Délmagyar logó

2017. 04. 30. vasárnap - Katalin, Kitti 5°C | 16°C Még több cikk.

Guinness-rekordkísérlet Makó főterén

Kétszázötven kiló fokhagymából legalább százhatvan méternyi füzér megfonását tervezik Makón. A város történetének első Guinness-kísérletét tegnap kezdték meg a főtéren. Az alapanyagot vállalkozók biztosítják, a fonásra vállalkozók négy-ötóránként váltják egymást.
Tegnap reggel kezdték és péntek délelőttig gyártják az óriásfűzért. Fotó: Illyés Szabolcs
Gongszóra megkezdődött tegnap reggel nyolc órakor Makó történetének első Guinness-rekordkísérlete: lelkes vállalkozók a világ leghosszabb fokhagymafüzérének megfonását tervezik. Az ötlet gazdája Mágori Józsefné, a Jobb Makóért Egyesület polgármesterjelöltje, aki – a fair play kedvéért – együtt nyitotta meg a rendezvényt politikai riválisával, az MSZP által támogatott Buzás Péterrel.

– A rekordkísérlet egyetlen célja, hogy Makó nevét és a fokhagymát még ismertebbé tegyük. Nem volt kampányszándékom a kísérlettel, hiszen amikor a szervezést megkezdtük, még eszem ágában sem volt, hogy polgármesternek jelöltessem magam – fogalmazott az ötletadó. Mágori Józsefné elmondta: a tervezett, közel négyezer fejnyi befont fokhagyma súlya alig lesz több kétszázötven kilónál, hiszen idén nagyon könnyű a termés. Ám a rekord szempontjából nem a súly, hanem a darabszám és a hosszúság számít. A cél nem kevesebb, mint 160 méter, hiszen idén tizenhat éves a hagymafesztivál, aminek az egyik legnagyobb látványossága lesz a hagymakígyó.

– Egy ilyen, nyugodtan mondhatjuk, Makó szempontjából történelmi jelentőségű esemény miatt természetes, hogy félretesszük a politikai ellentéteket – fűzte hozzá Buzás Péter.

A jelenlegi rekordot Norvégiában állították fel, itt 123 méternyi fokhagymafüzért fontak meg néhány évvel ezelőtt. Makón a két és fél napos megfeszített munka eredményeképpen biztosnak tűnik a világelsőség. Különösen annak tudatában, hogy bőven akad jelentkező a munkára. Egy asszony ottjártunkkor lelkesen kérdezgette: mikor állhat be a „tekerők" sorába. A szervezők elmondták: négy-öt óránként váltják egymást a feladatra vállalkozók. A készülő óriásfüzért a főtér szökőkút előtti részén hajtják majd össze.

– A munka során nagyon sok mindenre kell odafigyelni. Fontos, hogy jól álljanak a hagymafejek, de a szárnak is pontosan kell illeszkednie a fonatba – magyarázta a rekordkísérlet első munkása, Bíró Sándor, aki korábban hagymafüzér-készítésből élt, de már évek óta nem készített fonatot.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Válás utáni kálvária Makón

Saját bevallása szerint óriási öngólt rúgott a makói Czene Ferenc, aki válása után az utcára került… Tovább olvasom