Délmagyar logó

2016. 10. 01. szombat - Malvin 11°C | 24°C

Gyerekekkel a fedélzetén temetőbe csapódott egy repülőgép

A fedélzeten tartózkodó 17 személy életét vesztette, amikor vasárnap kora délután lezuhant egy kisrepülőgép az észak-amerikai Montana államban. A repülőgépen többségében gyerekek voltak, akik egy síkirándulásra utaztak.
Mike Fergus szerint az egylégcsavaros kisrepülőgép a kaliforniai Oroville-ből tartott a mintegy 1500 kilométerre lévő montanai Bozeman városába. Az állam fölött azonban eddig tisztázatlan ok miatt letért az eredeti pályájáról, és Butte városa felé fordult, ahol a Bert Mooney Repülőtér kifutópályájától mindössze 150 méterre, egy temető területén a földnek csapódott. Az FAA szerint a vasárnap délután fél három körül történt balesetet senki sem élte túl.

A katasztrófa okait még vizsgálják, így egyelőre nem tudni, hogy meghibásodás, emberi mulasztás, vagy a nem megfelelő időjárási viszonyok okozták azt. A szemtanúk szerint ugyanakkor a pilóta valószínűleg kényszerleszállást kísérelt meg végrehajtani, ám végül elvesztette a jármű fölött az uralmat. "Néztük a repülőgépet, ahogy zuhan épp a temető felé" - mondta a baleset egyik szemtanúja, Martha Guidoni a CNN-nek, hozzátéve, hogy a gép függőleges irányban, orrával lefelé csapódott a talajba, majd kigyulladt. Mint mondta, ekkor férjével együtt a helyszínre siettek, hátha segíthetnek még valakin, ám túl későn érkeztek. "Mindent tűz borított, és nem sok maradt a repülőgépből. Beleékelődött a talajba" - számolt be a látottakról a nő férje, Steve Guidoni, hozzátéve, hogy a gép mintegy hat méter mélyen fúródott bele a földbe.

Az FAA szerint az oregoni Eagle Cap Leasing tulajdonában lévő repülőgép normálisan 9-10 fő szállítására alkalmas, ám feltehetően átalakították, hogy egy nagyobb társaságot is szállíthasson. A CNN-nek nyilatkozó légiközlekedési szakértő, Mary Schiavo szerint ez a repülőgép-típus alkalmatlan ilyen nagy teher szállítására. Mint mondta, a gépet kilenc utasra és két pilótára tervezték, így annak ellenére, hogy többségébe gyerekek tartózkodtak a fedélzeten, a gép túlsúlyos volt. A szakértő rámutatott: a 2700 kilogramm saját súlyú géppel csak akkor lehet biztonságosan landolni, ha az összsúlya nem nagyobb 4000 kilogrammnál.

Olvasóink írták

  • 2. SP 2009. március 23. 10:05
    „Hát 1 repgépet sem lehet átbarkácsolni csak úgy.
    Hatósági vizsgán, berepülési procedúrán kell átesnie a "forgalmi" engedélyhez.
    A gépnek a stabil állapotához komoly egyensúlyi feltételeknek kell megfelelnie terhelten is.
    A pilóta a kormány erőkből is érzi a gép túlterheltségi állapotát.”
  • 1. IVY 2009. március 23. 09:48
    „MORBID :(”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Agyonverték a rivális motoros banda tagját

A férfiak a tömeg elkerítésére használt fémcsővel, a reptér becsekkoló pultjainál várakozók közt… Tovább olvasom