Délmagyar logó

2016. 12. 06. kedd - Miklós -5°C | 3°C

Válságtanácskozás a leminősítés után Olaszországban

Válságtanácskozáshoz vezetett Rómában a Standard&Poor's pénteki leminősítése: Olaszország pénteki leminősítése után Mario Monti kormányfő a három legnagyobb parlamenti párt vezetőjével tanácskozott a szükséges ellenlépésekről.
A novemberben miniszterelnöknek kinevezett Mario Monti most először tárgyalt a kormányát támogató három nagy parlamenti párt vezetőjével egyszerre. A találkozón részt vett Angelino Alfano, a volt kormányerő a Szabadság Pártja (PdL) főtitkára, Pierluigi Bersani a balközép Demokrata Párt (PD) főtitkára és Pierferdinando Casini a kereszténydemokrata Harmadik Pólus elnöke.

Napirenden az európai gazdasági-politikai helyzet és a Monti-kormány által tervezett liberalizációs program megvitatása szerepelt. Utóbbiról a január 19-i kormányülésen születik döntés.

"Európáról beszéltünk. Váltásra van szükség: abszurd, hogy Európa továbbra is a legnagyobb világgazdasági színtérnek számít, miközben jelentős tagállamainak minősítése Kolumbiáéval vagy Peruéval egyezik meg" - hangoztatta a találkozóról nyilatkozó Bersani.

A találkozó résztvevői megerősítették, hogy még a január végi EU-csúcs előtt a római parlamentben közös indítványt fogadnak el Európáról az olasz pártok elkötelezettségét hangsúlyozva az európai gazdaságpolitikai döntések mellett. "A fenntartható gazdasági erőfeszítésekben hiszünk, de felesleges megszakadnunk, ha nem áll mögöttünk erős európai front, új európai kormányzási szabályok, az európai intézmények támogatása" - tette hozzá Casini.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Magyarországgal kapcsolatos döntéseket hozhat az EB kedden

A nemzeti bank függetlenségével, a bírák kötelező nyugdíjazási korhatárának leszállításával és az adatvédelmi hatóság függetlenségével kapcsolatban várhatók konkrét kifogások. Tovább olvasom