Délmagyar logó

2017. 01. 23. hétfő - Zelma, Rajmund -8°C | 4°C Még több cikk.

Tiltakozás Sarkozy fiának várható kinevezése ellen

Több mint nyolcezren, köztük vezető ellenzéki politikusok írták alá hétfőig azt a petíciót, amelyben a francia államfő középső fiának a Párizs üzleti negyedét, a La Défense-t irányító közhivatal (EPAD) élére történő kinevezése ellen tiltakoznak.
A 23 éves Jean Sarkozy másodéves joghallgató Franciaország leggazdagabb megyéje, Hauts-de-Seine közgyűlése kormánypárti frakciójának elnöke. A megyéhez tartozó üzleti negyedet jelenleg Patrick Devedjian gazdaságélénkítési miniszter vezeti, aki hiába várta a kormányrendeletet, amely engedélyezte volna, hogy a 65 éves korhatárt elérve is posztján maradhasson. Helyére a megye közgyűlése múlt csütörtökön Jean Sarkozyt javasolta, akit december 4-én választhat elnökké az EPAD igazgatótanácsa.

Az aláírók azt kérik Jean Sarkozytől, hogy vonja vissza jelöltségét. A petíciót kezdeményező helyi centrista politikus, Christophe Grébert arra hívta fel a figyelmet, hogy a jelölés híre már bejárta a világot, s még a kínai televízió is a "francia nepotizmuson" viccelődik.

"Jean Sarkozy még nem fejezte be a tanulmányait, semmilyen szakmai tapasztalattal nem rendelkezik, kinevezése nem lehet legitim a La Défense élére" - szögezte le a tiltakozók vezetője. A helyi belharcok jó ismerője szerint az államfő fiát a kormánypárton belüli két csoportosulás, a Nicolas Sarkozy egyik legjobb barátja, a magyar származású Patrick Balkany körül szerveződő emberek és a Devedjian köre közti ellenségeskedés vezette arra, hogy olyan funkciót vállaljon, amelyet nem lesz képes ellátni. Grébert azt tanácsolta az elnök fiának, hogy először is fejezze be jogi tanulmányait, majd menjen el egy-két vállalathoz gyakornoknak.

Balkany szerint a jelölésnek semmi köze ahhoz, hogy Jean Sarkozy kinek a fia. "Úgy tűnik, hogy még tehetségesebb, mint az apja volt az ő korában" - hangsúlyozta a La Défense melletti Levallois kisváros kormánypárti polgármestere.

Nicolas Sarkozy politikai székhelyévé tette a legjobban fejlődő francia megyét: az ide tartozó Neully-sur-Seine-nek 28 évesen lett, és 19 évig maradt a polgármestere, majd a megye regionális tanácsát is irányította. Az EPAD igazgatója is volt 2005 áprilistól 2007-es elnökjelöltségéig.

"Ha nem Jean Sarkozynek hívnák, vajon ott tartana, ahol ma tart?" - tette fel a kérdést egy tv-interjúban Segolene Royal. A 2007-es elnökválasztás baloldali vesztese arra hívta fel figyelmet, hogy óriási pénzügyi érdekek húzódnak meg az EPAD új vezetőjének megválasztása mögött, amelyek szerinte a következő elnökválasztásra is hatással lehetnek.

A La Défense-ban találhatók a legnagyobb francia vállalatok székhelyei, a Total olajipari konszerntől a legjelentősebb bankokig: a 3 millió négyzetméternyi területen 200 ezren dolgoznak.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Német egység a Balatonnál címmel kiállítás nyílik Berlinben

Berlinbe költözik a Balaton: a Collegium Hungaricum Berlin (CHB) Német egység a Balatonnál címmel… Tovább olvasom