Délmagyar logó

2018. 01. 23. kedd - Zelma, Rajmund -4°C | 3°C Még több cikk.

45 évi házasság után ölte meg a feleségét

Vádat emelt az ügyészség egy 72 éves makói férfival szemben, aki a hatóság szerint 45 évi házasság után idén márciusban családi házukban előbb hasba szúrta, majd megfojtotta feleségét.
A szerint a vádlott és felesége között a házastársi kapcsolat már évek óta megromlott, mindketten rendszeresen italoztak, többször fordult elő közöttük szóváltás és tettlegesség. Idén március 12-én reggel egy szóváltás során a vádlott egy konyhakéssel hasba szúrta a nőt.

A sértett a közvetetten életveszélyes sérülése ellenére felöltözött, és elment dolgozni, majd dél körül hazatért. Ekkor újból vita alakult ki közöttük, a férfi pedig megfojtotta feleségét. A férfi a történtek után csak bő egy órával hívta a mentőket, akik - az idegenkezűségre utaló jelek miatt - értesítették a rendőrséget. A férfi a mentősöknek igyekezett meggyőzni arról, hogy felesége halálát egy véletlen balesetben elszenvedett hasi sérülés okozta. A megyei főügyészség a vádlottat emberölés bűntettével vádolja, vele szemben börtönbüntetés kiszabására tett indítványt.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Átadták Makón az új ifiklubot

Péntek délután megnyílt a Deák Ferenc utcában a Makói Közösségi Klub, azaz az új ifjúsági klub. Tovább olvasom