Délmagyar logó

2017. 03. 27. hétfő - Hajnalka 2°C | 12°C Még több cikk.

Kérdéses a révkomáromi Trianon-oszlop sorsa

Egyelőre kérdéses, hogy június 4-én leleplezhetik-e Révkomáromban a T.Ü.Kör polgári társulás által kezdeményezett Trianon-emlékoszlopot, mert a felállításához szükséges engedélyt visszavonták.
Egyelőre kérdéses, hogy június 4-én (jövő pénteken) leleplezhetik-e Révkomáromban a T.Ü.Kör polgári társulás által kezdeményezett Trianon-emlékoszlopot, mert a felállításához szükséges engedélyt visszavonták - írja az Új Szó című szlovákiai magyar napilap pénteken.

Az emlékmű felállítására – mivel műemléki védelem alatt álló területen helyeznék el – az építésügyi hivatal mellett az illetékes műemlékvédelmi hivatalnak is rá kellene bólintania. Információink szerint ez utóbbi intézmény megyei szinten jóváhagyta az engedély megadását, később viszont a központi műemlékvédelmi hivatal fellebbezése miatt visszavonta azt. A műemlékvédelmi hivatal jóváhagyása nélkül viszont nem adható ki az építési engedély - olvasható az újságban.

Megjegyzi, hogy ezeket az értesüléseket csütörtökön sem a műemlékvédelmi hivatal, sem Feszty Zsolt, az emlékmű felállítását kezdeményező társulás vezetője nem akarta megerősíteni.

A helyi építési hivataltól a lap megtudta: az építési engedélyről még nem született döntés, legkésőbb pénteken (május 28-án) döntenek. Az emlékoszlopot a tervek szerint június 4-én avatnák fel a református egyház kollégiumának udvarán, tehát nem közterületen. Korábban mind a Magyar Koalíció Pártja (MKP), mind a Híd párt vezetője úgy nyilatkozott, hogy a választásokra való tekintettel az átadást jobb lenne elhalasztani pár nappal.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Izrael részlegesen megnyitott egy főutat a palesztinoknak

Az izraeli hadsereg részlegesen megnyitott pénteken a palesztin autósok számára is egy ciszjordániai… Tovább olvasom