Délmagyar logó

2016. 09. 01. csütörtök - Egyed, Egon 14°C | 26°C

Erősítheti egymást a CSOK és az ingyentelek

Népszerűvé teheti az utóbbi időben nem túl sikeres, fiatalokat támogató makói ingyentelekprogramot a CSOK és viszont. Az alpolgármester, Czirbus Gábor azt javasolja, a város adjon további ingyentelkeket is azoknak, akik az otthonteremtő programra jelentkeznek.
Makó éppen 10 éve hirdette meg először helybeli párok számára a kedvezményes telekprogramot, és annak első hat fordulójában 12 talált gazdára a 15 városszéli, Velnök utcai közművesített telekből. A jelentkezők között sorsolással osztották szét a telkeket. A program eleinte népszerű volt, később kevésbé – a telkeket az utóbbi években többnyire hiába hirdették, senkinek sem kellettek. Utoljára 2014 tavaszán számolhattunk be arról, hogy 3 telekből 1 iránt érdeklődtek, rá egy évre viszont ez a pár is visszalépett, mert kiderült, nem éri meg építkezni. Ezt követően megint meghirdették a 3 üresen maradt telket, de az ajánlat ezúttal sem érdekelt senkit.

A város alpolgármestere, Czirbus Gábor (Fidesz) most azzal a javaslattal állt elő, hogy a város ingyentelekprogramját kössék össze a CSOK-kal, sőt a várható érdeklődés miatt az önkormányzat a Velnök utcában megmaradt 3 beépíthető területen kívül továbbiakat is ajánljon fel azoknak, akik élnének az állami otthonteremtési kedvezménnyel. – Több utcában vannak egymás mellett városi tulajdonú telkek, így például a Szerecsen és a Wekerle utcában – mondta Czirbus, aki szerint így a területek megvásárlására már külön nem kell pénzt költeni, legfeljebb a közművesítésükre, ahol kell. Ez néhány százezer forintból megoldható – tette hozzá. A lényeg szerinte az, hogy a makói fiatalok ne másutt, hanem itt éljenek a támogatott otthonteremtés lehetőségével.

 Az alpolgármester javaslatát önálló képviselői indítványként már benyújtotta, a testület várhatóan a következő soros ülésen dönt róla.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Leapadt a dísztó, aggódnak a halakért

Leapadt a dísztó, aggódnak a halakért
Bokáig ér a víz Makó egyetlen dísztavában, ahol aranyhalak élnek. A helyiek aggódnak, mi lesz, ha jön a fagy. A város cége intézkedik. Tovább olvasom