Délmagyar logó

2017. 12. 18. hétfő - Auguszta -4°C | 3°C Még több cikk.

Diákfestők dolgoznak a József Attila Múzeumban

Makó - Nyolcvan-kilencven százalékban elkészült a makói múzeum emeleti részének felújítása. A 46 milliós beruházásban makói alvállalkozók és a helyi szakközépiskola diákjai is részt vesznek.
A munka befejezése után itt alakítják ki az új, állandó várostörténeti kiállítást, amiben az intézmény a makóiak segítségére is számít.

Várhatóan a kitűzött határidőre elkészül a makói József Attila Múzeum emeleti épületrészének felújítása, nyáron pedig már az új állandó várostörténeti kiállítás fogadja az ide látogatókat – hangzott el tegnap az intézményben, amikor a fenntartó megyei önkormányzat alelnöke, Zakar Péter a sajtó munkatársaival járta be az építkezést.

Mint korábban megírtuk, az intézmény földszinti részét a kulturális tárca központi múzeumi pályázatának támogatásával, 12 millió forintból már felújították; ebből a pénzből alakították ki például a mozgáskorlátozottak bejáróját, az általuk is használható mellékhelyiségeket, egy foglalkoztató termet a gyermekeknek, de az ablakok szigetelését is megoldották. Az állandó kiállításnak is otthont adó emeleti rész felújítására tavaly nyertek 46 millió forintot. A pénz egyik felét építőipari munkálatokra fordítják, a másikat pedig az új várostörténeti tárlatra.

A festésből a helyi szakképző iskola diákjai is kiveszik részüket.
Fotó: Szabó Imre

Halmágyi Pál igazgatótól megtudtuk, az emelet felújítása jó ütemben halad: a januárban kezdett munka nyolcvan-kilencven százaléka elkészült és március közepére várhatóan be is fejeződik. A szakemberek túl vannak többek között az elektromos vezetékrendszer kialakításán, az ablakfalazáson és a fűtésrendszer megújításán, szigetelték a kiállítóteret, illetve elkészült a múzeum tulajdonában lévő nagyméretű festmények bemutatására alkalmas képtár is. A munkálatokban – alvállalkozóként – makóiak is közreműködnek, de a Makói Oktatási Központ diákjai is kaptak feladatokat – most ők festenek. Ha a munkások elvonulnak, megkezdődhet az új állandó kiállítás rendezése, amely Küzdelmes évszázadok címmel a török utáni újjátelepüléstől a rendszerváltásig mutatja majd be Makó történetét.

A makóiak is segíthetnek

Az emeleti részen helyet kapó új állandó kiállítás rendezésében a makóiak is részt vehetnek: a múzeum különböző relikviák beszerzéséhez kér segítséget. A makói piacot bemutató enteriőrhöz például egy eredeti parasztszekeret, a 19. századi nemesi szalonhoz kerek vagy ovális dohányzóasztalt, régi, gyertyás izzóra alakított facsillárt, gyertyatartót és feszületet, a második világháború idejéből való polgári ebédlőbe pedig étkészletet, kávéskészletet, poharakat, porcelán dísztárgyakat, valamint korabeli férfi és női ruhákat keresnek. Amennyiben a felajánlott tárgy beleillik a tárlat koncepciójába, az intézmény fizet is érte.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Késelés a makói hajléktalanszállón

Makó - Kedden délután nem sokkal hat óra előtt a szegedi Mentőszolgálat Központjába bejelentés… Tovább olvasom