Délmagyar logó

2017. 11. 23. csütörtök - Kelemen, Klementina 3°C | 13°C Még több cikk.

II. János Pált már az idén szentté avathatják

A vatikáni Szentté Avatási Kongregáció elismerte kedden II. János Pál második csodatételét, így nem kizárt, hogy már az idén szentté avatják a 2005-ben elhunyt katolikus egyházfőt - értesült az ANSA olasz hírügynökség.
A Szentszék kanonizációs eljárásokkal foglalkozó hatóságának nemzetközi teológus bizottsága elismerte, hogy II. János Pál a halálát követően egy második csodát is tett.

A kongregáció által felkért orvosok idén áprilisban csodának minősítették egy nő máskülönben megmagyarázhatatlan gyógyulását. Ezt az esetet most a teológusok is csodaként értékelték.

A szakértői vélemények után majdnem automatikus, hogy a kongregáció bíborosok és püspökök alkotta bizottsága is csodának tartja majd a gyógyulást. Így II. János Pált már az idén szentté avathatják - jelentette az ANSA, vatikáni forrásokra hivatkozva.

Ha ez bekövetkezik, ez lesz a római katolikus egyház történetének egyik leggyorsabb szentté avatása.

A hírügynökség már a dátumot is tudni vélte: október 20-ra eshetne, II. János Pál 1978. október 16-i pápává választása és október 22-i beiktatása közé.

A 2005. április 2-án elhunyt egyházfőnek a hívők már a temetésén azonnali szentté avatását követelték a Santo subito! feliratú transzparensekkel. Ezt követően XVI. Benedek az előírt öt évnél korábban elindította elődje kanonizációs eljárását. II. János Pált 2011. május elsején avatták boldoggá a római Szent Péter téren. A beatificatióhoz elfogadott első csoda Marie Simon Pierre Parkinson-kórban szenvedő francia nővér meggyógyítása volt.

A második csoda részletei egyelőre nem ismertek, de "meglepetés" lesz a nyilatkozó vatikáni forrás szerint.

A La Repubblica című olasz napilap szerint II. János Pál szentté avatását mindenekelőtt a lengyel egyház szorgalmazza, Stanislaw Dziwisz krakkói érsekkel az élen, aki közel negyven éven át Karol Wojtyla személyi titkára volt.

Olvasóink írták

  • 1. pachakuti 2013. június 19. 11:13
    „"A kongregáció által felkért orvosok idén áprilisban csodának minősítették egy nő máskülönben megmagyarázhatatlan gyógyulását."

    Az egyházfiak mindig tudtak kérdezni, mindig tudták kit és mire kell felkérni.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Robbanások egy délkelet-oroszországi haditechnikai bázison

Robbanások sorozata történt, majd tűz ütött ki kedden a délkelet-oroszországi Csapajevszk… Tovább olvasom