Délmagyar logó

2017. 06. 29. csütörtök - Péter, Pál 24°C | 33°C Még több cikk.

20 ezres szakszervezeti tüntetés Prágában

20 ezer fősre becsült tüntetés volt szombaton Prágában az előző cseh kormány válságkezelő intézkedései ellen.
A tömegtüntetésre több országból is jöttek, főleg szakszervezeti aktivisták. Az egyik szakszervezeti vezető a tüntetésen úgy fogalmazott: a munkaadók a dolgozókra hárítják át a válság terheitA cseh fővárosban tartott demonstráció egyike volt annak a négy nagyvárosra kiterjedő tiltakozás sorozatnak, amely csütörtökön kezdődött Madridban egy ugyancsak 20 ezres megmozdulással, majd pénteken folytatódott Brüsszelben, ahol 40 ezren tüntettek. A prágai tüntetés mellett szombaton Berlin is tiltakoztak a szervezett munkások.

Milan Stech, cseh szakszervezeti vezető a demonstráción azt mondta: a parlamenti bizalmi szavazáson nemrég megbukott Mirek Topolánek közép-jobb kormánya képtelen volt helyesen megítélni a válság súlyosságát. "Kölcsönt kell felvenniük az embereknek ahelyett, hogy magasabb bért kapnának." - fogalmazott a szakszervezeti vezető, aki szerint a válság után is azon a szinten fogják tartani a béreket a munkaadók, amelyre lenyomták a fizetéseket a krízisre hivatkozva.

A tüntetők cseh, szlovák, német, bolgár, szlovén és EU-zászlókat lobogtattak jelezve, hogy számos országból érkeztek Prágába. A tiltakozás előtt egy nappal tették közzé a hivatalos adatokat arról, hogy a csehországi gazdaság teljesítménye 3,4 százalékot csökkent 2009. első negyedében, ami a legnagyobb mértékű gazdasági visszaesés azóta, hogy 1993-ban Csehország és Szlovákia különvált. "Elleneztem az előző kabinet intézkedéseit, amelyek részeként korlátozták a szakszervezetek mozgásterét, gyengítették az erejüket." - mondta az AFP-nak Petr Knotek, aktivista, aki hozzátette: hozzá hasonlóan sokan elítélik azt az új munkajogi jogszabályt, amely lehetővé teszi a cégeknek az indoklás nélküli elbocsátást.

Csehországban Mirek Topolánek kormányát - miután megbukott a képviselőházi bizalmi szavazáson - május 8-án váltotta szakértői kabinet, amely októberig, az előrehozott parlamenti választásokig marad hivatalában. Az új kormányt, a statisztikai hivatal eddigi elnöke, Jan Fischer vezeti.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Melegaktivistákat tartóztattak le Moszkvában

A tiltakozókat azon a demonstráción vették őrizetbe, amelyet néhány órával az Eurovíziós… Tovább olvasom