Délmagyar logó

2018. 01. 19. péntek - Sára, Márió 2°C | 8°C Még több cikk.

Elmosta az eső a fesztiválnyitányt

Makó - Eső miatt félbeszakadt a Sybill szombat este a Makói Operettfesztiválon. A nyitó előadás harmadik felvonását már nem láthatta a közönség.
Az esernyők és az esőkabátok játszották a főszerepet a Makói Operettfesztivál szombat esti nyitónapján. A felerősödő szél sajnos nemcsak lehűlést, hanem esőt is hozott. Így a Hagymaház mögötti szabadtéri színpadon a Sybill három felvonásából csak kettőt tudtak megtartani.

A háromezres nézőtéren szinte telt ház volt, mindössze néhány szék maradt üresen. A vendégeket előbb Bálint Márta, a Makói Kulturális és Közművelődési Nonprofit Kft. ügyvezetője köszöntötte, majd Buzás Péter polgármester nyitotta meg a fesztivált.

– Nagyon szeretem ezt a műfajt, mert mindig könnyed, igazi nyár esti szórakozást ígér. A térség minden ilyen jellegű fesztiválján ott vagyok a férjemmel együtt – árulta el a szegedi Molnárné Tóth Piroska. A középkorú asszony napközben hallgatta az időjárás-jelentést, így két párnát, egy kis pokrócot, valamint két esőkabátot is betettek a kocsiba. Reménykedtek benne, hogy az utóbbi kettőre nem lesz szükség, de sajnos tévedtek.

Hamar előkerültek az esernyők az operettfesztivál nyitóelőadásán. Fotó: Karnok Csaba
Hamar előkerültek az esernyők az operettfesztivál nyitóelőadásán.
Fotó: Karnok Csaba

Annak ellenére, hogy Románia és hazánk is tagja az Uniónak, így megszűnt a határ szigorú ellenőrzése, a biztonság kedvéért a romániai Nagylakról Márton László és családja kezdés előtt két órával elindult. A családfő elmondta: nem akarták a darabot lekésni. Hamarabb érkeztek, így maradt idő egy kis sétára, a gyerekek megkapták a kért fagyit, édesapjuk pedig ihatott egy korsó sört, így visszafelé a felesége vezetett.

A mű a cári Oroszországba vitte vissza a publikumot. Sybillt, aki párizsi énekesnő, összekeverték a nagyhercegnővel, de nem esett kétségbe, hanem eljátszotta az arisztokrata hölgyet. A csattanóra azonban már nem jutott idő, az égiek közbeszóltak. A Szemiramisz Kamarazenekar tagjai hangszereikkel bementek a Hagymaházba. A nézők kinyitották ernyőiket, a többiek megpróbáltak száraz helyre húzódni.

A társulat tagjai voltak a legkitartóbbak, ők a színpadon várták, hogy elálljon az eső. Mivel nem akart csöndesedni, nem fejezték be a darabot. Ráadásul a közönség döntő többsége is elindult haza. Mivel a második felvonás is majdnem teljes egészében lement, így nem jelöltek ki esőnapot.

Olvasóink írták

  • 3. dia25 2009. július 04. 10:19
    „A probléma csak az,hogy bent kb 400-an férnek el .A többi 2600 néző hova üljön??
    Egyébként pedig a jegyre rá van írva,hogy: kérjük a helyüket 19 50-ig foglalják el.Ennek ellenére,van aki 8 óra után andalog oda,még csak nem is siet.Akkor nem biztos,hogy a "dumá"-val van a baj!”
  • 2. exchange 2009. június 23. 15:34
    „Pár gondolat: 1.) a előző hsz-hez: "második felvonást be lehetett volna fejezni ha nem 36 percig tártot volna a duma" meg ha a "nagykutya" nézők a előadás kezdésére oda óhajtanának írni akkor ellehetne kezdeni a meghirdetett időben és nem 10 meg 15 perces késésekkel mint eddig mindig.
    2.) úgy tudom hogy van szabadtérire fedő sátor tető miért nem lehet azzal csinálni, vagy most nem lehet olyat venni mert minden forint kell a fürdőre?
    3.) A esőnapon miért nem tudták megtartani hiszen a szabály úgy van "Amennyiben a meghirdettet előadás időjárási vagy más Vis maior ok miatt a meghirdetés napján elmarad vagy a második felvonás megkezdése előtt félbeszakad"-akkor az a esőnapon kerül megtartásra. "Ha A előadás rendkívüli időjárás vagy más vis maior ok miatt a második felvonás megkezdése után megszakad akkor a előadást megtartottnak kell tekinteni" Na már most a kérdés miután a előadás 3 felvonásos így akár úgyis gondolhatnák hogy a szabály is ugrik.
    4.) információ hiány: A rendezvényen a viharkor bemondták hogy ha lehet folytatják, de azt nem mondták hogy ha nem akkor mi van.
    5.) abba egyetértek hogy akár bent is megtudták volna tartani (esetleg egy félórás csúszással mire bekerül a díszlet meg minden ami kell. (hangosítás világítás rendszerből meg úgyis van bent is)) de így aki maradt az többet várt kint mint amit a benti előadás kezdésére kellet volna)”
  • 1. lajosbácsi 2009. június 23. 13:04
    „folytathatták volna bent azoknak, akik hajlandóak lettek volna maradni. mi van akkor ha az előadás napján is esik az eső, meg a kijelölt esőnapon is esik az eső?? hm? a második felvonást be lehetett volna fejezni, ha az elején nem 36 percig tartott volna a "DUMA"!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Makót nézték a 15 emelet magas víztoronyból

Makó - Kevesen tudják, de sokakat érdekel, miként néz ki Makó 43 méter magasból – ez derült… Tovább olvasom