Délmagyar logó

2016. 12. 06. kedd - Miklós -5°C | 3°C

A volt alelnök ötödik szívrohamát élte túl

Egyesült Államok - Dick Cheney volt amerikai alelnök ötödik szívrohamát élte túl - derült ki abból a keddi közleményből, amelyben irodája tudatta, hogy a republikánus politikus közérzete jó.
George Bush volt elnök második emberét előző nap szállították Washingtonban kórházba, miután szorítást érzett mellkasában. A közlés szerint Cheney könnyebb szívrohamon esett át, de jól érzi magát, és várhatóan már a héten elhagyhatja a kórházat. A 69 éves Cheney - akit minden idők legnagyobb hatalmú alelnökének tartottak - előző szívrohama 2000 novemberében történt, nem sokkal azután, hogy megválasztották alelnöknek. Nem sokkal később szervezetében defibrillátort helyeztek el, amely ritmuszavar esetén elektromos lökéssel helyrezökkenti a szívműködés normális ritmusát.

A készüléket 2007-ben, amikor az elem lemerülőben volt, kicserélték; 2008 októberében is kezelték rendellenes szívritmusa miatt. Cheney - aki hosszú kormányzati karrierje alatt egyebek mellett az idősebb Bush elnök, George H. W. Bush védelmi minisztere is volt - először 37 évesen kapott szívrohamot.

A volt alelnök sok nyilvános szereplést vállal, amióta 2009 januárjában távozott a Fehér Házból. Az Obama-kormány egyik leghangosabb ellenzéki kritikusa, főképp gyengének tartott nemzetbiztonsági teljesítménye miatt bírálja az adminisztrációt.

Múlt héten váratlanul megjelent a CPAC konzervatív konferencián Washingtonban, ahol a tömeg "Indulj, Dick, indulj!" köszöntéssel fogadta. "Nem fogok" - válaszolta, utalva arra, hogy nincs szándékában megpályázni az elnökséget 2012-ben.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Robbanás egy török bányában - 17 halott

Tizenhét bányász vesztette életét kedden egy szénbányában történt robbanás következtében Törökország… Tovább olvasom