Délmagyar logó

2017. 09. 26. kedd - Jusztina 13°C | 22°C Még több cikk.

Válságban a kormánypárt

Olaszország - Kicsúcsosodott az olasz parlamentben a Silvio Berlusconi miniszterelnök és Gianfranco Fini házelnök között hónapok óta tartó vita: a kormányfő csütörtökön késő este közölte, nem hiszi, hogy politikus társával tovább együtt tudna működni - jelentette pénteken az olasz média.
Berlusconi kijelentésével megtette az első lépést afelé, hogy kizárja Finit az általa irányított politikai formációból, a Szabadság Népe Pártból (PDL).

A kormányzópárt nagy részével egyetértésben Berlusconi kiadott egy dokumentumot, amelyben többek között a "párt alapelveivel való összeférhetetlenséget" veti a politikai karrierjét még posztfasisztaként kezdő Fini szemére. Ezen felül azzal is vádolja a PDL elnökségének legtöbb tagja a házelnököt, hogy a párton belül ellenzéket alkot, és szép lassan a "halálba segíti" a tömörülést. Az éles bírálat következményei egyelőre beláthatatlanok: nem zárható ki egy pártszakadás, a kormányzó többség megszűnése és új választás kiírása sem.

Miközben Berlusconi a házelnöki tisztségéről való lemondásra szólította fel Finit, utóbbi hevesen tiltakozott ez ellen, mondván, erről nem a kormányfő dönt. "Maradok, ahol vagyok" - húzta alá. Ezalatt a házelnök hívei a parlament mindkét házában - 36-an a képviselőházban és 14-en a szenátusban - közölték, hogy követik vezetőjüket. Fini 50 képviselőjével a mérleg nyelve lehet a jövőben a kritikus szavazásoknál, Berlusconi azonban nem tart kormánya stabilitásának gyengülésétől.

"Nincs kockázat. Többségben vagyunk." - hangsúlyozta Berlusconi csütörtök este egy sajtótájékoztatón.

Olvasóink írták

  • 1. KolompárRómeó 2010. július 30. 16:15
    „Szokásos megtévesztő DM-es főcím. De megszokhattuk.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Sztrájk és súlyos üzemanyaghiány Görögországban

Pénteken már ötödik napja tart Görögországban a teherautósofőrök sztrájkja, amelynek következtében… Tovább olvasom