Délmagyar logó

2017. 07. 20. csütörtök - Illés 21°C | 34°C Még több cikk.

Al-Kaida támadást hiúsítottak meg Jemenben

A jemeni biztonsági erők hétfői jelentése szerint egy al-Kaida támadást hiúsítottak meg a déli Áden tartományban.
A Saba jemeni hírügynökség adta hírül, hogy hat férfi megpróbált behatolni a tartományba, amikor elfogták őket. Létfontosságú és gazdasági létesítményeket szemeltek ki támadásaik célpontjául. A nemzetközi terrorhálózathoz tartozó támadók között különösen veszélyesnek tartott terroristák is voltak.

A tartományban egy fontos kikötő és egy olajfinomító van.Eközben Ali Abdalláh Száleh elnök pártjának egyik vezetője az al-Arabíja tévében közölte, hogy várhatóan kedden a jemeni televízió sugározza az államfő beszédét, amely az első lesz azóta, hogy Szaúd-Arábiában tartózkodik. Nem valószínű, hogy Száleh lemondási szándékát jelenti be - közölte a nyilatkozó.

Száleh hívei az utóbbi napokban ismét egyre gyakrabban azt hangoztatják hogy ő a törvényes, megválasztott elnök, és egészségi állapota egyre javul. A hónap elején az elnök megsebesült, amikor támadás érte elnök palotájának mecsetjét, és azóta Szaúd-Arábiában ápolják.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szerbia számára a Brüsszelbe vezető út hét-nyolc évig is eltarthat

Szerbia - A Szerbia EU-csatlakozásáról szóló tárgyalásokhoz hét-nyolc évre van szükség - írta hétfői… Tovább olvasom