Délmagyar logó

2017. 01. 23. hétfő - Zelma, Rajmund -8°C | 4°C Még több cikk.

Előremenekülnek a makói vállalkozók

Makó - Előremenekülnek a nehéz gazdasági helyzetből a Makó környéki cégek, vállalkozók: idén a tavalyinál harmadával több kiállító érezte fontosnak, hogy termékeivel, szolgáltatásaival megjelenjen a Makó Expón, amelyre több ezren látogattak ki a hétvégén.
Több ezer látogató, negyvenkét kiállító, szórakoztató rendezvények sokasága – így lehetne megvonni a hétvégén megrendezett, kétnapos Makó Expo mérlegét, amely szombaton reggel nyílt és vasárnap délután zárt az Erdei János Sportcsarnokban. A látogatók száma nagyjából a szokásos volt, a kiállítók azonban mintegy harmadával többen voltak, mint tavaly. A hazai standokon kívül bemutatkozott egy cserépkályhákat készítő romániai vállalat, a Makón húsfeldolgozót építeni készülő török társaság és a német testvérváros, Löbau is. A rendszerváltás utáni első vásárt 2002-ben rendezték Makón.

Az expót szervező Marosmenti Vállalkozói Szövetség elnöke, Tóth István szerint a kiállítói létszám gyarapodása azt jelzi, hogy egyre több vállalkozás azonosul azzal a filozófiával, amely szerint a kereslet visszaesése idején még fontosabb a marketing, a látható piaci jelenlét. – Aki csak várja, hogy berepüljön a szájába a sült galamb, végül éhen marad – vélekedett Tóth István. Hozzátette ugyanakkor, hogy vannak még kiaknázható lehetőségek. Az expó például kitűnő lehetőség volna a falusi turizmus felé nyitó községeknek a bemutatkozásra, ám ők egyelőre nem élnek ezzel a lehetőséggel.

Idén harmadával több volt a kiállító a Makó Expón, mint tavaly. Fotó: Dobó Dolli
Idén harmadával több volt a kiállító a Makó Expón, mint tavaly.
Fotó: Dobó Dolli

A környező településekről azért persze voltak kiállítók. Mátó Imre asztalosmester már harmadszor vett részt a vásáron, és azt mondta, érdemes volt, hisz mindig bőségesen visszajött az itt kapott megrendelésekből a megjelenés költsége. Személyes tapasztalatai szerint egyébként lassanként vége a múlt év őszén beköszöntött nehéz időknek – úgy látja, élénkülőben van az érdeklődés az általa készített ajtók-ablakok, bútorok iránt. A török Duna Dörner Kft. egészen más okból bérelt helyet: a cég húsfeldolgozó üzemet fog építeni az ipari parkban és jelenlétükkel is igazolni akarták szándékuk komolyságát. Az ügyvezető igazgató, Karadag Torun úgy nyilatkozott lapunknak: ha végre sikerül a pályázaton elnyert támogatás mellé kedvező bankhitelt szerezni, a nyáron már építkezni fognak, hét hónap múlva pedig indulhat a próbaüzem. Ám a beruházás akkor is megvalósul, ha nem kapnak kölcsönt, legfeljebb valamivel később. Tervük továbbra is az, hogy kezdetben 60, később további 40 makóit alkalmaznak a munkákra.

A Makó Expo díjazottai

A Csongrád Megyei kereskedelmi és Iparkamara díját az Iso Portál Kft., a Marosmenti Vállalkozók szövetsége díját a Roto Elzett Kft., a Marosvölgyi Leader Egyesületét pedig Molnár István kapta meg. A ContiTech Fluid Automotive Hungária Kft. elismerő oklevelet kapott a megyei kamarától.

Olvasóink írták

  • 16. Tooopszli 2009. május 22. 21:36
    „Sziasztok!

    Én nem vettem részt a rendezvényen, de úgy hallottam, hogy a nyomorult gumigyár felvételi lapokat osztogatott. Igaz ez? A válság kezdetén tucatszám küldték el a dolgozókat most meg toborozzák a népet. Makón szinte mindenki tudja milyen szemét módon viselkedik a dolgozókkal ez a cég is. Mindenki kényszerből dolgozik ott, addig ameddig nem lesz mád lehetőség. Hajrá Búzás úr, van elég hely az ipari parkban!!!!!!”
  • 15. redstar 2009. május 22. 11:37
    „:-DDDD”
  • 14. Németh_Pál 2009. május 22. 08:22
    „Makó gyáva, sunyi polgármestere,
    Dr. Buzás Péter, országgyűlési akárki, bocsánatkéréssel tartozik nekünk Balatonöszöd miatt.
    Követeljük ezt !!!!!!!!!!!!
    Miért nem állt fel B.P.?????
    Mert gyáva ember.

    Az MSZP-nek is országosan bocsánatot kell kérnie a meghazudtolt magyar néptől!
    Mert hazudtak együtt!
    A bűn összeköti őket, a hazugság bűne.
    (a becsület is összeköthet)

    ´Őszödön valakinek föl kellett volna állnia´

    Lamperth Mónika a hitről, amely elfogulttá tette őt is, és a tévéostrom okozta félelemről
    Őszödön legalább egy embernek föl kellett volna állnia. Én is lehettem volna az. De nem állt föl senki, én sem - mondja lapunknak nyilatkozva Lamperth Mónika, az MSZP elnökhelyettese, aki úgy érzi, Gyurcsány Ferenc irányítása alatt valami kisiklott. - Valójában a célhoz vezető hatalmi technikákkal voltak, lehettek problémák, és nem volt bennünk, vagy ha úgy tetszik, bennem elég erő, hogy ezzel szembenézzünk - mondja. Szerinte elölről kell kezdeni mindent, s ennek első lépcsője a csalatkozott baloldali értelmiség újbóli megszólítása.

    Tóth Ákos| Népszabadság| 2009. május 22.

    http://nol.hu/belfold/20090522-valakinek_fol_kellett_volna_allnia”
  • 13. nagyi8 2009. május 21. 19:59
    „Szerintem ne a csicskás redstar-t állitsuk a beszélgetés középpontjába. A redstar nagy valószínűséggel egy fizetett csicskás.

    Sokkal lényegesebb szerintem azok, akik hátulról mozgatják a médiát. Azok, akik megrendelik és fizetik az újságcikkeket. S nem feltétlen direkt, hanem mint köztudott, kb. 100´000´000 forintos hirdetési megbízásokkal maguk felé fordítják a média szekerét. Ezért van az, hogy a médiában tömegével jelennek meg nap, mint nap cikkek, amiknek csak egy céljuk van: a nem gondolkozó - politikailag is éretlen - polgárokat félrevezetni, a választásokra kezes báránnyá tenni. Ennyi. Ezen a szinten már a redstar egy eszköz, semmi több.

    A fentieket az is bizonyítja teljes mértékben, hogy sem a hátsó helytartók, sem a redstar féle csicskások érdemben bele sem mennek Makó és Kistérség legnagyobb problémájának vitájába. Ehelyett a beíró személyét kezdik el szapulni. Mintha a demokráciában nem lenne joga minden beírónak elmondani a véleményét, anélkül, hogy az ilyen nyikhajok szapulnak.

    ,,Egyre nyilvánvalóbb, hogy "vöröscsillag" provokál! ,,
    Nem ő, hanem a ,mögötte álló helytartók.

    ´Ennyire elvakult ember nincs is. ´
    De vannak. Csak pár évvel ezelőtt nem csak szapultak, hanem géppiszollyal le is lőttek. Apáinkat, nagyapáinkat megrokkantották, anyagilag és lelkileg. Tudom, miről beszélek. Természetesen miránk, gyerekekre is kihatott a nagyszülők és szülők megroggyasztása, kifosztása.

    A Buzással kapcsolatban Makó köszönettel tartozik azért, amivel szépítette a várost.
    Ha a tevékenységét számokban fejezzük ki, akkor kb. 20%-ban értékelhető a város szépítése.

    80%-ban értékelném a munkahelyek teremtését. Nos ezen a téren Buzás egy bukott polgármester, országgyűlési képviselő. Soha nem volt ilyen sok munkanélküli. Soha nem csukott be ennyi bolt Makón! Csak menjenek végig Makón és nyissák ki a szemüket! Éppen ez az a pont, hogy hallgatnak Buzásék (MSZP-SZDSZ-PSZM). Ismerőseim körében soha nem láttam még ennyi munkanélkülit.

    A Délvilág is agyon hallgatja a munkanélkülieket, nem véletlen. A pénz beszél, a Délvilág nem ugat. Vajon miért nem készítenek erről nagy cikkeket? Vajon miért nem kérdezik meg az embereket? Vajon miért nem gyakorolnak médianyomást a munkanélküliek érdekében, az itteni lusta hatalmi klikkekre? Vajon mért nem hozzák a munkanélküli statisztikai adatokat annyiszor, mint a fesztiválokról, ünnepségekről stb. stb.?

    Makón és Kistérségben a legnagyobb probléma a munkanélküliség. Az a jó helyi, megyei és országos politika, ami munkahelyeket teremt. Az a rossz, ami nem teremt. Ennyi. Ezért Makón egy alkalmatlan pasa - Buzás - uralkodik (MSZP). Remélem a nép kirúgja páros lábbal a szavazáskor.

    Az pedig extrém taszító, amíg Makón és a Kistérségben soha nem látott nyomor, kilátástalanság, munkanélküliség, erkölcsi és morális válság, gazdasági nyomor uralkodik évek óta, addig Dr. Buzás Péter polgármester, országgyűlési képviselő milliárdos vagyonnal tömte tele a zsebeit. Amíg az emberek ezrei itt alig tudnak enni, addig a milliárdos pöffeszkedik, mint valaki, aki tett is valamit a munkanélküliség csökkentése érdekében. Nem véletlen, hogy főleg a nyugdíjasok szavazták meg, nem a munkaképes lakosság. A Buzás-félék miatt van nyomor Makón, a megyében és Magyarországon is.”
  • 12. Mc_Mi 2009. május 21. 17:07
    „Egyre nyilvánvalóbb, hogy "vöröscsillag" provokál! Ennyire elvakult ember nincs is. És még ő az, aki kioktat, szapul. Ugyanilyen magabiztos volt Pécset Szili is. Ugyanígy fogsz te is farkadat behúzva eltünni a Buzással együtt.
    Magam sem értem, hogy érvelni szeretnék egy arra alkalmatlan provokátornak. Azért maradjunk a tények mellett.
    A KSH vizsgálta az ország összes települését. 18 különböző paramétert rakott össze és ebből állapította meg a következőt:

    A 20-30 ezer lakosú városok között a legfejletlenebb Makó!,
    A 3-5 ezres falvak között még két kistérségi helység kapott utolsó és kicsit feljebb lévő helyezést.

    Valójában a virágoskertek felületét nem vették bele a fejlettséget mérő értékrendszerbe, de minden mást igen. A csatornázottságot, a jövedelmeket, az autók számát, az értelmiség arányát stb.
    Amikor a lakosság csökkenéséről beszélünk, arról redstar mélyen hallgat. A házak eladhatatlansága, a leértékelődése, a csatornázás hiánya neki említésre sem méltó.

    Az ilyen bigott elvakult emberek tartották életben a polgármester hatalmát eddig. Az már neki fel sem tűnik, hogy ameddig a város elszegényedett, addig a polgármester a Posta utcai II. emeleti lakásból hova jutott, mennyi a vagyona. Segíts neki redstar, harácsoljon még egy kicsit.”
  • 11. redstar 2009. május 21. 08:00
    „Mamikám, ha orvos lennék már régen megpróbáltam volna legalább egy tyúk agyát átültetni beléd - úgy sokkal okosabb lennél...Makónal épp ilyen városvezetésre van szüksége, különben visszasüllyed a te színvonaladra, és az lesz csak az igazán /lelki/nyomor...Szerintem hagyjuk is abba, hozzád beszélni olyan, mintha lónak imádkoznék /az legalább szép állat/ -mert még kitalálod, hogy a svéd, angol, német, stb.munkanélküliséget is a makói MSZP csinálja...A gazdasági fellendülésnek valóban nem eszközeia "fesztiválok, bicikli utak, majálisok, operett fesztiválok, táncestek, nyugdíjas bálok, nyugdíjas vetélkedők" de átéhetőbbé teszik azt,ilyenkor az értelmes ember minden kis plusznak örül...az ilyen vadparasztok mint te meg csak károgni szeretnek, mert nem úgy megy minden, mint ahogy szeretnék...Búzásnak egyébként mintértelemt, mind stílust, mind emberséget tekintve a kisujjában több van, mint az egész ellenzéki frakcióban....:))))Ezzel itt részemről befejeztem,-elvégre nem chat-oldal -gyógyulást!!!További kellemes depizést..:-)))”
  • 10. nagyi8 2009. május 20. 18:36
    „A redsztar egysíkú gondolkozási módja az feltűnő.
    Csak nem fizetnek ezért is?
    Tudomásom szerint a fórumok tele vannak fizetett csicskásokkal.

    A témára térve Makó és Kistérség legnagyobb gondja a munkanélküliség.
    Anélkül, hogy a legkisebb mértékben lebecsülném Makó szépülő arculatát
    Amiben egyetértek az előttem beírókkal-, meg kell állapítani, hogy Makó szépülésével egy időben soha nem látott nyomor ütötte fel a fejét. Sajnos Makó szépülése nem hozta magával a gazdaság fellendülését. Nem is hozhatta.

    A gazdaság fellendülésének más feltételei vannak, mint fesztiválok, bicikli utak, majálisok, operett fesztiválok, táncestek, nyugdíjas bálok, nyugdíjas vetélkedők, stb. stb.

    Az emberek gyorsan tanulnak, függetlenül attól, hogy a helytartók és a csicskásaik mit papolnak és szapulnak. Az emberek már országosan is megtanulták, de Makón is - Pécsett is -, hogy a MUNKA az első, a személyi bevétel és a gazdaság felemelkedése.

    Makón is hatalmas a munkanélküliség. Nekünk az MSZP-SZDSZ-PSZM-helytartókra nincs szükségünk. Ne feledjük: Gy.F. bukott premier mondta Balatonöszödön 2006-ban: négy évig nem csináltunk semmit, ahol a makói helytartó nem ugrott fel tiltakozásként.

    Nekünk olyan városvezetésre és parlamenti képviselőkre van szükségünk elsősorban, akik a munkahelyteremtést tartják a legfontosabbnak és csak utána jöhet a szórakozás.

    Azok, akik állami szinten négy évig nem csinálnak semmit, s most már lassan nyolc lett ebből, azok - jogilag nem -, de morálisan bűnösök a néppel szemben. Mert ők milliárdokkal tömik a zsebeiket, amíg itt Makón és a Kistérségben nyomor van.

    Az egyik fiatalember a makói munkanélküliségből kimenekült Svédországba,
    ahol azonban szintén visszaesett a munka, ha nem is ennyire.

    A másik makói fiatalember felmenekült a munkanélküliségből Bp.-re, ahol egy híres bank rabszolgaként dolgoztatta programozóként éjjel-nappal és hétvégenként is, addig, amíg ki nem rúgtak tömegével embereket és őt is. Mint kiderült, a híres bank feketén" rabszolgáltatta" az egyetemet végzett programozó-matematikusokat.

    A harmadik ismerősöm is külföldre menekült a milliárdosok által létrehozott makói munkanélküliség elől, amíg ott is vége lett a munkának. Haza menekült, s itt munkanélküli.

    Csak azt hallottam, hogy a Dr. Nagy Péter dolgozgat Svédben, sőt a családját is ki tudta menteni a makói MSZP-SZDSZ-PMSZ nyomorból.

    De a csicskás redsztár stílusából ítélve, ő nem orvos, s nem is lehet. Ilyen ember nem lehet orvos, sem itthon, sem Svédben. De a csicskásbér legalább biztosított lehet, amiért nem a témáról vitatkozik - nem is tud -.

    Ezért is van ilyen nyomor Makón.”
  • 9. redstar 2009. május 20. 16:04
    „Mc_Mi
    Ez nem úgy működik, hogy legyen megrendelés, aztán - ha már jó sokat elb@sztunk - egyszer csak belejövük, és attól kezdve jól csináljuk...megrendelés csak akkor van, ha eleve jól csináljuk!A vállalkozók adózása?Nos:
    -bizonyítható tényeken alapszik
    -azt mondták /vállalkozók!/
    -hiszem
    -és végül:nem alkalmazott vagyok..:-P
    Amúgy kösz az aggódásod, de jól vagyok...azért jól esett:-)
    Nagyikám!
    Mikor megismertem Makót,Fidesz vezetése volt.Koszos,lehangoló,poros kis alföldi "város"MSZP vezetésnek kellett jönni, hogy észrevegyem a fő téren az elvadult bokrok között szobrok állnak...Ma jóleső érzés látni a sok virágot,a rendbe tett épületeket, főteret...Elhiszem, hogy korodból fakadóan már csak a végső pusztulás lebeg szemed előtt...az, hogy félsz,kilátástalannak érzel mindent,nyomort, letargiát látsz, - nos, ezt lehet kezelni, csak ne felejtsd el bevenni - A GYÓGYSZERED!..:-))
    Makovecz amúgy zseniális építész, de kutyaütő politikusnak...”
  • 8. Mc_Mi 2009. május 20. 15:22
    „Komolyan aggódom REDSTAR állapotáért. Megrekedt valahol az ideákat kergető kamasz szintjén.
    Nem arról van szó, hogy te valamiféle ultraliberális gondolkodástól vezérelve azt gondolod a piacgazdaságról, amit írtál. "Ne legyen Németországba...." Egyszerűen azt kell látni, hogy van. És van Olaszországban a FIATTAL meg a Lanciával és van Franciaországban a Renauttal és a Peugeottal... és még sorolhatnám, helyi érdek érvényesítés. Ezt csak akkor lehet kompenzálni, ha mi is magunknak kedvezünk. Ezt úgy hívják, hogy lokálpatriotizmus.
    A minőségről meg annyit, hogy gyakorlat teszi a mestert. Ha van megrendelés, akkor van gépesítés innováció. A tapasztalatok szerzésével egyre jobbat tud csinálni a makói is. Ki kell próbálni, türelemmel be kell várni, hogy fejlődjön. Csak állandó megrendelés mellett lehet a fejlesztéseket elindítani és várni azt, hogy megtérüljön. Máskülönben folytatódik Makó leépülése.
    REDSTAR! Honnan veszed az információkat arról, hogy hogyan adóznak a vállalkozások? A véleményed bizonyítható tényeken alapszik? Vagy csak azt akarod hinni? Valaki azt mondta? Jól hangzik, mert az alkalmazotti lelkednek az esik jól, hogy szidhasd a vállalkozókat?
    Próbáld meg! Csináld jót és jól! Ha nem ezt teszed, akkor csak sztereotípiákat építesz alaptalanul.”
  • 7. nagyi8 2009. május 20. 08:42
    „Makón és a Kistérségben már régen haldoklik minden. ,,Köszönet" az MSZP-SZDSZ-PSZM ,,áldozatos munkájának".

    Igaza lehet Makovecz Imre Kossuth díjas építésznek:
    Jól teszik a dolgukat a fentiek, mert ez a feladatuk és ezt kifogástalanul végrehajtják.
    Ők jól élnek.

    A gazdaság, ipar, kereskedelem azonban agonizál. A kisboltok, üzletek, kisvállalkozók sorra bezártak. Na még nem az összes, de maradt még munka a pusztítóknak. A makói nagyobb egységek is százával bocsátottak el munkatársakat. A fenti pusztítók kilátástalanságot, nyomort, letargiát, félelmet és gyűlöletet okoztak már régen ezen a vidéken.

    A makói Expo pedig egy nevetséges vicc. Teljesen haszontalan, semmi eredménye, semmi szerződéskötések. Csak a városvezetés hasznát hozza.

    Van remény is azonban. Pécsett megbuktak az (ország)pusztítók. Reméljük, 2009 június 7.-e a következő országos győzelem a nemzetközi imperializmus makói helytartói felett.”
  • 6. redstar 2009. május 20. 07:12
    „4Mc-Mi
    Tiszta demagógia, és kisstílű siránkozás..."a német rendőrség ne német autómárkákkal működjön, a cseh ne skodával, a román ne daciával?" ezt továbbgondolva - a magyar meg lőcsös szekérrel? Ugyan már......
    Vigasztaljon:nagyon sokan vannak így mint te:azt hajtják, rossz a rendszer, eszükbe sem jut, hogy esetleg ők csinálnak valamit rosszul, vagy egyszerűen csak nem értenek hozzá...
    A vállalkozók adózói fegyelmével meg foglalkozni sem érdemes...nincs és kész..”
  • 5. SzentGellért 2009. május 20. 07:09
    „Mc_Mi nek igaza van. A Makói expón csak Makóiaknak kelleni kiállítani. Attól lessz Makói. Ha más településekről is jönnek akkor nem látszik a Makói jelleg. Sokkal háziasabb és bensőségesebb lenni az expó, aminek igy semmi de semmi értelme nincs. Ha csak Makóiak lennének ez a vállalkozók nagy találkozó lenne a közönséggel a vásárlókkal és minden kiállító bemutatthatná, hogy mit fejlődött az előző évtől és mit akar a jövöben csinálni. Műsor meg nem kell mert -itt megint nem látják a fától az erdőt-itt nem a szórakoztatás a szavazatszerzés a cél. Majd a vállalkozó szervez szórakoztatást a standján, ha szükségét érzi. Most a műsort megnéző közönség be se megy a kiállítókat megnézni. Ez az igazság.
    Redstarral meg foglalkozni sem érdemes annyira tájékozatlan a témában, hogy soha nem fogja lemaradását behozni. Csak persze kavar és hülyeségeket ir.”
  • 4. Mc_Mi 2009. május 20. 03:46
    „Meglehetősen szűk látókörű vagy komám REDSTAR! Ezt a leckét jól betanultad, csak még nem gyakoroltad. Remélem hamarosan a te munkahelyed is megszűnik és elgondolkozol, hacsak nem vagy nyugdíjas már!
    Mit adnak a vállalkozók? Hát adóznak! Mégpedig a te és családod bére után fizetnek adót, amit a város költségvetés formában megkap. Azután ide fizetik az iparűzési adót, az építményadót, a súlyadót. És aváros ebből csinál neked virágos kertet, ebből építi meg a fürdőt és ebből kapsz te is segélyt, ha majd munkanélküli leszel. Ha nyugdíjas vagy, akkor ebből kapod a nyugdíjadat.
    Méghogy szabad verseny van? Olvasd el az ORIGO cikkét, aminek címe "Ma is elloptak tőlünk 1 milliárdot" Szabad rablás van kedves REDSTAR. A megrendelések 10 %-át visszaosztják. Ezt nevezed te szabad versenynek?
    A helyi önkormányzatnak nem arra kellene törekednie, hogy a helyieket szolgálja? Te el tudod képzelni, hogy a német rendőrség ne német autómárkákkal működjön, a cseh ne skodával, a román ne daciával? Aki egy kicsit is szereti a saját városát, az segíti annak talponmaradását. A makói azzal tudná segíteni azt, hogy a városban megmaradjanak a munkahelyek, hogy a megrendeléseit a helyiekkel végezteti el. Ezzel a pénz helyben marad, a helyi munkahelyek maradnak meg ezáltal.
    Mivel nem ezt tette, meglátszik Makón. A 32 ezres lakosságból mára már csak 23 ezren laknak itt. Ha ez így megy, akkor sikeresen kiürül. Marad a munkanélküli, a nyugdíjas, meg te.
    Hol élsz te? "Ha minőséget és keresett cikket állít elő, fényesen boldogul" Próbáltad már? Hiába a minőség, ha a forgalom nem elegendő a költségek fedezetére. Nézd meg azokat a boltokat, amik kinyitottak, azután a kevés forgalom miatt be kellett csukni. Nézd meg a termelőket, akik a megtermelt árujukat nem tudják eladni, csak áron alul, vagy még úgy sem (sertés, baromfi, tej stb) Vagy talán egyet értessz a mai fővállalkozói rendszerrel? Ők elviszik magas áron a munkákat. Megcsinálni ugyan nem tudják, de az alvállalkozóikat sem fizetik meg. Így készül a legdrágább autópálya, a legdrágább metro, stb. Ők fényesen élnek és a rendszerváltás óta milliárdokat hoztak össze maguknak. És nem azért mert jó terméket gyártottak.
    Azt hiszem, hogy én itt és most képtelen vagyok neked annyi tudást átadni, hogy eljusson az agyadig a körülötted lévő valóság. Te már ilyen maradsz.”
  • 3. redstar 2009. május 19. 12:27
    „Minek segíteni a vállalkozókat?
    Ha minőséget és keresett cikket állít elő, fényesen boldogul - ha nem, hagyja abba...
    Miért lenne a makóiak számára ingyenes az expo?Mit adnak cserébe a városnak a vállalkozók?
    A Központi konyha elvonja a piacot az éttermektől?Nem az éttermek nem veszik figyelembe a piac igényeit és lehetőségeit?
    "Ebben a városban minden a klientúra igényei szerint van működtetve."Máshol is.Nem lehet hogy a "klientúra" valamit jobban csinál, - és azért van benne a pixisben - mint aki nem fér be oda?
    Uraim, a /szabad/verseny, a piacgazdaság már csak ilyen....lehet siránkozni,átkozódni, vádaskodni, acsarkodni, de - ilyen...”
  • 2. SzentGellért 2009. május 19. 08:49
    „Teljesen igaza van az előttem szólónak. Ez a város azért van, hogy eltartsuk. Nem miértünk. Mi vagyunk a város fejős tehenei. A tejet meg lombkorona sétányra költik. A város vezetése egyszerüen nem érti, hogy az embereknek meg is kellene élni valamiből. A Központi konyha a legolcsóbban hirdeti az ebédet. Elvonja a piacot az éttermektől. Majd ha kiderül, hogy megint veszteséges a tönkretett vállalkozók adójából pótolják a veszteséget. Csupán azért mert túl lett méretezve. Ahelyett, hogy bezárnák az ENI konyhát. Ebben a városban minden a klientúra igényei szerint van működtetve. Ha bele tartozol akkor kapsz megrendelést a várostól, még azt is elnézik ha valamit rosszul csináltál meg. Ha meg nemtartozol oda akkor dögölj meg. Senkit sem érdekel, hogy hol cseszik ki veled a város. Mint Pl a szennyvíz szippantási díjjal is. Azoknál ahol a működés alapvető feltétele a szennyviz szippantás ott kell megemelni az árat. Akik meg nem kötnek rá a meglévő csatornára sem azok meg nyugodtan eregethetik az árkokba és a kertekbe a szennyvizüket. A lényeg az, hogy tejeljen a tehén amig bele nem döglik. Mert tejet csak onnan lehet fejni ahol még van. Kérdés, hogy meddig?”
  • 1. Mc_Mi 2009. május 18. 16:32
    „Egyetértek azzal, hogy a város válsága okozta visszaesést valamivel, például marketinggel kompenzálni kellene. Ugyanakkor egy ilyen vásári megjelenés 100-300000 Ft között van, amit a megrendelés többlet nem tud kompenzálni.
    Először ráköltöm és ameddig be nem jön addig én fizetek, én vagyok hátrányban. Amikor bejött, akkor visszajött a pénzem, de lényegesen több munkával értem el ugyanazt. Ekkor még mindig nullán állok és kockáztattam. Makó piaca olyan kicsi, hogy azt a lehetőséget, hogy több megrendelésem jön (itt csak az anyag és munkadíj mentes részről beszélek), mint amit befektettem. Ezért nem állít ki sok még meglévő makói.
    A helyes gondolkodás az önkormányzat részéről az lenne, hogy vagy az expót, vagy a hagymafesztivált (szerintem inkább az expót) tegye ingyenessé a makóiak számára. Segítse ezzel is a vállalkozások bemutatkozását a város. Ebben az esetben, ha csak agy fényképes tablóval is, megjelenhetne valóban Makó gazdasága.
    Egyszerűen pofátlanság, hogy még egy ilyen alkalommal is a konkurens, más városbeli cégek nyitnak standot és visznek el makói megrendeléseket, másrészt az is az, hogy az önkormányzat (KHT) még ebből is bevételt próbál csinálni a vállalkozások megsarcolása felett. Miért nem lehet ekkor a csarnokot ingyen rendelkezésre adni?
    Végül is, ha ez Makó gazdasága, akkor ez sajnálatos. Nem kellene ezt eröltetni. Majálist meg tartsanak május elsején.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Makó 7,8 milliót költ a vérszívók irtására

Makó - A szúnyogok száma egyelőre átlagosnak mondható Makón és a Maros-parton – van, aki… Tovább olvasom