Délmagyar logó

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -3°C | 5°C

Tajvani aktivisták indultak a vitatott szigetekhez

A japán parti őrség visszafordulásra kényszerítette csütörtökön azt a tajvani halászhajót, amely aktivistákkal a fedélzetén a vitatott Szenkaku-szigetekre tartott - közölték a két ország illetékes hatóságai.
A japán parti őrség visszafordulásra kényszerítette csütörtökön azt a tajvani halászhajót, amely aktivistákkal a fedélzetén a vitatott Szenkaku-szigetek felé tartott - közölték a két ország illetékes hatóságai.

A Boldog Család nevű hajót a tajvani parti őrség több hajója kísérte a jelenleg Japán által ellenőrzött, kínaiul Tiaojünek nevezett kelet-kínai-tengeri szigetekhez.

Peking álláspontja szerint a Tajvan északkeleti sarkától mintegy 170 kilométerre lévő szigetek geológiailag is Kínához (Tajvanhoz) tartoznak. Tajvan, a de facto független sziget, amelyet a Kínai Népköztársaság saját területe részének tekint, Japánnal viszonylag jó kapcsolatokat ápol, és eddig hivatalosan nem lépett fel az ügyben.

A japán parti őrség egyik szóvivője azt közölte, hogy a halászhajó mintegy 32 kilométerre volt a szigetcsoporttól nyugat-délnyugatra, amikor vízágyúval visszafordulása késztették. "A hajó 13 óra 30 perc (közép-európai idő szerint hajnali fél hat) körül elhagyta területi vizeinket, és eltávolodott a Szenkaku-szigetektől" - mondta.

A japán NHK köztévé szerint Tajvan hat járőrhajót küldött a halászhajó védelmére. A tajvani parti őrség egyik szóvivője azt hangoztatta, hogy hajói csupán "rutinjárőrözést végeznek" az övezetben, és "arra mennek, amerre a halászhajó, hogy védjék szuverenitásunkat és halászati jogainkat".

Tajvani aktivisták indultak a vitatott szigetekhez

Egy tajvani halászhajó tart a kelet-kínai-tengeri vitatott hovatartozású szigetekhez - jelentette a kínai média csütörtökön.

A Boldog család nevű hajót - amelynek fedélzetén hét, nem kormányzati szervezetekhez tartozó aktivista és a héttagú legénység tartózkodik - a tajvani parti őrség kíséri. A Hszinhua hírügynökségnek a parti őrség megerősítette, hogy több hajóját is a Boldog család védelmére rendelték.

Az aktivisták a halászokat és a tengerészeket védő kínai Matsu istennő szobrát akarják elhelyezni a Tiaojü (japánul Szenkaku) szigeteken. Azt tervezik, hogy helyi idő szerint csütörtök délben térnek vissza Tajvanra.

A Tiaojü (Szenkaku) szigetek feletti szuverenitás kérdésében Peking tavaly szeptember óta - amikor a japán kormány az ötből három szigetet államosított - heves vitában áll Tokióval, mondván, hogy a terület "ősidők óta Kína területének szerves része". Peking álláspontja szerint a Tajvan északkeleti sarkától mintegy 170 kilométerre lévő szigetek geológiailag is Kínához (Tajvanhoz) tartoznak.

Tajvan, a de facto független sziget, amelyet a Kínai Népköztársaság saját területe részének tekint, Japánnal viszonylag jó kapcsolatokat ápol, s eddig hivatalosan nem lépett fel az ügyben, de korábban már leszögezte, a lakatlan szigetcsoportot Tajvanhoz tartozónak tekinti.

Az elmúlt hónapokban a szigetek körül rendszeres a kínai járőrözés, legutóbb hétfőn jelentették, hogy három felderítő őrhajó tartózkodik a térségben.

Tajvani aktivisták legutóbb tavaly júliusban indultak a szigetekhez ugyancsak őrhajók kíséretében, amikor Tokió kormányzója egyre intenzívebben hirdette, hogy meg akarja vásárolni a szigetek egy részét. Akkor a szigetek közelében - a japánok szerint a szigetország vizein - egy hajó japán őrhajóval ütközött, de személyi sérülés nem történt. Japán akkor hivatalosan tiltakozott Tajpejnél az incidens miatt, amit a tajvani külügyi tárca közleményében visszautasított.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Eltűnt egy kisgép az Antarktisznál

A 3 kanadai állampolgár egy olasz kutatóállomásra szállított sátrakat és élelmet. Tovább olvasom