Délmagyar logó

2017. 06. 26. hétfő - János, Pál 20°C | 31°C Még több cikk.

Moszkva több mint 600 milliárd dollárnyi tartaléka van

Így akár évekig kibírhatja a Nyugat szankciós politikáját
A német szövetségi hírszerző szolgálat (BND) szerint Oroszország több mint 600 milliárd dollárnak megfelelő tartalékot halmozott fel, aminek révén akár évekig kibírhatja a Nyugat szankciós politikáját - írta a Bild am Sonntag című vasárnapi német lap.

A beszámoló szerint az orosz vezetés szeptemberben 619 milliárd dollárnak megfelelő tartalékkal rendelkezett, ami a 2014-re tervezett állami kiadások 162 százalékát teszi ki.

Moszkva egyedül ebből a forrásból 20 hónapon keresztül tudná finanszírozni a kiadásokat, és nagyjából négy évig államcsőd nélkül át tudna vészelni egy pénzügyi válságot, tekintve, hogy az államadósság viszonylag alacsony, a hazai össztermék (GDP) csupán 13 százalékát teszi ki - írta a Bild am Sonntag a BND adataira hivatkozva.

A német hírszerzés adatai nagyobb tartalékokra utalnak, mint ahogy eddig sejteni lehetett. Az orosz központi bank legutóbbi közleménye szerint az intézmény október elején 454,7 milliárd dollár értékű arany- és devizatartalékkal rendelkezett.

A jegybank október eleje óta már 13 milliárd dollárt költött a rubel védelmére. A rubelt hónapok óta nyomás alatt tartja, hogy a befektetők elfordulhatnak az orosz értékpapír- és pénzpiacoktól Oroszország ukrajnai szerepvállalása, és az emiatt kivetett nyugati szankciók hatására. A folyamat októberben még tovább erősödött, ahogy a kőolaj világpiaci ára gyors csökkenésbe kezdett.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Halványul a remény, hogy a vannak még túlélői a himalájai balesetnek

Egyre halványabb a remény arra, hogy a himalájai hóvihar- és lavinakatasztrófának vannak még… Tovább olvasom