Délmagyar logó

2017. 04. 29. szombat - Péter 7°C | 22°C Még több cikk.

Nem okozott károkat a földrengés az Egyesült Államokban

Nem okozott nagyobb károkat az Egyesült Államok keleti partvidékét megrázó földrengés kedden.
A Richter-skála szerint 5,8-es erejű földrengés Virginia állam Mineral körzetében történt, rengéscentruma 6 kilométer mélyen volt, a földmozgást Rhode Islandben és New Yorkban is érzékelték - közölte az Egyesült Államok geológiai intézete, amely 5,9-ről lefelé módosította a földmozgás erejét.

Washingtonban és New Yorkban elővigyázatosságból számos irodaházat kiürítettek a földrengés után. Washingtonban bezárták és evakuálták a nemzeti műemlékeket és emlékhelyet, s kiürítették a Pentagont és a kongresszusnak otthont adó Capitoliumot is.

A fővárosban a legnagyobb kár a nemzeti katedrálisban keletkezett: a 30 emelet magasságú neogótikus épület központi tornyáról letört és a földre zuhant három sarokcsúcs, a negyedik pedig elhajlott. A Capitolium épületében kisebb károk keletkeztek, a Kupolaterem (Rotunda) és a Szoborcsarnok padlóján vakolat és gipsz darabkák hevertek. New Yorkból sem károkat, sem áldozatokat nem jelentettek.

Az egyetlen "kivétel" a szexuális erőszakkal vádolt Dominique Strauss-Kahn, a Nemzetközi Valutaalap volt vezérigazgatója volt, akit mindössze negyedórás tárgyalás alatt mentettek fel minden vádpont alól. A földrengés miatt kiürítették a bíróságot is, így a francia Strauss-Kahn mégsem kapta vissza útlevelét, arra várnia kell szerdáig. A földrengés után másfél órával a keleti part minden repülőterén helyreállt a rend.

Az egyetlen problémát az okozta, hogy a földön várakozó, illetve késve leszálló repülőgépek utasai - miután egyszerre engedték be őket - hatalmas sorokba voltak kénytelen várakozni az útlevél-ellenőrzés és a vámvizsgálat miatt. A Marthaís Vineyard nevű üdülőhelyen pihenő Barack Obama elnököt tájékoztatták a földrengésről, s miután nem történt rendkívüli esemény, az elnök vissza is tért a golfpályára. Néhány perccel a földrengés után már meg is jelentek az első aranyköpések a Twitter közösségi hálózaton.

"Az S & P leminősítette a földrengést 2.0-ra - írta az egyik mókázó, utalva arra, hogy a nemzetközi hitelminősítő a közelmúltban megvonta a legjobb adósnak járó besorolást az Egyesült Államokból. Mások a republikánus elnökaspiránsokon köszörülték a nyelvüket. "Rick Perry cáfolja, hogy földrengés történt", Michele Bachmann azt ígéri, hogy minden amerikai földrengés erejét 2,9-esre csökkenti. New Jersey kormányzója, Chris Christie - aki nagydarab ember - éppen most "ugrott be íí az elnökválasztási versenybe... Nem kímélték Obamát sem. "Csak egy 5,9-es erejű földrengés volt Washingtonban. Obama azt akarta, hogy 3,4-es legyen, de a republikánusok 5,9-et akartak, így kompromisszumot kötött" - írta valaki.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Leminősítette Japánt a hitelminősítő

Leminősítette Japán devizában és hazai valutában kibocsátott kormánykötvényeit a Moody's Investors… Tovább olvasom