Helyi sport

2013.07.24. 21:44

Minden éremből kettő jutott

A szegedi 11. IDBF sárkányhajó-világbajnokság első versenynapján megtelt a Huszár Mátyás rakpart, ahol a 2000 méteres futamokat rendezték. A Tisza-parton a kanadai himnusz volt a sláger, de a magyarok is nagyszerűen szerepeltek: minden éremből kettőt szereztek. A szegediek hajtotta egység harmadik lett.

Papós Tamás

– Örülök, hogy napszemüveget vettem fel, mert megkönnyeztem a pillanatot.

Az örömszavakat a magyar csapat mindenesétől hallhattuk a 11. szegedi IDBF sárkányhajó-világbajnokságon, ugyanis ifjabb [namelink name="Sziklenka László"] édesapjától, a sportág honi szövetségének elnökétől vehette át világbajnoki aranyérmét, aki nemcsak fia, hanem unokája nyakába is akaszthatott egy csillogó medált. A család középső tagja nem csak csapatkapitány, de a szövetség szakmai elnökhelyettese, valamint a világbajnoki címet begyűjtő vegyes junior egység kormányosa is, fia pedig a legfontosabb láncszem, a stroke volt a legjobb hajóban.

Egész nap sárkányhajó-vb a Tiszán. Fotó: Segesvári Csaba (galéria)


A hangulat ekkor hágott tetőfokára a megnyitó után a 2000 méteres futamokra is zsúfolásig megtelt Huszár Mátyás rakparton, hiszen először hallhattuk a magyar himnuszt. Ez nem csak a hazaiaknak okozott felüdülést, ugyanis a tizenkétszer felcsendülő kanadai nemzeti dallamokat ekkorra már mindenki kívülről fújta.

A csütörtöki döntők programja.

Az 1000 méteres futamokat ma már a Maty-éri olimpiai központban rendezik. 9 órától a középfutamokra és elődöntőkre kerül sor, majd következnek a finálék. A program, 11.40: szenior A vegyes, 12.10: junior vegyes, 12.40: szenior B vegyes, 13.10: felnőtt vegyes, 16.50: junior A, junior B nyílt, 17: szenior A női, 17.20: szenior A nyílt, 17.40: szenior B nyílt, 17.50: felnőtt női, 18: felnőtt nyílt.

Alighogy véget ért a magyar válogatott történetének második IDBF világbajnoki címét hozó futam, újra szurkolhattunk, méghozzá helyieknek: a felnőtt nyílt kategóriában induló hazai egység tagjainak fele szegedi volt.

– Végig nyomjad! Kell az erő! – kiabálta torkaszakadtából futam közben [namelink name="Járosi Péter"], a hazai szövetség alelnöke, majd felém fordult, és feltette a költői kérdést: Na, elég látványos? Csak bólintottam, figyelve a negyedtonnás mahagónicsodákkal óriási iramot diktáló hajókat. A magas beosztású időmérő elégedetten biccentett, amikor látta, hogy a félelmetes csapásszámmal haladó kínaiakkal partiban vagyunk. Nem is véletlen, hogy a stégre szálló magyar egység tagjait a vezetőkkel együtt az ötszörös kenus világbajnok [namelink name="Bohács Zsolt"] is ölelgette örömében. Fürdök Gábornak is kijutott a gratulációból.

– Nem is tudom, hogy pontosan mi történt a Tiszán, csak leszegett fejjel hajtottam, ahogy a csövön kifért. Bármire is volt ez elég, mi nagyon örülünk, remekül szerepeltünk – kommentálta a legnagyobb mezőnyt összehozó futamot az EDF DÉMÁSZ-Szeged rutinos kenusa. Kisvártatva kiderült, bronzérmet ért a hajtás, így ekkor már minden medálból volt egy a házigazdáknak, hiszen az U24-es vegyes csapat korábban második lett. Délután – amikor már azért jócskán megcsúszott az előzetesen kiadott hivatalos program – lemásolták ezt az eredménysort, hiszen a szenior A egység világbajnok lett, a női juniorok másodikok, az U24-es tehetségeink pedig a dobogó harmadik fokára állhattak, így a magyarok végül minden éremből kettőt gyűjtöttek.

– A hetedik medál nem sokon múlt, szenior B egységünk ugyanis egy másodperccel maradt le a dobogóról, de így is büszkék lehetünk a mai teljesítményünkre – értékelt végül ifjabb Sziklenka László.

Egész nap sárkányhajó-vb a Tiszán. Fotó: Segesvári Csaba (galéria)


Számonként

Az első versenynap világbajnokai és magyar helyezései. Szenior A vegyes: 1. Kanada, ...5. Magyarország. Szenior B vegyes: 1. Kanada, ...4. Magyarország. Szenior C vegyes: 1. Ausztrália. Junior vegyes: 1. Magyarország. Felnőtt vegyes: 1. Kanada, ...3. Magyarország. Szenior A női: 1. Kanada, ...5. Magyarország. U24 vegyes: 1. Kanada, 2. Magyarország. Szenior A nyílt, kis hajó: 1. Oroszország. Szenior B nyílt, kis hajó: 1. Ausztrália. Szenior A női: 1. Kanada, ...5. Magyarország. Szenior C női, sztenderd hajó: 1. Kanada. Szenior A nyílt, sztenderd hajó: 1. Magyarország. Szenior B nyílt: 1. Ukrajna, ...7. Magyarország. Felnőtt nyílt, sztenderd hajó: 1. Kanada, ...6. Magyarország. Junior női: 1. Kanada, ...3. Magyarország. U24 nyílt: 1. Kanada, 2. Magyarország.
Junior nyílt: 1. Kína, ...4. Magyarország. Szenior C nyílt: 1. Ausztrália. Felnőtt női: 1. Kanada, ...6. Magyarország. U24 női: 1. Kana

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában