Délmagyar logó

2017. 06. 29. csütörtök - Péter, Pál 24°C | 33°C Még több cikk.

Nem váltják le a román vezetőt a légi baleset kapcsán

A román államfő elutasította a Különleges Távközlési Szolgálat vezetőjének leváltását. Kiemelte, nem hajlandó azért leváltani a vezetőt, hogy egyes "politikusok hazugságait" igazolja.
Traian Basescu román államfő elutasította a Legfelső Védelmi Tanács (CSAT) vasárnapi ülésén a Különleges Távközlési Szolgálat (STS) vezetőjének leváltását, akinek a menesztését Victor Ponta miniszterelnök kezdeményezte a január 20-i légi baleset miatt.

Az Erdélyi Szigethegységben lezuhant kisrepülőgép mind a hét utasa túlélte magát a balesetet, de ketten közülük meghaltak, mire a mentésben részt vevők hat óra elteltével rájuk találtak.

A Ponta által "csődnek" minősített mentőakció nyomán leváltották a katasztrófavédelmi államtitkárt, továbbá lemondott a belügyminiszter, és a légi irányítás vezetője. A nemzetbiztonsági tanácsot a miniszterelnök kérésére hívták össze, mert Ponta szerint a STS is felelős azért, hogy nem sikerült korábban megtalálni a baleset túlélőit.

Basescu viszont azt állította: a szolgálatnak nincsenek eszközei arra, hogy egy mobilhívás helyét pontosan meghatározza, és nem hajlandó leváltani Marcel Opris tábornokot a szolgálat éléről, csak azért, hogy egyes "politikusok hazugságait" igazolja.

A CSAT ülése után tartott sajtóértekezletén az elnök kijelentette: a mentés elhúzódását a fejetlenség okozta, vagyis az, hogy nem alakult válságstáb, amely összehangolta volna a STS-től, a repülésirányítástól és katonaságtól származó információkat. Úgy vélekedett: csak a létező törvényeket kellett volna betartani, és kifejezte reményét, hogy ezt az ügyészségi vizsgálat is igazolni fogja.

Victor Ponta miniszterelnök vasárnap este bejelentette: a válságos helyzetek összehangolt kezelése érdekében kezdeményezni fogja, hogy a STS kerüljön a belügyminisztérium - vagyis a kormány - hatáskörébe.

A STS a román titkosszolgálatok egyike, amelynek fő feladata az úgynevezett forródrótok (a nemzetbiztonsági ügyekben kommunikáló állami vezetők számára fenntartott távközlési csatornák) biztosítása. Az Erdélyi Szigethegységben bekövetkezett balesetnél a 112-es sürgősségi hívószám üzemeltetőjeként merült fel a szolgálat felelőssége. A STS vezetőjét az államfő nevezi ki, leváltásáról pedig a Legfelső Védelmi Tanács konszenzussal dönthet.

A szociálliberális kormánytöbbség már 2012 nyarán megpróbálkozott Opris leváltásával, amikor - Basescu felfüggesztése nyomán - Crin Antonescu szenátusi elnök volt az ideiglenes államfő. Akkor a felfüggesztett jobboldali államfő egyik tanácsadója, Iulian Fota nemzetbiztonsági tanácsos ellenszavazata védte meg a STS igazgatóját a leváltástól.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Elraboltak és összevertek egy orosz újságírót és operatőrét Kijevben

A férfi közölte, hogy eltökélt szándéka Ukrajnában maradni, és tovább folytatni az országban történő… Tovább olvasom