Délmagyar logó

2017. 08. 24. csütörtök - Bertalan 13°C | 27°C Még több cikk.

Játszóteret épített a falu Mikulása

Földeák - Az általa készített játékokról ismert a földeáki Szecskó Lajos. Nagyon szereti a gyerekeket, akiket vendégül is lát az udvarán lévő játszótéren. Emellett szívesen citerázik, és ő a falu télapója.
Mindent Makóról

A delmagyar.hu hivatalos makói Facebook-oldala, nem csak makóiaknak.

Órákig mesél háborús élményeiről Lajos bácsi. A 80 éves férfi gyerekként élte át a második világháborút, sok emléket őriz a földeáki eseményekről. A falu lakóinak azonban nem a lövések elől a csutkakúpba bújó kisfiú jut eszébe róla.

Felnőttként építkezéseken dolgozott, a községben ma is ezermester hírében áll. Ahogy ő fogalmaz, az alapkőtől a kulcsátadásig ott volt a házak felépülésénél. Nyugdíjba vonulása óta is sokat tesz a faluért, az önkormányzat 2007-ben Földeákért címmel jutalmazta.
A helyi citerazenekar és pávakör tagja, a helyi és környékbeli rendezvényeken évente többször fellépnek. Ifjúkorában otthon rendeztek citerabálakat, a bútorokat kipakolva a földes szobákban táncoltak akkoriban a fiatalok.

Szecskó Lajos az általa készített játékokat mutatja. Fotó: Földeáki Művelődési Ház és Könyvtár
Szecskó Lajos az általa készített játékokat mutatja.
Fotó: Földeáki Művelődési Ház és Könyvtár

A művelődési házban és a könyvtárban gyakran végez kisebb bútorjavításokat, leginkább azonban gyermekjátékaival kápráztatja el a község lakóit. Udvarában egy játszóteret rendezett be, ahol mindent a saját kezével készített. Többek között kör- és hajóhinta, forgó, csúszda és libikóka található a gyerekbirodalomban, ahol nemcsak az unokák, hanem az óvodáscsoportok is kedvükre szórakozhatnak. Az idei falunapokon Földeák apraja-nagyja megcsodálhatta a keze munkáját, egy napra ugyanis a parkba költözött Lajos bácsi játszótere. Tizenötféle játékot próbálhattak ki a gyerekek, volt gólyaláb, diótörő és lengőteke is. A legügyesebbeket édességgel jutalmazták a szervezők.

Ha beköszönt a tél, álruhában látogatja a kisebbeket. Közel harminc éve látja el a Mikulás teendőit a faluban, óvodában, iskolában és magánházaknál is megajándékozza a gyerekeket.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Rockzenekar a méhnyakrákról: koncert és ismeretterjesztés

Makón koncertezett a gyulai rock’n’roll zenekar, a Dirty Slippers. A fiúbanda a Maros-parti városban a fiatalokra leselkedő veszélyekről is beszélt. Tovább olvasom