Délmagyar logó

2017. 12. 12. kedd - Gabriella 7°C | 16°C Még több cikk.

Mély árokba zuhant egy kanadai busz az Egyesült Államokban

Kilenc ember életét veszítette és több mint húszan megsérültek egy turistabusz balesetében helyi idő szerint vasárnap az Egyesült Államokban.
A szerencsétlenség az északnyugati Oregon szövetségi államban történt, Pendleton helység közelében az országúton. A busz a tükörjégen megperdült, áttörte a szalagkorlátot, és egy töltésről egy harminc méter mély árokba zuhant.

A nehéz időjárási viszonyok és a hó megnehezítette a mentési munkálatokat. A sebesülteket a környező települések kórházaiba szállították.

A The Oregonian című helyi lap internetes oldalán a hatóságokra hivatkozva azt írta, hogy a buszvezető a jég borította négysávos autópályán elveszítette az uralmat járműve felett. A baleset pontos okát azonban még nem sikerült megállapítani. A buszvezető súlyos sérülésekkel túlélte a szerencsétlenséget, de nincs kihallgatható állapotban.

A busz egy vancouveri cég tulajdona. Egy kilencnapos, Las Vegas-i kitérővel tartott túra végén visszaútban volt Kanadába, amikor a baleset bekövetkezett.

Korábban

Az Oregon államban, a Kék hegyek körzetében haladó busz sofőrje sajtóközlések szerint a téli közlekedési nehézségek - elsősorban a csúszós út - miatt vesztette el uralmát a jármű fölött.

A hó és a jég, valamint a több mint 30 méteres mélység a mentést is nehezítette.

A busz, nem hivatalos közlések szerint, egy kanadai utazási irodáé volt, Las Vegasból a kanadai Vancouver városába tartott. A sofőr állítólag túlélte a balesetet, de súlyosan megsérült, egyelőre nincs kihallgatható állapotban.

Az amerikai autóbusz-szövetség egyik szóvivője hangoztatta, hogy a hatalmas országban nagyon kevés a buszbaleset, szerinte ez a közlekedési ág a legbiztonságosabb a felszíni közlekedési formák közül. Évente több mint 700 millió utas száll buszra az Egyesült Államokban.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Vérrög miatt kórházba szállították Hillary Clintont

Trombózis miatt kórházba szállították vasárnap Hillary Clinton leköszönő amerikai külügyminisztert… Tovább olvasom