Délmagyar logó

2018. 10. 16. kedd - Gál 10°C | 23°C Még több cikk.

Folytatódik a csanádpalotai ügy: másik fogorvost is ellenőriz a hatóság

Háromszor számolt el esztétikai tömést egy fogorvos - az érintett beteg szerint azonban egyszer sem tömték a fogát abban a rendelőben.
Másik fogorvost is ellenőriz a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő, a csanádpalotai vizsgálathoz kapcsolódva, bejelentés alapján.

A lapunkban többször bemutatott ügy lényege, hogy két csanádpalotai állampolgár olyan fogorvosi beavatkozások írásos nyomára bukkant ügyfélkapun elérhető betegéletútján, amelyek a valóságban nem történtek meg. A két hölgy, Bisztrán Györgyné és Brútyó Boglárka bejelentést tett, a NEAK, majd a kormányhivatal is vizsgálódott. Nyolc hónapon át tartó eljárás végén a hatóság arra jutott, a két hölgy igazat állított.

Az el nem végzett beavatkozásokért elszámolt pénzt visszavették.

Az is kiderült, hogy az eljárás tanulságáról a kormányhivatal és az alapkezelő egyeztetett, mert nem volt tisztázott, hogy melyik hatóságnak meddig terjed a jogköre, és mi a feladata egy ilyen eljárásban.

A történetnek nincs vége, mert az egyik érintett, Boglárka bejelentése nem egy, hanem két fogorvos munkájára vonatkozott.

– Amikor középiskolás voltam, rendszeresen jártunk fogászati vizsgálatra. Az ottani doktornő ezeket az alkalmakat rögzítette a betegéletutamban. Találtam ezeken kívül három olyan bejegyzést is tőle, amelyek nem történtek meg a valóságban. Mindhárom alkalommal esztétikus tömés készítése szerepel, több felszínen, az utóbbi kettő 2013. február 14-i, illetve február 19-i dátummal szerepel – mondta a csanádpalotai pénzügyi tanácsadó.

Mivel a palotai fogorvossal kapcsolatos vizsgálat lezárásáról nemrég tájékoztatta őt is a NEAK, az ugyanakkor megtett másik bejelentés ügyében nem, levelet írt a hatóságnak. Erre a múlt hét előtt kapott választ az alapkezelő szegedi főosztályának vezetőjétől.

A tájékoztatás szerint abban a vonatkozásban is folyik eljárás, és „a vizsgálat lezárását követően a vonatkozó jogszabályok biztosította keretek között tájékoztatást fogunk nyújtani az ellenőrzés eredményéről".

– Kicsit úgy érzem, én vagyok tolakodó, hogy érdeklődöm. Volt olyan vélemény Csanádpalotán, amikor a bejelentésünkről írt az újság és beszámolt a televízió, hogy azért csináltuk mindezt, mert szerepelni akartunk. Én már ezért sem mentem el a Mokkába, stúdióbeszélgetésre – mondja Boglárka.

– Pedig itt nem erről volt szó, és nem is akartunk rosszat senkinek, csak azt: derüljön ki, hogyan használják fel mindnyájunk pénzét. Akik ezt velünk együtt így gondolják, azt tették szóvá a Facebookon, hogy nyilván a mi kettőnk ügyében kérik vissza a pénzt a doktornőtől.

Pedig úgy lenne igazságos, ha átfogó vizsgálat indulna, és kiderülne, hány ilyen fals elszámolás történt. Ehhez viszont nyilván háromezer ember orvosi beavatkozásait kellene ellenőrizni, ami tényleg hatalmas munka.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Azzal fenyegették, ha nem ad pénzt, megverik, megölik és elássák - makói fiatalt zsaroltak

Fenyegetés hatására adott át pénzt ismerőseinek két fiatal Makón. A rendőrök a gyanúsítottakat a… Tovább olvasom