Délmagyar logó

2018. 10. 19. péntek - Nándor 11°C | 22°C Még több cikk.

Kitoloncolták Németországból Oszama bin Laden egyik egykori testőrét, de vissza kell vinni

Péntek délután a gelsenkircheni bíróság közölte: Sami A.-t vissza kell hozni Németországba, mert törvénysértő módon toloncolták ki az országból a bíróság döntése ellenére.
Kitoloncolták Németországból Oszama bin Ladennek, az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet néhai vezetőjének egyik egykori testőrét - jelentette pénteken a Bild című német tömeglap.

A lap honlapján megjelent tudósítás szerint hajnali 3 óra után érkeztek meg a hatóságok ahhoz a létesítményhez a kelet-vesztfáliai Bürenben, ahol a 43 éves Sami A. kiutasítási őrizetben volt. Egy kisbusszal a düsseldorfi repülőtérre vitték, ahol rendőri kísérettel, kéz- és lábbilincsben feltették egy charterjáratra, amely szülőhazájába, Tunéziába vitte, és ott átadták a helyi hatóságoknak.
    
A Bild azt írja, hogy Németország egy szalafista fenyegetéstől szabadult meg, mert a férfi az elmúlt években rendszeresen kapcsolatba lépett németországi és külföldi iszlamista terroristákkal.
    
"Az alkotmány- és államvédelmi nyomozók biztosak abban, hogy Sami A. több terrortámadás értelmi szerzője volt" - írja a Bild.
    
Az ügy érdekessége, hogy mielőtt a férfit kitoloncolták, a kérdésben dönteni hivatott gelsenkircheni bíróság csütörtök este úgy határozott, hogy Sami A.-t nem szabad visszaküldeni Tunéziába, mert nincs rá garancia, hogy ott nem fogják megkínozni. A bíróság szóvivője úgy vélte, hogy az illetékes hatóságok talán nem kapták meg időben az erről szóló faxot. "Talán egyszerűen várniuk kellett volna a kitoloncolással" - fogalmazott a szóvivő a Die Welt című lapnak.
    
Péntek délután a gelsenkircheni bíróság közölte: Sami A.-t vissza kell hozni Németországba, mert törvénysértő módon toloncolták ki az országból a bíróság döntése ellenére.
    
"A kitoloncolás súlyosan jogsértő volt, és sérti a jogállamiság alapelveit" - tudatta a bíróság, melynek szóvivője a Die Welt tudósítása szerint azt is pontosította, hogy péntek reggel, 8.27 órakor küldték el faxon a bíróság határozatát a bevándorlási hivatalnak, vagyis akkor, amikor a férfit szállító repülőgép már rég felszállt Düsseldorfból.
    
Sami A. 2005 óta élt családjával együtt Bochumban. A német hatóságok terrorszervezetben eltöltött múltja miatt potenciális fenyegetésként tartották számon, rendszeresen jelentkeznie kellett a rendőrségen. Az egyik ilyen alkalommal vették őrizetbe június végén, és került kiutasítási őrizetbe, miután a bevándorlási hivatal felfüggesztette annak a korábbi bírósági döntésnek a hatályát, amely megtiltotta a férfi kitoloncolását, ugyanúgy amiatt, mert Tunéziában megkínozhatják.
    
Azt a bíróság nem vitatta, hogy a férfi az ezredforduló környékén az al-Kaida tagja volt. Bizonyítottnak találták, hogy Afganisztánban a terrorszervezet egyik táborában kapott kiképzést, és egy időben Oszama bin Laden testőrségének tagja volt. Sami A. azt állította, a kérdéses időszakban vallási tanulmányokat folytatott a pakisztáni Karacsiban.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Illegális bevándorlás - Az olasz államfő engedélyezte a 67 fős migránscsoport partra szállását

Korábban Matteo Salvini belügyminiszter megtiltotta, hogy a hajók Olaszországba vigyék a… Tovább olvasom