Délmagyar logó

2017. 02. 20. hétfő - Aladár, Álmos -2°C | 8°C Még több cikk.

Fallal különítik el a romákat

Szlovákia - Közel három méter magas és több mint száz méter hosszú falat építenek a kelet-szlovákiai Nagymihályban (Michalovce) a Kelet lakótelep és a helyi romatelep között - jelentette a Bumm.sk című szlovákiai magyar hírportál pénteken.
A hírportál szerint a közeli romatelep lakói panaszkodnak, mivel a fal akadályozza őket abban, hogy keresztülmenjenek a lakótelepen. A város több lakója azonban örül a falnak, mondván, legalább megakadályozza, hogy a romatelep lakóit abban, hogy szemeteljenek és szennyezzék a környéket.

"A fal azért van itt, hogy ne járjanak erre a romák és ne csináljanak itt a rendetlenséget. A szeméttárolóból kitúrják a ruhákat, hulladékot és oda hordják, ahol élnek. A szemetet szétszórják az utakon. A lakóházak tövébe odacsinálnak. Ez már hosszú évek óta húzódó probléma, ezért örülünk annak a falnak" - nyilatkozta Gregor Ondrík, az egyik lakó a Sme című napilapnak.

Egy másik lakó szerint a fal a zajok ellen épül. A falat építő munkások is ezt mondták, bár ironikusan megjegyezték: ki látott már olyan zajárnyékoló falat, amely úgy akar védeni a gépkocsik okozta zajtól, hogy nem az út mellett húzódik.

A romáknak azonban nem tetszik a fal, szerintük egyértelműen azért épül, hogy megakadályozza a lakótelepen való áthaladásukat. "Gyakran járok arrafelé, zavar ez a fal, kerülnöm kell miatta. Azért építették, hogy ne járjanak erre a cigányok. A mieink a konténerek miatt jönnek ide, rendetlenséget csinálnak" - mondta a közeli telep egyik lakója, elismerve, nem is csodálkozik azon, hogy a lakosok panaszkodnak.

A nagymihályi városi hivatal szóvivője a Smenek viszont azt mondta: a fal sport céljából épül, például fallabdázásra illetve kosárlabdázásra is lehet használni, részben pedig zajárnyékolás lesz a feladata. Mint mondta, a beruházás 40 ezer euróba kerül.

A kelet-szlovákiai Eperjes melletti Osztrópatak (Ostrovany) község önkormányzata nemrégiben ugyancsak fallal szigetelte el a helyi cigánytelepet, így akarván megelőzni a bűncselekményeket.

Olvasóink írták

  • 12. floridaimagyar 2009. december 12. 21:40
    „Ez nem megoldas... Meg jo hogy nem ketrecet raknak korejuk ....”
  • 11. Balthazar 2009. december 12. 18:05
    „HU bazdmeg, nalunk mennyi falat kellene epiteni, hol kezdodne es hol lenne a vege?
    :D”
  • 10. kersizsolt 2009. december 11. 21:41
    „Ugye a fent említett település nem tartozik az únió fennhatósága alá?
    Vagy csak nálunk kell elviselni a ROMA integrációt!
    Aki akart az beilleszkedett akinek nem volt elég 40 év az meg úgysem fog !
    Mondjuk mi kis megye jogú városunkban "20% János" után "Olaj László" szokta elhelyezni a koszorúkat nemzeti hőseink talapzatán!
    Minő összefüggés ! :) Olajügy - politika stb.......”
  • 9. KolompárRómeó 2009. december 11. 21:20
    „8. hozzászólás 751510 2009.12.11. 19:34

    Persze, hogy mindenki tudja, még a cigány is: "Azért építették, hogy ne járjanak erre a cigányok. A mieink a konténerek miatt jönnek ide, rendetlenséget csinálnak."

    De van pár finom lélek, aki állatkertben sem látott ilyen lényt, na azok nagyon érzékenyek emberjogilag (amíg le nem köpik az utcán). Na az ő kedvükért kell elmagyarázni, hogy csak squash-pálya lett az egész utca.”
  • 8. 751510 2009. december 11. 19:34
    „Vicces ez a nagy maszatolás...mintha nem lenne vele tisztában mindenki, miért is épült”
  • 7. rozator 2009. december 11. 17:34
    „Az egész a grafittiseknek készült!”
  • 6. dodó 2009. december 11. 16:41
    „Kevés! Még kell áram alatt lévő szögesdrótos kerítés őrbódékkal és fegyveres őrökkel is!”
  • 5. Otaku 2009. december 11. 15:52
    „"a fal sport céljából épül, például fallabdázásra illetve kosárlabdázásra is lehet használni, részben pedig zajárnyékolás lesz a feladata."

    LOL!!!

    A tótok valami egészen pofátlan népség, de ez esetben szétröhögtem az agyamat :D”
  • 4. flexsnake 2009. december 11. 14:49
    „Kiolvastam a szlovák történelemkönyvet a reggeli szarás közben :D”
  • 3. KolompárRómeó 2009. december 11. 14:38
    „Ezek a szlovákok sem képesek megérteni, hogy ez csak kultúra, mit kedvelni és szeretni kell, mert egyre gyakoribb lesz náluk is és nálunk is. Legközelebb sz@rjanak együtt a cigányokkal a fal tövébe, meglátják micsoda jó móka is az!”
  • 2. Otaku 2009. december 11. 14:06
    „"A szeméttárolóból kitúrják a ruhákat, hulladékot és oda hordják, ahol élnek. A szemetet szétszórják az utakon. A lakóházak tövébe odacsinálnak"

    Ők kiktől rettegnek odaát, hogy erre kéééényszerülnek?

    mert bizonyára nem valami kultúrális sajátosságról van szó, ugye, hisz az raaaaaaasszizmus lenne, ezért gyorsan találjunk indokot :)”
  • 1. Mignon 2009. december 11. 13:52
    „Ezt a temat mar 2-honapja kicsontoztuk.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

H1N1: Szlovákia újra megnyitotta az ukrajnai határátkelőit

Szlovákia - Szlovákia pénteken reggel ismét megnyitotta az ukrajnai határátkelőit, amelyeket egy… Tovább olvasom