Makó és környéke

2013.06.23. 22:05

A Szép utcai ház már gazdára talált

Makó - Miközben a Béke utcai volt ENI-székházat már másodszor kellett meghirdetni, a Szép utcai egykori varrodára máris van jelentkező. Közel van a fürdőhöz, apartmanház lesz belőle.

Szabó Imre

Mindent Makóról

A delmagyar.hu hivatalos makói Facebook-oldala, nem csak makóiaknak.

A Szép utca 20. szám alatti régi polgárházban régen óvoda, évekkel ezelőtt varroda működött – aztán bezárt. Az üresen álló 641 négyzetméter alapterületű ingatlan hasznosítására a képviselő-testület április közepén írt ki pályázatot. A felhívás szerint az épületet megvenni, de kibérelni is lehetett: a tulajdonjogot 12,7 millióért kínálta a város, bérleti díjként havi 133 ezret jelöltek meg – az összegekhez az áfát is hozzá kell adni.

Megírtuk: az Egyesített Népjóléti Intézmény év elején megüresedett 1227 négyzetméteres, Béke utcai egykori székházát 16,1 millió plusz áfáért ugyanekkor hirdették meg azzal a feltétellel, hogy a vevő turisztikai célra hasznosítja – egyéb esetben ennek az árnak a duplájáért. Másodszor is meg kellett hirdetni, mert nem jelentkezett érdeklődő, a Szép utcai házért viszont igen. Az ok kézenfekvő: ez utóbbi jóval közelebb van a fürdőhöz. S ezért szinte természetes, hogy a Makón bejegyzett családi vállalkozás, a Fetuxon12 Kft. apartmanházat akar kialakítani benne.

Makó több épületet kínál turisztikai célokra. Fotó: DM/DV

Makó több épületet kínál turisztikai célokra.
Fotó: DM/DV

A cégtől úgy tudjuk, 5 szobás, 20 férőhelyes apartmant terveznek a házból kialakítani. Egyelőre bérbe vették, későbbi terveik között azonban szerepel, hogy megvásárolják. A hely jövő év végétől jelent majd versenytársat a makói szálláshelynek, információink szerint ugyanis ekkorra tervezik a nyitást – feltéve, hogy addig nyer az e célból benyújtott pályázat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!