Délmagyar logó

2017. 10. 18. szerda - Lukács 10°C | 24°C Még több cikk.

Mindent beismert az amstetteni rém

Ausztria - Megváltoztatta vallomását és minden vádpontban - köztük az életfogytiglani börtönt jelentő gyilkosságban is - bűnösnek mondta magát Josef Fritzl szerdán.
Akár életfogytiglani börtönre is ítélhetik Josef Fritzlt, miután az "amstetteni rém" szerdán megváltoztatta vallomását és minden vádpontban - köztük emberölésben és rabszolgatartásban - bűnösnek mondta magát a sankt pölteni bíróságon.

A 73 éves Fritzl azután változtatta meg vallomását, hogy kedden végig kellett néznie lányának videóra felvett vallomását, amelyben Elisabeth Fritzl arról beszél, hogyan erőszakolta meg őt többször saját apja a pincében töltött 24 év alatt. Bírói kérdésre válaszolva Fritzl "bocsánatot is kért mindazért, amit tett."

Fritzl és felesége 1984-ben jelentették be a rendőrségen, hogy 18 éves lányuk eltűnt, és valószínűleg egy szektába lépett be. Kiderült: a férfi Elisabeth-et saját házuk pincéjébe zárta, a következő 24 év során pedig többször megerőszakolta. Saját lányától hét gyereke született, egyiküket születése után tűzbe dobta. Három gyereket felhozott a pincéből, hogy "nagyszüleikkel" lakjanak, a másik három gyerek egész életüket a pincében töltötték, egészen tavaly áprilisig, amikor kiderült a szörnyűség.

Olvasóink írták

29 hozzászólás
12
  • 29. flexsnake 2009. március 19. 14:37
    „24. hozzászólás Grabowsky 2009.03.18. 16:05
    Pedig ezt nem én szoptam ki az ujjamból. Lélekkutatók meglátása hogy vannak eleve bűnösként gondolkodók. Na őket még az ilyen elfajulásig kellene megtalálni.”
  • 28. lopicigazsi 2009. március 19. 08:38
    „Ha utálod, írd ide: W W W . A F A L . H U _ És itt egy hónap múlva is olvassák...”
  • 27. B.Giovanni 2009. március 19. 08:37
    „Nálunk és nyugaton a bötönbüntetés nem igazán visszatartó erő. Oroszországban és még keletebbre már nem ennyire humánus a börtön.... Meg lehet nézni az ázsia börtönöket, hogy néznek ki, dolgoztatják a rabokat , a legveszélyesebb helyeken , ahová civileket be sem engednének, vagy éppen elzárják őket valami eldugott helyre, az őserdő mélyére. Ott van a ruszki példa, északon, télen a farkasok és a hideg vigyáz a rabokra, nyáron meg a farkasok és a medvék...:) Na ottan nincsenek luxuscellák, meg luxuskaja, örül, ha életben marad, már ha nem ítélik halálra....”
  • 26. lajosbácsi 2009. március 18. 21:17
    „próbálom visszaidézni, hogy hogyan is derült ki ez az egész ? emlékszik valaki?-- tudom, ott a gugli (gyk: google) de lusta vagyok bepötyögni.... hogy derült ki?”
  • 25. Boytronic 2009. március 18. 16:59
    „Nem kell ezen ennyit lelkizni flex,ez az "ember"nem ember,még az állatnál is rosszabb a halálbüntetés tulontul egyszerü és "kegyes"volna számára,ma az a büntetéstipus nem létezik ami járna a viselt dolgaiért....sajna!!!”
  • 24. Grabowsky 2009. március 18. 16:05
    „Na de senki se mondja már hogy van akinek mindegy hogy 10-20-30 évet kap, esetleg hidegre thetzik azért amit tenni készül?????”
  • 23. flexsnake 2009. március 18. 16:03
    „Sajnálom hogy félreértették amit írtam.
    Ez az ember maradjon rácsok között ezzel nem adja vissza senki az elvesztett éveket amit elrabolt a lányától azok gyermekétől. Azt már semmilyen büntetés nem adja vissza.

    Ausztriában működik a világ talán legtöbb luxussal működő börtöne ami szép, jó csak éppen nem büntetésnek nevezhető.
    http://damncoolpics.blogspot.com/2009/03/5-star-prison-in-austria.html
    5csillagos börtön.”
  • 22. flexsnake 2009. március 18. 15:59
    „Vannak olyan típusú bűncselekmények amiket nem tudsz elrettentéssel megakadályozni.
    Az ember egy bonyolult szerkezet.
    Az ilyen emberek mint ez a fószer biztos hogy tudja amit tesz az bűn hiszen rejtette a bűnét de teljesen másképpen gondolkodik hiszen ahhoz hogy ilyet elkövessen egy olyan gondolkodás kell ami nem nevezhető hétköznapinak.Sem nem hétköznapi sem társadalmi normákkal elfogadhatónak nem nevezhető.
    Ezek problémás dolgok. Ilyenek a ferde szexuális bűntények. Mert hiába tudja hogy amit tesz az rossz, náluk nagyobb a bűnismétlés lehetősége. Egyszerűen a büntetéstől való félelem nem erősebb az agyában lévő dolgoknak.És akkor nincs a büntetésnek a többi ilyen számára elrettentő ereje.”
  • 21. Grabowsky 2009. március 18. 15:45
    „Oké, Flexi, ne ítélkezzünk gyűlöletből, bosszúból!

    De azért kíváncsi lennék, mivel lehetne szerinted elrettenteni a következőt, mi tartaná vissza az ilyen és ehhez hasonló aljasságok elkövetőit, ha tudják előre, hogy meleg szobában, televízióval, könyvtárral és napi többszöri étkezéssel honorálják majd a bűneit, ha véletlenül elkapják?????????????”
  • 20. flexsnake 2009. március 18. 15:38
    „Azért volt költői a kérdés mert én is sokszor kívánom hogy bűnhődjön, százszorosan is aki vét aki másoknak árt.
    De jogom van-e hozzá hogy olyan módon ítélkezzek hogy magamból kikelek?
    Akkor nem vagyok én is gonosz? Akkor nem ha a gonosznak kívánok még gonoszabb bánásmódot?
    És ez független az ítélettől. Az elrettentéstől ez azért költői kérdés mert csak a reakciót szeretném megérteni hogy mitől válik gonosszá valaki.”
  • 19. bambinaXX 2009. március 18. 15:24
    „flexi, hogy értsd: az, hogy ideírogatok és elmondom a véleményem, az olyasmi, mint amit érzel a "jó mese" után. történnek a szörnyűségek "a jókkal", de végül a gonosz elnyeri méltó büntetését, a jó a jutalmát - és akkor az igazságérzeted rendben. az élet sajnos baromira nem ilyen.. De legalább a felháborodásomnak itt"adok hangot",hogy kiírjam magamból.. Sztem a kommentezők többsége hasonlóért ír/kíván itt másnak rosszat. Egyebet nem tehet v nem is akar tenni. én sem "lőném le" azt a nyomorultat - de nem értem, h miért ne vihetnék az ilyet kényszermunkába, vagy csuknák össze a fényevőnnkel, h egyék együtt.. :)”
  • 18. katcsi 2009. március 18. 15:08
    „17 , valoban példás büntetés t kéne adni!!!!!!!
    a halál az nem az.....senkinek sincs joga el venni a másik életét :(
    MINT MÁR IRTAM ,ISTEN ELÖTT SZÁMOT KELL ADNIA.....NA OTT KEZDÖDIK MAJD AZ IGAZI HADDEL HADD :(”
  • 17. petermeister 2009. március 18. 15:01
    „14. hozzászólás flexsnake 2009.03.18. 13:51
    Költői kérdés? Nem biztos, láthatod bambinaXX reakciójából. Ez már ÉPPEN HOGY NEM költői kérdés. Mert megtörtént. Ezek már TÉNYEK, itt nincs helye költői kérdéseknek. Bűnhődnie kell, látványosan, hosszan, nagy nyilvánosság előtt, hogy akinek csak hasonló is megfordul a fejében, a következményeket is lássa, mert BIZTOS hogy egy példás, akár ELRETTENTŐ példa sokakat észre térítene.”
  • 16. bambinaXX 2009. március 18. 14:38
    „14: bár nem tőlem kérded, de IGEN, nekem elégtétel lenne, ha legaláb szenvedne élete végéig! nem feltétlen középkori módon. Az veszi rá az embereket, h elborzaszt, az eset és beegondolsz,h védtelen emberekkel, pláne gyerekekkel mit művelnek.. És én azt gondolom, h a büntetéseknek jelenleg nincs visszatartó jellege. "szemet szemért" - hol van ez már?! Nem mellesleg: eismerte, rábizonyították, itt nem kérdés, h bűűnös e.
    Amúgy gondolj bele: a TE adódból is költenek az ilyen mocskokra, h fűtött, netán magán cellában jól ellegyen, egyen-igyon, olvasgasson.. azaz más, normális, adófizetők pénzét költik rá-még jó sokáig.. hol van itt a büntetés???????? Tudom, h nem szép dolog, de én inkább kívánnám a halálát. és az eltartásának költségeiből segítsék inkább a gyerekek rehabilitációját, h belőlük amennyire lehet, ép felnőttek legyenek. a lányából már nem lesz. megszakad a szívem, ha belegondolok mit szenvedtek.. egy(több) csecsemőt hagyni meghalni??!!
    igenis dögöljön meg”
  • 15. katcsi 2009. március 18. 14:17
    „Isten elött ugyis számot kell adnia mindenröl........:( mindenröl!!!”
  • 14. flexsnake 2009. március 18. 13:51
    „12. hozzászólás petermeister 2009.03.18. 13:29
    És neked az elégtétel ha hosszan szenved? Vagy a kínzás? Te attól sokkal jobban alszol?
    Naponta olvasom hogy hozzászólásokban egy bűncselekmény kapcsán hogyan fejtik ki az emberek hogy mit és hogyan követnének el. Hogyan gyilkolnák,kínoznák az elkövetőt. Miért?
    Attól nagyobb az igazságérzet ha egy számunkra ismeretlen szenved?
    Nem védeni akarom egyiket sem, megkapják a büntetésüket úgyis.
    De mi vesz rá egy embert hogy az igazságérzete már bestiális kínzások fantáziálásában tobzódjon?
    Költői kérdés :)”
  • 13. katcsi 2009. március 18. 13:41
    „igazat ir a 11 es
    de háborog a bensöm elég rendesen ha eszembe jut”
  • 12. petermeister 2009. március 18. 13:29
    „flexi
    Kevesen kérték a halálát, ellenkezőleg: mindenki hosszú szenvedést kíván neki.”
  • 11. flexsnake 2009. március 18. 13:15
    „És ki az igazi rém? Aki bűnt követ el vagy a másik aki a halálát kívánja?
    Egyetlen embernek lenne joga hozzá hogy életét elvegye akit ért ez a szörnyűség és az a lánya.
    Bosszúból ölni embert ugyanolyan bűn. Bűn akkor is ha nekünk nincs közünk hozzá és felháborít, ha halált akar rá az ember.
    Gyorsan és könnyen ítélkeznek az emberek, de ha saját kezével kell egy életet kioltania, már másképpen vélekedik.
    Ami történt azt már nem lehet visszacsinálni. A lehető legsúlyosabb büntetést lehet kiszabni. Pártatlanul és nem indulatból.”
  • 10. petermeister 2009. március 18. 13:02
    „_palla_
    Igaz! Esetleg meg lehetne sjta kísérletezzenek az életet meghosszabbító eljárásokkal, hátha tovább tartanának szenvedései”
29 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Bizarr: potencianövelő kenyeret sütnek Ukrajnában

Ukrajna - Potencianövelő kenyeret dobott piacra a napokban egy kelet-ukrajnai kenyérgyár. A vállalat… Tovább olvasom