védőik azzal fellebbeztek, hogy a gyanúsítottak az intézkedés során szakszerűen jártak el, csupán a férfi ellenállását akarták megtörni.

Pintér Sándor belügyminiszter júniusban elfogadta az Országos Rendőr-főkapitányság tényfeltáró bizottságának az izsáki halálesetről szóló jelentését, további személyi változásokat nem tartott indokoltnak.

"Pintér Sándor meggyőződése, hogy Magyarország rendőrsége a történtek ellenére jogállami keretek között működik. A belügyminiszter a rendőrség teljes személyi állományától továbbra is elvárja az emberi jogok tiszteletben tartását és betartását a rendőri intézkedések során" - írta a tárca akkori közleményében.

Magyar György ügyvéd, a család jogi képviselője korábban azt közölte, hogy a rendőrség elismerte a kártérítés jogalapját az izsáki ügyben, az összegről még egyeztetnek.

Bara József sírjánál májusban lerótta kegyeletét Orbán Viktor miniszterelnök.

Olvasóink írták

  • 1. DMagóg 2013. október 01. 16:34
    „"Két hét alatt rendet teszünk!"
    Még a rendőrségen belül sem sikerült megtenni!
    Blöffölt!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Bajai választás: jövő vasárnap szavazhatnak újra

Október 13-ára írta ki a megismételt szavazást a bajai választási bizottság a 32-es szavazókörben,… Tovább olvasom