Délmagyar logó

2017. 08. 23. szerda - Bence 15°C | 25°C Még több cikk.

Félezer diák nyelvelt a makói Bábel-napon

Makó - Bábel-napot tartottak a makói Szent István Általános Iskola és Gimnáziumban. A megyéből közel félezer diák vett részt az idegen nyelvi kavalkádon.
A makói iskolások mellett szegedi, kiszombori, pitvarosi és budapesti diákokat is vendégül láttak a Szent István Általános Iskola és Gimnázium tanulói, tanárai a hagyományteremtő céllal megrendezett első Bábel-napon. Az idegen nyelvek népszerűsítését célzó programok között játékok és gyerekek által bemutatott színi előadások is szerepeltek, tanárokkal, szülőkkel együtt csaknem félezren voltak kíváncsiak a rendezvényre – tudtuk meg Szűcs Péter igazgatótól.

– A Bábel-nap díszvendégeként meghívtuk Charles Dickens leszármazottját, Janne Marie Winckheim Dickenst, aki el is fogadta az invitálást. A gyerekek egész nap beszélgethettek a grófnővel, aki beszélt életéről, hitéről és nem utolsósorban a nyelvtanulás fontosságáról is. A franciaországi Taize-ben működő, világhírű ökumenikus szerzetesrend Magyarországért felelős tagja, az egyébként indonéz származású Francesco testvér is elfogadta meghívásunkat, vele is beszélgethettek a vendégeink – foglalta össze az igazgató.

Megtudtuk, hogy a fesztiválon az angol mellett francia és latin nyelvű standokat is felállítottak, ahol Nagy-Britannia, Franciaország és az egykori Római Birodalom emlékeiről készült albumokat, térképeket állítottak ki, és az érintett területekre jellemző csemegét meg is kóstolhatták a tanulók. A tornateremben felállított színpadon egy Edgar Allan Poe-darabot, több zeneszámot, a Rómeó és Júlia egy jelenetét is előadták az angolos csoportok.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ma Magyarcsanádra megy a Délvilág

Folytatjuk a Délmagyarország és a Délvilág megyejáró sorozatát, amikor is szerkesztőségi csapatunk… Tovább olvasom